Pesti Srácok

Vasárnap kiderül, hogy Dobrev Klára lesz-e a DK miniszterelnök-jelöltje

Vasárnap kiderül, hogy Dobrev Klára lesz-e a DK miniszterelnök-jelöltje

A Demokratikus Koalíció egy Facebook-eseményt hozott létre, amelyhez azt írták: Anyák napján bemutatják az embert, aki az utóbbi időszakban megtett 4320 kilométert, felkeresett harminckilenc települést, beszélgetett hetvenegy emberrel és meghallgatott több száz problémát, hogy bemutassa nekünk a Kevesek Magyarországát. Az esemény leírása szerint vasárnap délután háromkor jelentik be, kit indít a DK a miniszterelnök-jelölti előválasztáson. Ő mindig ott van, ahol az emberek. Kérdez és meghallgat – írták a jelöltről.

Tegnap a Telex írta meg, hogy eldőlt: a Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Dobrev Klára lesz a párt miniszterelnök-jelöltje, aki napokon belül bejelentheti indulását. Nemrég Kálmán Olga, a DK elnökségi tagja azt posztolta Facebook-oldalán: magyar állampolgárként, politikusként, anyaként, nőként egy olyan Magyarországot szeretne, ahol nincsenek első- és másodrendű állampolgárok, nincs eleve elrendelten sorsára hagyott szegény gyermek, nincs sorsára hagyott munkás, diplomás, nyugdíjas, nincs utált és szeretett család, csak család van. Kálmán Olga szerint Dobrev Klára egy ízig-vérig politikusnő, aki megértést, figyelmet hozhat a politikába, kezelheti a felgyülemlett társadalmi, gazdasági feszültséget, azért, hogy mindannyiunknak ismét egy élhető, demokratikus, biztonságos hazánk legyen. A napokban Vágó István is utalást tett arra, hogy Dobrev ott lehet az előválasztáson. Az egykori kvízmester Facebook-bejegyzésében arról írt, hogy szerinte Dobrev felkészült, és több évtizedes államigazgatási gyakorlata van. Azonban Vágó István bejegyzésére Rákay Philip is reagált, és keményen beolvasott Vágónak. A volt műsorvezető szerint Vágó István – középkori trubadúrokat és minnesängereket megszégyenítő, elaléló stílusban – megírta a maga politikai „szerelmes levelét” Dobrev Klárához.

– írta Rákay Philip. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke korábban arról beszélt a Telexnek:

PestiSracok facebook image

Forrás: Telex; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.