2011. második felétől egyértelművé vált, hogy az új kormány ellen külföldről jövő mérhetetlen és gátlástalan erők szövetkeztek...
Valamiért kevéssé kapott publicitást a Szlovák Államvasutak bejelentése, miszerint 54 település vasúti megállójában helyeznek ki magyar nyelvű...
A Heineken hozzáállását minősíti, hogy a magyar kormánnyal együttműködési megállapodást köt, majd Romániában méltatlan eljárást folytat egy...
Tíz éve üldöznek politikai ellenfeleim, de ha érdemlek is büntetést, azt már letöltöttem – nyugtatta magát tizenharmadik...
Már kétszáz éve ismert az üvegházhatású gázok szerepe a földi élet kialakulásában, az emberi tevékenység által okozott...
A nagyszámú sérülést és több áldozat halálát a környéket elöntő maró lúgos folyadék okozta – állítja a...
Ahogy a rendszerváltás után a szerencsi cukorgyárat az ellenérdekelt multi a földdel tette egyelővé, a holland Heineken...
Ma nagyobb mértékű a keresztényüldözés a világban, mint Néró korában, minden öt vallási üldözött közül négy keresztény...
A brit miniszterelnök múlt héten jelentette be, Anglia nem maradhat az unió egységes piacának tagja, korlátozza a...
A 3-as metró felújításának késése miatt tüntetett, de a 4-es metrót érintő gigantikus baloldali bűncselekményről csak néhány...
Vona Gábor nem kíméli a változáshoz nehezebben igazodó szimpatizánsait, hiszen miután kiderült, a Jobbik újabban elismeri és...
„Helyesen tettük, amit az ünnepek alatt tettünk” – nyilatkozta a Reutersnek adott angol nyelvű interjújában Vona Gábor...
Egy dráma közepében élek, én és a Közel-Kelet egész keresztény közössége – mondta beszédében a hazánkba látogató III....
„Azt hittük, hogy tökös magyar gyerek, erre kiderült, hogy balett-táncos, aki hol erre libben, hol arra libben”...
2011-óta utazgatott Európában az a szír menedékkérő, aki szilveszter éjjel megerőszakolt egy nőt Budapesten – nyilatkozta a...
Egy csapatépítő tréningnek átkeresztelt kora délutáni forraltborozással még a PestiSrácok.hu szerkesztőségét is rá lehet venni a krumplipucolásra....
A korábban abortusztablettával áldoztató, papnak öltözött feministának és társainak érvelését fogadta el első fokon a bíróság, amely...
“A vidék a hely, ahol élünk; amely soha nem adta fel; amelyet sokszor lesajnáltak, elárultak, de mindig...
A rendszerváltás vad időszakában a helyi kiskirályok fillérekért vásárolták fel az ipartalepeket, cégeik azóta felszívódtak, a mérgek...
Már két nemrégiben megjelent tengerentúli tanulmány is igazolja a félelmeket a Kanadával és az USA-val köttetendő szabadkereskedelmi...
Egyetlen „gyűlölködő, antiszemita, cigányellenes vagy éppen a katolikus pápát ócsároló” embert sem lehet a nemzet nevében közös...
Mindenki számára sokkoló sajtófotók keringenek a neten a zátonyrafutott olajtankerekből kiömlő olajról, az olajos mocsoktól ragadó, menthetetlen...
A víz összeköt minket, közös sorsunk vizeink sorsától függ – hangzott el a második alkalommal Budapesten megrendezett...
Trump választási ígérete szerint a szén-, és olajipar helyzetbehozásával pörgetné fel az amerikai gazdaságot. Ennek érdekében a...
„Hiszem, hogy az, ki minden pohár vizet számon tart, a ti erőfeszítéseteket is figyelemmel kíséri, és akárcsak...
Ma indult az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyhez ötödik éve hazánk is csatlakozik. A november 19- 27. között...
Budapest és vidéki városok bevonásával hamarosan megkezdődik a gazdaságos energiafelhasználást támogató okos mérési hálózatot tesztelése. A mintaprojektben...
Érdemes közelebbről is megvizsgálni: kicsoda is az a néhai Pruck Pál, akire hivatkozva posztkommunista történészek és a...
Posztkommunista ideológiai támadás sejthető a Dózsa László színművészt, 1956-os forradalmárt ábrázoló plakát körül kialakult botrány mögött. Az...
Szankciókkal rendszabályozná a nem kellően demokratikus uniós országokat Sophie in’t Veld holland liberális képviselőnő, aki korábban Magyarországgal...
Több mint háromezer halott az utcákon, húszezer sebesült, húszezer koncepciós per, halálos ítéletek, elhurcolt magyar emberek, kétszázezer...
A köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte a villamos energiáról szóló törvény módosítását a parlamentnek. Áder János az Országgyűlésnek...
1956. október 25-én példátlan mészárlás történt a nemzet főterén – nyilatkozta portálunknak Tallai Gábor, a Terror Háza...
Az utolsó, szerda esti amerikai elnökjelölti vitára is sor került Hillary Clinton demokrata, és a mögötte hét...
Év elejétől húzódik már annak a 145 folyami halásznak a kálváriája, akiknek január 1-jei hatállyal betiltották addigi...
Kedden elfogadta az országgyűlés a szabadkereskedelmi egyezménnyel kapcsolatos magyar álláspontot. A korábbiaktól eltérően a javaslat támogatja a CETA...
Bár a Népszabadság bezárása miatt szervezett szimpátiatüntetés rendezői direkt hangsúlyozták, hogy nem kérnek a politkusokból, az MSZP...
Felgyorsultak az események, mióta Cecilia Malmström szeptember végén hazánkban népszerűsítette az EU és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezményt....
Nem tudni hol és miért veszik el az a környezettudatos gondolkodás, amelyet a gyerekek és a fiatalok...
Ratifikálta a párizsi klímamegállapodást az Európai Parlament, amivel az egyezmény átlépte a hatályba lépéshez szükséges küszöböt. Eddig...
Ha kivonnánk a statisztikai eredményeket a médiából és a közéletből, csak blogszínvonalú adok-kapok maradna a nyomukban. Már a...
Európa most szembesül vele, hogy a világ már nem körülötte forog – hangzott el a 125 éves...
A kellemetlenné vált TTIP-t már az amerikaiak is jegelnék, a Kanadával köttetendő szabadkereskedelmi egyezményt viszont már október...
A svéd rendőrség teljesen elvesztette az irányítást – írja a Krone.at svédországi sajtóforrásokra és rendőrségi jelentésekre hivatkozva....
“Evan talán arra vágyik, hogy leteperje a saría-rendőrség” – miközben a hazai baloldali sajtó Szijjártó Péteren, addig...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS