Az ukrán nemzettudat építés egyik legfontosabb hőse Sztepan Bandera, amit viszont Kijev hajlamos elhallgatni a nacionalista vezető kapcsán, hogy az ő nevéhez fűződik a lengyel nép egyik legnagyobb tragédiája, a volhíniai mészárlás. Bár Varsóban jelenleg akkora oroszellenesség uralkodik, hogy idén nem is terveztek hivatalos formában megemlékezni a vérengzésről, mégis sokan döntöttek úgy, hogy utcára vonulva adnak tiszteletet a borzalmas tettek áldozatainak. Lássuk, mi vezetett az állatias gyilkosságok sorozatához, és ki volt az mészáros, akinek most bélyegre nyomtatják az arcképét, mint nemzeti hősét.
A második világháború során a német vezetésben komolyan felmerült egy ukrán bábállam létrehozásának ötlete. A lebensraumról szőtt álmok értelmében ezt természetesen kicsit keletebbre tolták volna, mint ahol a jelenlegi Ukrajna elhelyezkedik, de ezt az elképzelt győzelem után kívánták rendezni. A háború során viszont ennek az ukrán államnak az ígéretével sikerült megnyerniük a Sztepan Bandera által vezetett ukrán nacionalisták támogatását. Ők vitték véghez a lengyel történelem legvéresebb népirtását, mikor Bandera szabadcsapatai több mint százezer lengyelt öltek meg elképesztő kegyetlenséggel (egyes források szerint az áldozatok száma a negyedmilliót is elérhette).
A véres vasárnap
Vasárnap jöttek, tudták, hogy templomban leszünk, egy helyen így gyorsan végezhetnek velünk – idézte a témával foglalkozó egyik lengyel Telegram-csatorna egy túlélő szavait. Volhíniában már a német csapatok megjelenése után megkezdődött a zsidók és lengyelek elleni atrocitások sorozata, azonban 1943-ban, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) megerősödése után a vérengzésnek semmi sem szabott gátat. Egyes feljegyzések szerint még a nem éppen a lágyszívűségükről elhíresült SS-alakulatok is panasszal éltek a német vezetés felé az ukránok kegyetlenkedései miatt. Bandera vezetésével az UPA nem válogatott: mivel a térségből a lengyel férfiak addigra nagyrészt elmenekültek, vagy a németek korábban internálták őket, így áldozataik főként nők, gyerekek és öregek voltak.
Bandera ellenségei: felakasztott gyerekek Volhiniában
Szinte bevett eljárásnak számított, hogy egy-egy lengyel falu teljes lakosságát a község templomába kényszerítették, majd rájuk gyújtották az épületet ha valaki menekülni próbált, azt agyonlőtték (nem akarunk párhuzamokat vonni, különösképpen a jelenlegi helyzetben nem, de mindez nagyban emlékeztet a 2014-ben Odesszában történtekre, mikor is hatvannégy szeparatizmussal vádolt oroszt égettek el elevenen az ukrán nacionalisták). Mindennapos volt a nemi erőszak, a kínzás. A legnagyobb akciót 1943. július 12-én hajtották végre az UPA fegyveresei, amikor egyszerre mintegy 150 olyan települést támadtak meg, ahol a lengyelek éltek. A történészek – elsősorban a lengyel kutatók – adatai alapján 1943 júliusában több mint 10 ezer lengyel halt meg Volinyban. A július 12-i támadások után átmenetileg csökkent az UPA lengyelellenes támadásainak aktivitása. No nem a bűntudat vett erőt rajtuk, pusztán meg akarták várni, hogy a lengyelek betakarítsák a termést, hiszen az UPA számára ez létszükséglet volt.
Így ürültek ki a lengyel falvak…
A történethez hozzátartozik, hogy sor került némi elszórt lengyel ellenállásra és bosszúra, ezek egyik legvéresebb eseménye az volt, mikor egy faluban körülbelül háromszáz-háromszázötven ukránt gyilkoltak le a lengyel ellenállók. Azonban az UPA erre is válaszolt: parancsot adtak ki, miszerint minden halott ukránért tíz lengyelt kell megölni. A szélsőségesek nem is fogták vissza magukat: a vérengzés egészen a szovjet csapatok bevonulásáig tartott. Akkor pedig jött a katyini mészárlás. A mai Nyugat-Ukrajna területéről már akkor sikerült szinte teljesen eltüntetni a lengyel lakosságot. Tegyük hozzá Oroszország hivatalosan bocsánatot kért a katyini bűnökért. Ukrajna nem.
A “nemzeti hős”
Kevés aljasabb szemétládát hordott a hátán a Föld, mint Sztepan Banderát, az UPA vezetőjét, a népirtás kitervelőjét, az ukrán nemzet hősét, Sztepan Banderát. A szélsőséges vezető az Ivano-Frankovszkhoz tartozó Ugrinov faluban született, görögkatolikus papi családban 1909-ben. Ennek kapcsán meg kell említenünk, hogy a múltszázad elején éles ellentét mutatkozott a görögkatolikus és a pravoszláv felekezetek között, ez utóbbi erőszakos terjeszkedése miatt. A görögkeleti felekezetek ezért gyakorta csatlakoztak szélsőséges nacionalista csoportokhoz, hogy ellensúlyozzák az oroszosítással együttjáró pravoszlávosítást. Valószínűleg ez is kihatott Bandera későbbi világképére.
Sztepan Andijovics Bandera, nyolcvan évvel később az ukránok bélyegre tették ezt a fejet
Később a sztriji ukrán nyelvű gimnázium tanulója lett (milyen furcsa, hogy működhettek tanintézmények kisebbségi nyelveken akkoriban, nem igaz?). Itt csatlakozott a Plaszt elnevezésű ukrán nacionalista cserkészszövetséghez. 1928-ban ment egyetemre Lembergbe, ahol földalatti és legálisan működő ukrán nemzeti szervezetekhez is csatlakozott. Ezekben gyorsan emelkedett a ranglétrán, eleinte propaganda anyagok terjesztését bízták rá, később merényletek megtervezését és végrehajtását, így például a sikertelen Anton Kruselnyickij elleni gyilkossági kísérlethez és több, lengyel rendőrök ellen elkövetett akcióhoz is köze volt. Igazán nagy ugrást Prasztya elnevezésű, baloldali újság szerkesztősége ellen elkövetett robbantásos támadás megszervezése jelentette számára 1934-ben. Innentől kezdve az ukrán militáns csoportok irányítása is az ő kezébe került.
Tevékenysége miatt a lengyel hatóságok letartóztatták, több börtönt megjárt, többek között a breszti erődöt is, ahonnan csak akkor szabadult ki, mikor a németek elfoglalták a várost. Ekkor kezdődött a kollaborációja a náci rezsimmel. Hitler ukrán bábállamot akart, Bandera pedig egy saját országot, kiegyeztek. Az ukrán nemzeti erőkön belüli rivalizálásra most bővebben nem térhetünk ki, ez már történelmi elemzést igényelne, azonban ezekből végül Wilhelm Canaris, az Abwehr vezetőjének segítségével Bandera került ki győztesen. Szabadcsapatai eleinte partizánvadász akciókat hajtottak végre, katonai konfliktusban nem vettek részt, azonban a szovjetek ellentámadása során szabad kezet kaptak, és kezdetét vette Bandera rémuralma.
A Szovjetunióban a zsidók jelentik az uralkodó bolsevik rezsim legodaadóbb támogatóját és a moszkvai imperializmus élcsapatát Ukrajnában. A moszkvai-bolsevik kormány az ukrán tömegek zsidóellenes érzelmeit arra használja fel, hogy elterelje figyelmüket a bajok valódi okáról, és a felkelés idején a zsidó pogromokra terelje őket. Az ukrán nacionalisták szervezete a moszkvai-bolsevik rezsim pilléreként harcol a zsidók ellen, miközben a tömegeknek magyarázza, hogy Moszkva a fő ellenség. A káosz és zűrzavar idején megengedheti magának a nemkívánatos lengyel, moszkvai és zsidó alakok, különösen a bolsevik-moszkvai imperializmus híveinek likvidálását; a nemzeti kisebbségek a következőkre oszlanak: a) hozzánk hűségesek, valójában minden még elnyomott nép tagjai; b) ellenséges velünk – moszkoviták, lengyelek és zsidók. a) ugyanolyan jogaik vannak, mint az ukránoknak…, b) pusztítani a harcban, különösen azokat, akik megvédik a rezsimet: letelepedni a földjükre, elpusztítani elsősorban az értelmiséget, amelyet nem szabad beengedni semmilyen kormányzásba. testületek, ellehetetleníteni a „termelést” minden értelmiségnél, iskolába jutást, stb. Pusztítsák el a vezetőket… A zsidók asszimilációja kizárt
– ezt Sztepan Bandera, az ukrán nemzet hőse mondta az ukrán nacionalista szervezetek második kongresszusán. Dehogyis náci, ez csak orosz propaganda igaz? Bandera ezután konkrét utasításokat adott követőinek a zsidók, lengyelek és oroszok elleni pogromok végrehajtására, sőt a különféle kivégzési módok némelyikének ötlete is tőle fakad, így például a nevezetes “fűrészes” módszer, amelyet jelenleg nem részleteznénk, legyen elég annyi, hogy nőkön előszeretettel hajtották végre. De azért képviselt az úr némi progresszivitást is, persze a szó mai értelmében. Emlékirataiban például kitért arra, hogy az ukrán hazafiakat a barátságnál szorosabb testi kapcsolatnak kell összetartani. Így talál egymásra az LMBTQ és az Azov-ezred.
A bűnök, amiktől az SS gyomra is felfordult
Később azonban a nácikat is elárulta, Lembergben kikiáltotta a Független Ukrán Köztársaságot, ezért korábbi szövetségesei letartóztatták, és koncentrációs táborba küldték. Innen való szabadulása kissé zavaros, annyi azonban biztos, hogy a nürnbergi perben már korábbi abwehres kapcsolatai ellen tanúskodott, a háború után pedig össze dolgozott az amerikai és a brit titkosszolgálatokkal, akik nagy juttatásokat ugyan nem adtak neki (egy egyszobás müncheni lakásban élt négy társával), de testőröket biztosítottak, arra az esetre, ha valakinek esetleg nem tetszene, hogy ilyen könnyen megúszta. Ez utóbbi nem működött sokáig: 1959. októberében valaki megmérgezte. A németek szerint a KGB, a KGB szerint a németek, a lengyelek szerint tök mindegy, megérdemelte.
Emlékezet
A lengyelek először 2013-ban, a mészárlás hetvenedik évfordulóján mondták ki, hogy népirtás történt Jaroslaw Kaczynskival, azóta évente tartanak megemlékezéseket a vérengzés áldozatainak emlékére. Ukrán részről Janukovics idején volt kísérlet a történelmi sebek begyógyítására, mikor az általa vezetett Régiók Pártja kezdeményezte a hivatalos bocsánatkérést és a népirtás bűnének elismerését. Ennek a folyamatnak a Majdan téri forradalom vetett véget, az onnantól kezdve fokozatosan szélsőjobbra tolódó ukrán vezetés tagadni kezdte a népirtás tényét, amire Kaczynski később így reagált:
Az talán nem számít népirtásnak, ha kizárólag lengyeleket gyilkolnak le?
– kérdezte felháborodva, hozzátéve: valótlanságok nem képezhetik a megbékélés alapját. Az ügy egészen idén februárig folyamatos ellentéteket szült a két ország között. Azonban az orosz támadást követően Varsó mintha megfeledkezett volna a tragédiáról, a lengyel hazafiak nem kis felháborodására, akik szombaton az Izland elleni futballmeccsen egy molinóval emlékeztek meg a vérengzésről, vasárnap pedig ország szerte tüntetéseket tartottak, “nem felejtjük Volinyt” jelszóval. Az ukrán fél válasza ezekre a megmozdulásokra az volt, hogy felháborodtak azon, hogy a baráti Lengyelország kiszolgálja az orosz propagandát. Szép…
Az ukránok nemzeti hőse…
Tanulság
Történelmi sérelmek tekintetében nekünk magyaroknak aztán igazán van miről mesélnünk. Túl éltük a málenkij robotot, számtalan megszállást és mi is voltunk népirtások elszenvedői. Ez utóbbi kapcsán viszont meg kell említenünk, hogy az ukránoknak van mit tanulniuk a szerbektől, akik vállalták a felelősséget a délvidéki vérengzésért, ezzel lehetőséget adva arra, hogy bár felejteni egyértelműen nem lehet, de a megbocsájtás útján elindulhassunk. Talán érdemes volna ebből tanulságot vonni.
Források: Krugosvet.ru, Múlt-kor, encyclopediaofukraine.com, Fotó: Múlt-kor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS