Oktató-repülőgépen „térképezte fel” fel Los Angelest a fiatal Gyárfás Tamás 1981-ben, két magyar kísérte el, egyikük az úszószövetség akkori elnökhelyettese, Mansfeld Péterék vérügyésze, a pályafutását a rendőrségnél kezdő Mátsik György volt. A cikk szerint az olimpia épülő, felépült létesítményeit nézték meg, és ezt mégiscsak jobb a magasból. Gyárfás a Népsport utazó újságírójaként több cikket írt a végül bojkottált 1984-es olimpiáról, megszólaltatta a „világbékéről” papoló Samaranch NOB-elnököt és több, az amerikai vezetést hibáztató, a szovjet propagandát ismételő ismert sportpolitikust. A visszalépés után két dolgot kellett hangsúlyozni: egy, ez nem bojkott, kettő, mindez az amerikaiak hibája, komoly veszélyben lettek volna Nyugaton a szocialista sportolók. Klasszisaink számára újabb arculcsapást jelentett, hogy a sportvezetők és az újságírók, tudósítók kimentek Los Angelesbe. Köztük volt Gyárfás is. (Minden politika – a bojkottált olimpia története – 1. rész)
Az elmúlt hetek az olimpiáról szóltak, a rendezéssel, az aláírásgyűjtéssel és a visszalépéssel kapcsolatban kialakult vagy inkább tovább mélyült egy árok. Az egyik oldalról hazaárulózzák, a másik oldalról kormánybérencezik a túloldalt. Ezért is kezdett érdekelni: ha a demokráciában így elveszíti a fejét egy csomó ember, köztük néhány újságíró, akkor vajon miket írtak a Kádár-rezsimben a bojkottált 1984-es olimpiáról? Az nem meglepő, hogy az ügyről tengernyi cikket adott ki az Arcanum.hu pótolhatatlan adatbázisa. Arra viszont nem számítottam, hogy a találatok jelentős részénél Gyárfás Tamás volt a szerző. Ő volt az akkor (is) egyeduralkodó Nemzeti Sport (akkor Népsport) egyik olimpia-felelőse.
A nyolcvanas évek elején még reménykedtek a sportolók, hogy talán nem lesz válasza a Szovjetuniónak a „Nyugat” 1980-as bojkottjára. Moszkva számára komoly, megalázó gyomrost jelentett, hogy az amerikai elnök felhívásához negyvenkét ország csatlakozott, így csak csonka félolimpiát rendezhettek a megálmodott ünnepi vörös játékok helyett. A “reváns” lehetősége a levegőben lógott, de Moszkva sokáig nem jelentette be a döntést. A pályafutása elején járó Gyárfás Tamás 1981-ben megtisztelő feladatot kapott, sportújságíróként kimehetett az Egyesült Államokba, hogy megnézze a tervezett olimpia játékok helyszíneit. Felülről.
Los Angeles – felülről / Forrás: Arcanum.hu
Gyárfás 1981-es cikkében (Los Angeles felülről) felidézi amerikai látogatását, amikor három honfitársával egy négyszemélyes repülőgépre ülve nézték meg az épülő vagy befejezett amerikai létesítményeket. „Kellett ez nekünk!… Los Angeles a magasból!… Nem volt jó gépkocsival körbejárni a következő nyári olimpiai játékok sportlétesítményeit?!” – így a Népsportban megjelent publicisztika felütése. Illusztris társaság gyűlt össze a légtérben: Gyárfás, a ma már kevéssé ismert Gyerő Zoltán játékvezető és „Dr. Mátsik György”, a Magyar Úszószövetség akkor elnökhelyettese.
Utóbbi személyét könnyű összekapcsolni azzal a vérügyésszel, aki az ötvenhatos forradalmat és szabadságharcot követő megtorlás után halálbüntetést kért Mansfeld Péterre.
Mátsik György / Forrás: NEB.hu
A Hír Tv 2012-ben fedezte fel „Dr. Mátsikot”, a jogász a rendszerváltás után is elegáns, budai kerületben élt (s talán még mindig él). Természetesen nem bánt meg semmit sem. Nem is Magyarországon élénk, ha nem úszta volna meg a kései felfedezést: a Központi Nyomozó Főügyészség még azon melegében elutasította a Mátsik elleni feljelentést – bűncselekmény hiányában. A Jobbik azóta is többször gyülekezőt hirdetett a háza előtt (amelynek házszáma megtalálható a világhálón) és egy szintén 1981-es cikkből megtudhatjuk, már akkoriban is ott élt a család. „A Naphegy utca lényeges tulajdonsága, hogy csendes. Erre szüksége is van a Mátsik család szinte valamennyi tagjának, hiszen az egész napos hajsza után bizonyára jólesik megpihenni a nyugodt budai otthonban.” A barátságos hangvételű riportból kiderül, hogy sportcsaládról van szó, Mátsik felesége a Budapesti Úszó Szövetség elnöke volt, de a cikk szerint házaspár mindkét tagja „társadalmi munkában” élt-halt az úszásért. „A szülők felelős beosztású emberek. Dr. Mátsik… felesége az V. kerületi rendőrkapitányságon dolgozik.”
Gyülekező Mátsik háza előtt / Fotó: Alfahir.hu
Tegyük hozzá, hogy Mátsik Györgyné (a későbbi gyászhír szerint született “Kis Éva rendőralezredes”) még 2013-ban is felbukkan az úszószövetség versenyein, egy évvel később hunyt el, amiről a Budapesti Úszó Szövetség honlapja is beszámolt: „Éva néni… 1946-tól 1953-ig válogatott mellúszó volt. Az aktív sportot 1953-ban fejezte be szülés miatt, utána az UTE-nél sport előadóként, mint rendőrtiszt dolgozott, és az úszó szakosztály vezetőségi tagja lett. 1968-tól a Budapesti Úszó Szövetség elnökségi tagja, 1976-tól az elnöke, 1988-tól 2000-ig a főtitkára lett”. Logikus, hogy 2012-ben megkapta a „MÚSZ kiemelkedő életpályákat elismerő Centenáriumi Érdemérmét”. Férje, az 1951–1953-ban a Szovjetunióban tanuló Mátsik az ötvenes évek első felében szintén a rendőrségen dolgozott, 1957-ben szerzett jogi végzettséget, hogy részese legyen Mansfeld kivégzésének.
Nagy csapat: középen: Mátsik, Sztanó és Ruza / Forrás: Arcanum.hu
Említettem, hogy 1981-ben Mátsik az úszószövetség elnökhelyettes volt, de az elnök sem volt akárki. Sztanó Géza nyugalmazott vezérőrnagy (akit a hadsereg az elmúlt években, évtizedeken sok mindennel kitüntetett) is nyilván társadalmi munkában irányította a szövetséget, hiszen 1964-től 1989-ig, nyugdíjazásáig a Magyar Néphadsereg Vegyivédelmi Főnöke volt. Több tanulmányt írt a témában (például: Az atomfegyverek és harctéri hatásaik), majd 1990-ben részt vett Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének létrehozásában, amelynek ma is tiszteletbeli elnöke. A családi kapocs itt is megvan, a civil szervezet Ellenörző Bizottságának Sztanó Zsuzsanna nyugállományú őrnagy az elnöke.
Ünnepség, balra Sztanó vezérőrnagy szónokol / Forrás: Arcanum.hu
Sztanó vezérőrnagy egyébként 1981-től 1987-ig vezette a Magyar Úszószövetséget, amikor Mátsikkal és Ruza József főtitkárral együtt lemondott. (Milyen a sors: az új elnökkel, Dénes Ferenccel az ügy hátteréről éppen Gyárfás készített interjút. Aligha sejtette akkor, hogy később hasonló helyzetet fog átélni). Ruza távozása egyébként csak átmeneti volt, a rendszerváltás után Gyárfás jobbkezévé vált. Karrierje példátlanul hosszúra sikeredett a szövetségnél: a Népsport cikke 1974-ben titkárként, 1978-ban már főtitkárként említi. Főnökének végül 2011-ben kellett elengednie a kezét: „A vizsgálat során kiderült, hogy Gyárfás jobbkeze, Ruza József csak színleg látta el ingyen a főtitkári teendőket, bt.-jén keresztül 40 millió forintot vett fel a szövetségtől” – írta az Index arról a botrányról, amely leváltásához vezetett.
De most térjünk vissza 1981-be, amikor Gyárfás felszállt a gépre Mátsikékkal, hogy megnézzék a három évvel későbbi olimpia helyszíneit. A fiatal újságíró ezután is sokat foglalkozott az olimpia témakörével, ezt már csak azért is megtehette, mert jól beszélt angolul és sokat utazott külföldre.
