Az áremelkedés okai elsősorban az importált inflációban keresendők

A Világgazdaságban jelent meg Varga Mihály pénzügyminiszter írása, amelyben a kormányt ért gazdaságpolitikai bírálatokra reagált, és egyben kifejtette, hogy mit miért tesz az ország vezetése. Ebből érdemes néhány fontos részletet kiemelni, mert a gazdasági szakkérdésekkel nem foglalkozók számára is érdekes lehet. Varga Mihály többek között azt is kifejti, hogy nem a béremelkedés okozza az infláció megugrását.

Az elmúlt hetekben számos írás jelent meg az inflációról, valamint a folyó fizetési mérlegről. Természetesen senki nem örül annak, ha egy korábban kedvező mutató romlani kezd. Ám ha nem nézünk a számok mögé, könnyen téves következtetésekre juthatunk, esetleg akkor és ott kezdjük kongatni a harangot, amikor és ahol arra nincs szükség. Átgondolt, érvelő észrevételekre viszont érdemes reagálni.

Fiskális politika és infláció

A legfrissebb, októberi 6,5 százalékos inflációs adathoz hasonló magas értéket legutoljára 2012 szeptemberében mértek. Okkal merülhet fel a kérdés, hogy mely tényezők okozzák ezt a kellemetlenül magas ütemű pénzromlást. Ebben nyilvánvalóan szerepe van a kiugró áremelkedést mutató energiahordozóknak, a szállítmányozások megdrágulásának, a járvány után újrainduló gazdaságban, főként a szolgáltatások terén végbement átárazódásoknak. Továbbá fontos megemlíteni azt is, hogy bár az újságok címlapjain helyet szorító magasságokba csak idén ősszel emelkedett az infláció, értéke 2018 nyara óta jellemzően a jegybanki célsáv felső tartományában tartózkodott.

Nem a magyar költségvetés miatt gyorsul az infláció

Főképp ez utóbbi tényezőre alapozva megjelentek olyan vélekedések is, amelyek a növekedést támogató költségvetési politikát szintén az infláció fő okozójaként láttatják. Azonban a részleteket vizsgálva más kép rajzolódik ki. A fiskális politika ugyanis két fő csatornán keresztül hat az infláció alakulására:

1. közvetlenül a szabályozott árak meghatározásával,
2. közvetetten pedig a gazdaságra kifejtett keresletével. 

Egyfelől hosszú évtizedeken át az év eleji szabályozott árú termékek és szolgáltatások árának növekedése folytonos inflációs impulzusként hatott a magyar gazdaságban. Mindennek a 2013-ban bevezetett rezsicsökkentések vetettek véget. A rögzített rezsiköltségeknek köszönhetően az inflációs várakozások is alacsony szinten horgonyozódtak, azaz a fiskális politika jelentős szerepet játszott abban, hogy a monetáris politika elérhesse az árstabilitást.

A szabályozott árak 2013, 2014 és 2015 folyamán mért csökkenését követően e kör árváltozásai az azóta eltelt hét évben is igen visszafogottan alakultak, évente csupán 0,1–0,8 százalék közötti mértékben emelkedtek. Megemlíthető továbbá az üzemanyagárak növekedését megfékező friss rendelkezés, amely a literenként 480 forintban maximált fogyasztói ár előírásával vet gátat az árak emelkedésének. Mindezek alapján megállapítható, hogy 2013 óta a szabályozott árak nemhogy fűtötték volna az inflációt, hanem épp ellenkezőleg: egyrészt letörték a magas szinten beragadt inflációt, másrészt azóta is folyamatosan mérséklőleg hatnak az inflációra.

Másfelől az elmúlt években a költségvetés által generált kereslet alakulása sem volt inflációs hatású. A 2012–2019-es időszakban az államháztartás kamatkiadások nélkül számított elsődleges egyenlege mindig többlettel zárt. Ez azt jelenti, hogy az államadósság utáni kamatok kifizetése mellett – amelyet a hitelezők jellemzően az államadósság újrafinanszírozásába forgatnak be – nem gerjesztett (túl)keresletet, így érdemi inflációs nyomást sem fejtett ki, ezért az inflációs mutatók már jóval 2020 előtt kibontakozó emelkedéséért sem tehetők felelőssé.

A koronavírus-járvány elleni védekezés, valamint a kedvezőtlen gazdasági hatások tompítására hozott intézkedések nyomán – hasonlóan a többi uniós tagállaméhoz – a költségvetés hiánya átmenetileg megnőtt. A meghozott, jelentős fiskális teherrel járó intézkedéseknek is köszönhetően dinamikusan újraindulhatott a magyar gazdaság, ennek eredményeképp 2021 nyarára összesített teljesítménye meghaladta a járvány előtti időszakét. Sikerként könyvelhető el az is, hogy a munkahelyek védelmére, illetve beruházások révén újak létrehozására adott támogatások is hozzájárultak ahhoz, hogy Magyarország a járvány nehézségei ellenére a harmadik legnagyobb bővülést érte el a foglalkoztatottságban.

A magasabb hiány az elsődleges egyenleget is deficitessé tette. A gazdaság normál állapotában ez természetesen akár jelentős inflációs nyomást is kifejthetne. Azonban a költségvetés a többi között a járvány miatt kieső bevételeket pótolta (gondoljunk a leállásokat, vagy például a turizmus és kapcsolódó szolgáltatások kiesését kompenzáló bértámogatásokra), vagy új beruházások támogatásával a kapacitásokat bővíti, ami a jövőbeni növekedés alapjául szolgál. Így tehát egyfelől nem túlkeresletet generált, másfelől jövőbeni kínálatot bővített, s mindezek alapján feltételezhető, hogy a tényleges árnyomás a jövőben arányaiban kisebb lehet.

A számok mást mutatnak

Ezen túlmenően a megemelkedett inflációt egyes vélemények a bérek alakulásával is kapcsolatba hozzák. E téren fontos különbséget tenni a bruttó bérek és a bérköltség között. Ugyanis az utóbbi az, amely a foglalkoztatók számára tényleges költségként jelentkezik, amelynek árbevételtől, termelékenységtől esetlegesen elszakadó alakulása annak áthárítására, az értékesítési árak emelésére ösztönözhetne. Azonban az elmúlt évtizedben – jelentős részben a munkáltatói bérterhek 28,5 százalékról 13 százalékra való csökkentésével – a bérköltség növekedése a gazdaság teljesítőképességével összhangban emelkedett. Minderre tekintettel a bérek emelkedése sem gerjesztette tovább az inflációt.

Az áremelkedés okai elsősorban az importált inflációban keresendők

A fentiekben kifejtettek szerint a költségvetés egyenlegét, a szabályozott ár- és jövedelempolitikát aligha lehet okolni az infláció alakulásáért. Magyarázó tényezőként akkor csupán a bevezetőben említett külső okok, úgymint az energia- és a nyersanyag-, illetve a szállítási árak jöhetnek számításba? Luxemburgot nem számítva a magyar gazdaság szembesült a legnagyobb mértékű importár-emelkedéssel, amely a termelési és értékesítési láncokon tovagyűrűződve megjelenhet az árakban is. Továbbá Magyarország esetében az importárak emelkedéséhez az árfolyamnak a tagállami összevetésben legnagyobbnak számító leértékelődése is hozzájárulhatott – fejtette ki a pénzügyminiszter.