Az olaszországi partokra való megérkezéskor a bevándorlókra fordított első költség fejenként 350 eurónak felel meg, utána pedig naponta több mint harminc eurót fordítanak rájuk a költségvetésből – számolta ki a belügyminisztérium adatai alapján az Il Giornale című napilap szerdán.
A partraszállás után a bevándorlók fehérneműt, tisztasági csomagot, szükség szerint ruhát, cipőt kapnak, valamint szállást és élelmiszert biztosítanak számukra. Az úgynevezett belépési vagy első napi csomag fejenként háromszázötven euróba (mintegy 130 ezer forintnak megfelelő összegbe) kerül. Olaszországba való megérkezésük második napjától ellátásuk fejenként napi 31,50 euróba (közel tizenkétezer forintba) kerül átlagban a migránsközpont típusától, és az azt működtető szervezettel, vállalkozással kötött szerződéstől függően, havonta tehát fejenként legalább 945 euróba. A kíséret nélküli kis- és fiatalkorúak napi ellátása magasabb, fejenként nyolcvan és száz euró között mozog. Ezen kívül a bevándorlók fejenként napi 2,50 euró készpénzben részesülnek és havonta egyszeri öt euró értékű telefonkártyát kapnak.
A számítások szerint az év eleje óta érkezett 107 ezer ember – a tizennyolc év alattiakat nem számolva – ellátása csak az első nap több mint 37 millió eurós költségvetési kiadást jelentett, összesen pedig több mint 847 millió eurót költöttek rájuk. Az Il Giornale megjegyezte, hogy pénzbe kerül a tolmácsszolgáltatás, a benyújtott menedékkérelmek elbírálása és közigazgatási kezelése, a táborok tisztítása, az érkezők ruháinak mosása. Csak Lampedusa szigetének migránsközpontjában, ahova kevés kivétellel a több mint 107 ezer ember nagy része megérkezett, havi 35 ezer euróba kerül a tábor fertőtlenítése. Lampedusán a napi ellátás is drágább: fejenként 33,6 euróba kerül abban a táborban, ahol augusztusban naponta kétezer és négyezer között volt az emberek száma.
Az olasz állam állja a bevándorlók továbbszállításának költségeit is az ország más vidékeire komphajókkal, repülőkkel, buszokkal, amelyeket utóbb szintén fertőtlenítenek: egy hetven–nyolcvan fős csoport utaztatásának költsége elérheti a 18 ezer eurót. A napilap arra emlékeztetett, hogy 2018-ban a belépési csomag ára 150 és 180 euró között mozgott, a bevándorlók után fizetett állami fejkvótát pedig 25 euróban maximálta Matteo Salvini akkori belügyminiszter. A fejkvótát 2020-tól az Öt Csillag Mozgalom és a baloldali Demokrata Párt kormánya emelte fel.
A belügyminisztérium közleménye szerint a számok jól mutatják a bevándorlással járó tehervállalás súlyát. Segítséget adhat a maradásra nem jogosultak gyors kitoloncolása, a befogadottak számának csökkentése. Róma bízik abban, hogy az Európai Unió és Tunézia között júliusban aláírt szándéknyilatkozat az indulások csökkenéséhez vezet az észak-afrikai országból, valamint az európai migrációs reform 2024 tavaszára várható lezárása is új szabályokat szabhat a befogadás terén – hangsúlyozta a belügyi tárca.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Ciro Fusco
Ivanoohe
2023-09-01 at 10:48
Mingráncs hajók ?
Torpedót az összesbe !!!!!
bl
2023-08-30 at 21:24
Fejenként napi 2,5 euró költőpénzt kapnak, + szállást +étkezést, stb, ugyanakkor ma a Földön még kb. egymilliárd ember van, aki napi 1-2 dollárból tengeti az életét. (Vannak az 1 dolláros emberek, vannak a 10 dolláros és vannak a 100 dollárosak. A fejlettnyugat leginkább a 100 dolláros kategóriába tartozik (mi is 50 felett vagyunk), a legszegényebb részei a világnak pedig az 1 dollárosba.)
Greg
2023-08-30 at 19:17
Európa menthetetlen, már teljesen az önfelszámolási őrületben megnyilvánuló végzetes elmebetegség áldozata lett.
Matu
2023-08-30 at 17:33
Ugyanazokat a hajókat, amelyek összeszedték őket, vissza kell fordítani az afrikai partokhoz…
Naprózsa
2023-08-30 at 17:20
S mennyibe kóstál mondjuk 5 db lőszer, amit köréjük lőnek, hogy kegyeskedjenek visszafordulni és otthon a nejük, anyukájuk ingyen is mosna, takarítana utánuk…
Ilyen ellátást mi is el tudnánk viselni, de hát mi persze nem érdemeljük meg, elvégre nekünk a hangyák hordják össze azt a pénzt amiből élünk és adót fizetünk, hogy a a politikai paraziták eltartásán felül még ezeket a kontinensfoglalókat is eltartsuk.
csakafidesz
2023-08-30 at 17:12
bressa 2023-08-30 at 17:00
Pontosan! Szószerint odaszarnak a legszebb műemléktemplomok oltárai elé és a libsik boldog sikítozással tapsikolnak. Allah harcosa pedig büszke önmagára.
bressa
2023-08-30 at 17:00
Tunéziai megállapodás? Ha be is szigorítanak akkor másik országból indúlnak.
Más: Fertőtleníteni, takarítani, mosni rájuk? Azt vajon ki csinálja? A migránsoknak nincs rá idejük? Odaszarnak az olaszok meg takarítják?
kanigunda
2023-08-30 at 16:45
És ezt a szép adag zsét a van de Lejjebb asszonyság mind az utolsó fillérig
meg is téríti. Ugyebár, kedves Dinnyécske?
Orientál
2023-08-30 at 16:13
És ráadásként az okrajnai háború.