Samaranch: mindent a világbékéért
Két évvel később, 1983-ban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökével, a spanyol Juan Antonio Samaranch-csal beszélgetett Budapesten („1984-ben olimpiai játékok szemtanúi leszünk!” – így a biztató cím). „A hatvankét esztendős barcelóniai sportember 1965 óta tagja a NOB-nak, 1974-től 1980-ig alelnökként tevékenykedett. 1977-ben kapta meg legmagasabb diplomáciai megbízatását, a Spanyol Királyság nagykövete lett Moszkvában. 1980-tól a NOB elnöke” – írta Gyárfás az interjú leadjében, bevezetőjében, aztán már első kérdésével belevágott a közepébe: „Ön hosszú ideig politikai pályán tevékenykedett. Nem lát olyan veszélyt, hogy a hidegháborús légkör kiéleződése meghiúsítja az olimpiát? Gondoljunk itt olyan lépésekre, mint a Pershing 2-es rakéták telepítése, a dél-koreai repülőgép ügye, az elmúlt napok karib-tengeri és libanoni eseményei…”.
Samaranch bizakodó volt és hitet tett (látni fogjuk, hogy nem először és nem utoljára) a „világbéke” mellett: „A világ politikailag két alapvető rendszerre épül. Szükséges, hogy a két fél megértse egymást, s együttműködjön…
Ahhoz, hogy a világversenyeket megrendezhessük, világbéke szükséges.”
Ismerős? „Egy a jelszó tartós béke. Állj közénk és harcolj érte” – énekelte Nagy Feró cinikusan, a kommunista propaganda bevált manipulatív szövegét kiforgatva. Nem mellékes, hogy Samaranchról néhány éve megírták különböző német lapok, hogy a szovjet titkosszolgálat, a KGB ügynöke lehetett. Az értesülések szerint éppen moszkvai kiküldetése alatt szervezték be és talán a sportvilág csúcsára is a szovjetek segítségével érhetett fel. Ki tudja? Semmivel sem lenne szürreálisabb az úszókat irányító vezérőrnagynál.
Samaranch (balra) Moszkvában / Forrás: TV2.no
Ugyanebben az évben – 1983-ban – Gyárfás jelentkezett egy másik csúcsinterjúval, ezt már Marat Gramovval, a „szovjet testnevelési és sportbizottság” (és az olimpiai bizottság) elnökével készítette. A szovjet sportpolitikus az interjú előtt Amerikában folytatott megbeszéléseket, ezután Svájcban találkozott Samaranch-csal, majd Budapestre látogatott, hogy Buda István MOB-elnökkel és államtitkárról tárgyaljon. A cikkből – az amerikai szervezők szapulásán túl – kiderült az igazán fontos hír: Moszkva 1984. június 2-áig meghozza a döntést, március elsejétől olimpiai attasét küldene Los Angelesbe.
Gramov Budapesten / Forrás: Arcanum.hu
Érdekes, hogy hazája Gramovot 1992-ben visszahívta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságból. Az eseményről a Nemzetisport azt írta: „Gramov kényszerű visszavonulása meglehetősen ritka esemény a NOB történetében, hiszen a NOB- tagok normális esetben 75 éves korukig tölthetik be posztjukat.”
Egyetlen MOB-tag szavazott nemmel
Bármennyit is tárgyalt Gramov és Samaranch, Moszkva 1984 májusában bejelentette a távolmaradást, a hónap közepén hű csatlósként a Magyar Népköztársaság és Magyar Olimpiai Bizottság is csatlakozott a Nagy testvérhez. Az egész keleti blokk „biztonsági okokra hivatkozott”, ezt üzente a gondosan felépített propaganda is (ezt a későbbi cikkekből is látni fogjuk). A döntéssel világklasszis sportolók százainak az életét tették tönkre, akik pályafutásuk csúcsán nem mérethették meg magukat. „Magyarországon a döntést ebben a kérdésben – az akkori sportvezetés lobbizása ellenében – Kádár János és az MSZMP Politikai Bizottsága hozta meg – írta Modor Ádám a Magyar Nemzetben. – A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) 1984. május 16-án, Buda István elnök vezetésével szavazott az olimpiai részvételről, és egyetlen ellenszavazattal (Jacsó István, a kézilabda-szövetség elnökségi tagja mert szembeszegülni egyedül az állampárti elhatározással) végül egyetértett a politikai döntéssel. Schmitt Pál, aki akkor a MOB főtitkára és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja volt, nem vett részt a döntésben, Bulgáriában tartózkodott a szavazás idején”.
Tegyük hozzá,hogy később sem ő, sem más ismert sportvezető nem tiltakozott a döntés ellen. Leszámítva a bátran szavazó Jacsó Istvánt.
A sportolók itthon maradtak, de a sportvezetők és újságírók kimentek Los Angelesbe.
Folytatjuk.
Borítókép: Fortepan.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS