Menne tüntetni az Indexért, de csak akkor, ha a demonstrációt nem egy politikai párt, a Momentum szervezné – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Balavány György, a 24.hu újságírója, aki ugyanakkor nem fejtette ki, hogy kitől és miért kellene megmenteni azt az Indexet, amelynek főszerkesztőjét menesztették ugyan, de ennél több nem történt. Bár Balavány is igyekszik azt a látszatot kelteni, mintha Dull Szabolcs elbocsátása mögött a kormány ármánykodása állna, helyére teszi a Momentummal együtt az ellenzéket is: mint írta, a valóban független sajtó nemcsak az aktuális kormányzattól, hanem annak ellenzékétől is független.
Dull Szabolcs, az Index korábbi főszerkesztőjének menesztése kapcsán ragadott klaviatúrát Balavány György, hogy ő is elsirassa azt a sosem létezett függetlenséget, amely sokak szerint épp most szűnik meg. Az Index szerkesztőségének eddig is számos vezetése volt, a korábbi cseréknél azonban nem volt olyan gerjesztett világvége-hangulat, mint Dull távozása után, akinek ugyan a menedzsment mondott fel – ez a tény az ellenzéki orgánumoknál is vezető helyen van –, de úgy látszik, maguk sem hiszik el, amit leírnak, mert a közvélekedésük már az, hogy az Orbán nyírta ki Dull Szabolcsot. Ezért aztán természetesen tüntetni kell, de nem mindegy, hogy a tüntit ki gründolja. Erre repült rá a Momentum, amit Balavány kifogásol: a 24.hu újságírója szerint a független sajtó nemcsak az épp regnáló kormánytól, hanem a közhatalom mindegyik birtoklójától, így az ellenzéktől is független.
Mennék én tüntetni az Indexért, ha nem egy politikai párt szervezné. Mert hát pont arról szólna a történet, hogy ne abuzálódjon a média sehogy. A média függetlensége, nem igaz, hogy el kell magyarázni, nem pusztán a kormánytól, hanem a közhatalom mindenféle birtokosától való függetlenséget jelenti. Igen, az ellenzéktől is. Erre most a Momentum bejelentkezik, hogy csinál magának egy eseményt az Index függetlenségvesztésének apropóján. Nem értik, bazmeg, nem értik
– írta Balavány György, aki azt nem fejtette ki, hogy az Index eddig ugyan mitől volt független, és ezt az eddig sem létezett függetlenséget miért veszélyezteti az, hogy a menedzsment lecseréli a főszerkesztőt, mert elégedetlen a munkájával.
Forrás: Facebook/PS; Fotó: MTI/ Szigetváry Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS