Békemenetre fel!
Ma van az 1956-os forradalom 65. évfordulója, de pontosan tizenöt évvel ezelőtt történt az is, hogy egy táncoslábú bolond Néró belesuttogott néhány szót a telefonba, majd egy percre rá a vonal másik végén álló rendőrvezetők hangos utasításokat adtak ki: azonosítót le, gumilövedéket elő, roham! Ma ugyanez az ember készül kormányt buktatni, alkotmányt radírozni és leszámolni mindenkivel, akire habzószájú, hataloméhes, vérszagra gyűlő szövetségesei rámutatnak: ő is Fidesz-bérenc, bilincset rá, lakat alá! De érzi az európai baloldal is a vérszagot, rohamoz a LIBE-bizottság, üzengetnek a liberálisok, mernek nagyot álmodni a bevándorláspártiak és az LMBTQ-ideológusok – tényleg nagy nap lenne nekik, mikor bukna az Orbán-kormány! Ja, és tegnap lett tízéves a Demokratikus Koalíció… Kell még ennél több ahhoz, hogy kikeljünk a fotelből?
Összeállt a baloldal, Gyurcsány Ferenc a nagy menetelés végéhez ért: ismét ő vezeti a kitartottak, a helytartók csapatát. Türelmesen felfalta az MSZP-t, kolonizálta a baloldalt, az „éhezők viadala” (értsd: előválasztás) során maga alá gyűrte a szerencsétlen Jakabot, az ostoba Fekete-Győrt és az összes többi percembert. Elnézve a baloldalt, nem volt nehéz dolga, ennek ellenére ne becsüljük le: remek teljesítmény nyújtott Feri! És még nagyobbra készül!
Maga elé tolva az asszonyt, még előrébb Márki-Zay Pétert, összekapaszkodva minden még lélegző politikai ronin segítségével készül vissza a hatalomba.
Ez sem elég ahhoz, hogy felkeljünk a fotelből?
Gyomorforgató szintézis
Az ország nem látott még ilyet, ember nem volt, ki erre fogadni mert volna: október 23-án egy színpadon lesz a Jobbik és a DK. A tézis és az antitézis végül létrehozta a szintézist – bár gyomorforgató, mégis van rá kereslet.
(Szegény Pongrátz Gergely bácsi…)
A Jobbik Gyurcsány Ferenccel együtt akar kormányt váltani, ennek érdekében pedig egy messziről jött marketingest, egy önmagát jobboldalinak, konzervatívnak és kereszténynek tartó szélhámost tol fel a színpadra. Egy olyan ember, aki bírja az amerikai demokraták minden támogatását?
Mi kell még ahhoz, hogy felkeljünk a pihe-puha fotelből?
Nem leszünk gyarmat!
Ha nincs a Békemenet, ha nem állt volna sorompóba több százezer magyar, hogy világossá tegye, ragaszkodik ahhoz, hogy demokratikusan dőljenek el az ország dolgai, akkor lehet, hogy valóban nem éltük volna túl ezt az időszakot. Ha a hagyományos diplomáciai szkander erőszabályai érvényesültek volna, és a közönség nem szállt volna be a mérkőzésbe az egyik fél oldalán, akkor könnyen lehet, hogy ezt az interjút tényleg egy másik miniszterelnöknek kellett volna adnia.
– nyilatkozta Orbán Viktor 2012-ben, utalva az év elején megszervezett első Békemenetre.
2012 még csak választási év sem volt. Akkor mégis, mi a fenétől bukott volna meg Orbán Viktor?
Borzasztó egyszerű a válasz: Orbán és Matolcsy kipaterolta az IMF-t (amit még Bajnai Gordon hívott be, hogy „segítsék” megmenteni a Gyurcsány által csődbe vitt országot.)
2011-es év nem szólt másról, mint arról, hogy Magyarország pénzügyi függetlenségi, gazdasági szabadságharcot folytatott, az IMF engedélye nélkül kivetette a rendkívüli bankadót, a Széll Kálmán Tervvel pedig kitágította az ország gazdasági mozgásterét.
Szuverén gazdaságpolitikára jött is a választ: nyomást gyakoroltak a forint árfolyamára, az európai bankok igyekeztek még több pénzt kiszivattyúzni az országból, nemzetközi politikai támadások indultak Orbán Viktor ellen, summa summarum: az Orbán-kormány 2011-ben az első legnehezebb, egyben legkockázatosabb hadjáratát vívta meg, és bebizonyította, hogy van élet az IMF nélkül is.
Az első Békemenet óriási energiákat szabadított fel a jobboldalon, az akkori belpolitikai trendeket megfordította. A Békemenet jött, látott, győzött – nem jött vissza a baloldal, nem gyarmatosított ismét az IMF.
Fel kell most is kelni abból a régi fotelből!
A Békemenet tétje ma is nagy. Talán nagyobb, mint valaha volt. Megvédheti a korszakot, óvhatja az eredményeket és ismét kiállhat a rendszerváltoztatás a nagy ígérete, a nemzeti szuverenitás mellett. Mert nem csupán az emberi jogok, a demokrácia volt a nagy reménység ’89-ben (legfőképpen nem a nyugat majmolása), hanem a nemzeti függetlenség.
Nagy a tét, de még nagyobb a feladat.
Emlékezni és emlékeztetni kell minden magyar embert az '56-os forradalom céljaira, a rendszerváltoztatásra, a 2006-os rendőrattakra! És arra, hogy kikkel is állunk szemben. Ismét.
Ez valóban Dávid harca Góliát ellen. Emlékezzünk csak: Dávid öt kavicsot szedett a patakból, egyet tett a parittyába és rögtön betalált.
Kavicsot viszont otthon, a fotelben ülve biztos nem fogunk találni.
(Vezető kép: MTI Fotó / Sóki Tamás)
