Elutasította az első fokon eljáró bíróság az óbudai jegyző tavaly decemberi birtokvédelmi határozatát, amelyet az ellenzéki országgyűlési képviselők ellen kért az MTVA. A bíróság indoklása szerint az épületből nem dobhatták volna ki a képviselőket. A döntés nem jogerős. Az MTVA-t öt ellenzéki képviselő, Kunhalmi Ágnes (MSZP), Varju László (DK), Gréczy Zsolt (DK), Vadai Ágnes (DK) és Oláh Lajos (DK) perelte be, amiért birtokvédelmi határozattal akarták eltávolítani őket a közmédia székházából. Gyurcsány Ferenc a bírósági határozatra reagálva újabb ostromra szólított fel, amiből azért sejteni lehet, hogy mit gondol a jogállamról és annak betartandó kereteiről.
A bíróság indoklása szerint a képviselők jogszerűen és jóhiszeműen léptek be, majd maradtak benn az épületben. Nem nyert igazolást, hogy az állami média működése aránytalanul sérült volna az ellenzéki képviselők jelenléte miatt. Az MTVA nem bizonyította, hogy miért okozott volna aránytalan sérelmet, ha a képviselők néhány percben ismertetik a követeléseiket – tudósított a döntésről az Index. Az, hogy a felperesek, vagyis az ellenzéki képviselők közösen fejtették ki tevékenységüket, az első fokon eljáró bíróság szerint nem értelmezhető jogszerűtlennek. Az ellenzéki képviselők magatartásából pedig nem következett az, hogy szükséges lett volna az egész épületet lezárni. Az elsőfokú döntés szerint az MTVA köteles megfizetni az ellenzéki képviselőjelöltek egymillió forintos perköltségét is. Nem sokkal az ítélethirdetés után a DK közleményben reagált a döntésre:
Közmédia! Akkor hamarosan újra nálatok
– szólította újra fegyverbe híveit Gyurcsány Ferenc.
Ismert, a közmédia a Kunigunda útján lévő épületébe december 16-án hatoltak be ellenzéki parlamenti képviselők: a két napig tartó ostrom bevallott célja az volt, hogy beolvashassák öt pontból álló követeléseiket, amelyre aztán az MTVA vezetősége nem adott engedélyt. A két napig tartó közjáték emlékezetes pillanatokat eredményezett, Bangóné kurva erős képétől kezdve a csaknem halálra vert Varju László csodálatos gyógyulásáig, amikor utolsó erejével mentőt hívott, majd átszállíttatta magát az ATV stúdiójába, hogy ott makkegészségesen nyilatkozzon. Az MTVA épületére az óbudai jegyző kezdeményezett birtokvédelmi eljárást, hogy a magukból kivetkőzött képviselőket ki lehessen tessékelni a szigorúan őrzött, közérdekű üzemből, amelynek helyiségeibe az érintettek épp a képviselői jogaikkal visszaélve próbáltak meg behatolni, és azokban ellehetetleníteni az ott dolgozók munkáját. Az érintett képviselők ezt a birtokvédelmi eljárást támadták meg a bíróságon.
A Központi Nyomozó Főügyészség januárban közleményben jelentette be, hogy az MTVA-székháznál történt események miatt érkezett ellenzéki feljelentéseket megvizsgálták, de azokat elutasították, ugyanakkor az MTVA által tett feljelentések miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek el. Az ügyészség csaknem ezer órányi felvételt is kapott, és úgy találta, hogy az országgyűlési képviselők az MTVA székházában nem hivatalos személyként jártak el, ugyanis hivatalos eljárást nem folytattak, hanem megjelenésükkel, mozgásukkal kezdetektől fogva az volt a céljuk, hogy a tüntetéshez kapcsolódva, politikai követelések beolvasásával, a műsorrendet megzavarva az élő műsorokat megszakítsák. A főügyészség szerint az MTVA biztonsági őrei a rendbontó képviselőkkel szemben jogszerűen léptek fel; a felvételek azt igazolják, hogy a képviselők épületből történő eltávolítása jogszerűen történt, nem volt tehát alap arra, hogy a helyszínen tartózkodó rendőrök az ingatlanba bemenjenek és intézkedést kezdeményezzenek.
Forrás: Index/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS