A parlamentben és a közösségi oldalán is kényes kérdéseket intézett Budai Gyula Gyurcsány szövetségeséhez, Czeglédy Csabához, akit a több mint hatmilliárd forintos adócsalás és gazdasági csalás vádja mellett most már „Az ördög ügyvédje” nevű blog kapcsán kilenc rendbeli bűncselekménnyel is gyanúsítanak.
A Fidesz országgyűlési képviselője hétfőn, az Országgyűlésben, az azonnali kérdések órájában arról beszélt, hogy Polt Péter legfőbb ügyész arról tájékoztatta: Czeglédy Csabát a nyomozó hatóság hat rendbeli, bűnsegédként, különleges adatra elkövetett visszaélés vétsége, valamint három rendbeli, bűnsegédként elkövetett személyes adattal történő visszaélés vétsége miatt hallgatta ki gyanúsítottként.
Sajtóértesülések szerint a Fővárosi Főügyészség megerősítette, hogy jogsegélykérelemmel fordultak mind a svájci, mind pedig az amerikai igazságügyi hatóságokhoz, ugyanis a nyomozók az Amerikai Egyesült Államokban találták meg Az ördög ügyvédje blog szerverét, és svájci az a bankszámla, amelyről a Facebookon hirdetett posztokat kifizették
– fogalmazott a Czeglédi Csabához intézett nyílt levelében Budai Gyula a Facebook-oldalán.
Czeglédy úr, megfelel-e a valóságnak, hogy Önt a fenti bűncselekményekben gyanúsítottként hallgatták ki „Az Ördög Ügyvédje” blogon megjelentek miatt indult zsarolási ügyben? Czeglédy úr, rendelkezik-e olyan svájci bankszámlával, amelyről „Az Ördög Ügyvédje” blog hirdetéseit fizették Győr-Moson-Sopron területére koncentrálva, a 2019-es önkormányzati választásokon? Czeglédy úr, Ön finanszírozta vagy sem az Egyesült Államokban található „Az Ördög Ügyvédje” blog szerverének a működését?
– tette fel a kínos kérdéseket Gyurcsány kedvenc ügyvédjének Budai Gyula.
Czeglédy úr, a fentiek alapján, akkor most Ön az „Az Ördög Ügyvédje” vagy sem?! Lassan egy hónapja várom megtisztelő válaszát ezekben a kérdésekben…
– zárta sorait a fideszes országgyűlési képviselő.
Forrás: Facebook; Fotó: Magyar Nemzet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS