Az LMP közérdekű adatigényléssel kívánja kideríteni, eddig mennyit és mire költöttek a budapesti közösségi közlekedés elektronikus jegyrendszerének bevezetésére. A sajtótájékoztatón emlékeztettek, Tarlós István már 2017-ben úgy fogalmazott, hogy a fővárosi e-jegyrendszer Európa szégyenévé kezd válni.
Gál József, a párt fővárosi közgyűlési képviselője pénteki tájékoztatóján elmondta, mintegy tízévnyi előkészítés után idén januártól kellene üzemelnie az e-jegyrendszernek, mostanra azonban már céldátuma sincs a bevezetésének. A projektre szánt 17 milliárd forintos EBRD-hitelből a főváros már 5,3 milliárdot lehívott, ennek ellenére a tervezett 11 ezer jegyautomatából mindössze 29 buszt vagy trolit láttak el.
Tesztelni azonban ezeket sem lehetett, elektronikus jegyet tartalmazó kártya ugyanis nincs hozzájuk
– mondta.
Az idő előrehaladtával ugyanakkor a törvényi változtatások miatt a projekt jelentős átalakításra is szorul
– tette hozzá Gál József. A politikus emlékeztetett, Tarlós István már 2017-ben úgy fogalmazott, hogy a fővárosi e-jegyrendszer Európa szégyenévé kezd válni. A képviselő elmondta, az LMP online petíciót is indít a helyiugyek.hu oldalon, hogy így gyakoroljon nyomást a főváros vezetésére.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS