Kozma Ákos, az alapvető jogok biztosa üdvözli a műtéti beavatkozások előtt szükséges PCR-tesztről szóló pénteken megjelent kormányrendeletet. A hivatala által az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták: az alapvető jogok biztosa fontos előrelépésnek tartja, hogy a kormányrendelet orvosolja a jelentésében feltárt azon visszásságot, hogy a rehabilitációs ellátások és az elektív beavatkozások előfeltételeként a PCR- és az antigén-gyorstesztek elvégzésének előírását eddig nem jogszabály, hanem közvetve az emberi erőforrások miniszterének egyedi utasítása, illetve a Nemzeti Népegészségügyi Központ körlevele fogalmazta meg.
A vonatkozó veszélyhelyzeti kormányrendelet e kérdéseket részletesen szabályozza, a kormányrendelet hatálybalépésével – az utasítások visszavonása mellett – a szabályozási szint igazolhatóan meg fog felelni az alkotmányosság követelményének. Az ombudsman üdvözli azt is, hogy a kormányrendelet megnyugtató megoldást talált a jelentésében jelzett azon problémára is, hogy nem volt egyértelmű, a kísérők számára kell-e – és milyen finanszírozás mellett – negatív PCR- és antigén-teszt a 18. életévét be nem töltött kiskorú mellett tartózkodáshoz. A kormányrendelet alapján e nagykorú kísérők esetében a teszteket az egészségügyi intézménynek térítésmentesen kell elvégeznie – emelte ki.
Kozma Ákos egyetért azzal is, hogy a kormányrendelet nyomán a teszteket az egészségügyi intézménynek ugyancsak térítésmentesen kell elvégeznie a kiskorú betegeknél, és azon betegeknél, akiknél szakorvosi vélemény alapján nem volt mód a védőoltás beadására. Az ombudsman indokoltnak tartja és támogatja azt a jogi megoldást is, hogy ha a betegnél felmerült a Covid-fertőzés gyanúja, az egészségügyi intézmény köteles lesz a tesztet térítésmentesen elvégezni.
Az alapvető jogok biztosa fontos és előremutató lépésként értékeli továbbá, hogy a koronavírus ellen nem védett, tervezhető invazív beavatkozásra jelentkezőknél, ha az invazív beavatkozás kockázata – szakmai szempontból – elhanyagolható, a tervezett invazív beavatkozást végző szakorvos döntése alapján a kormányrendelet szerinti tesztek elvégzése nélkül végrehajtható a tervezett invazív beavatkozás. A jogalkotó ezzel a szükséges szakértelemmel bíró szakorvos mérlegelési körébe utalja annak eldöntését, hogy az adott beteg esetében el lehet-e tekinteni a teszt (önköltséges) elvégeztetésétől – fejtették ki.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS