Mintegy kétezer intelligens térfigyelő kamera felszerelésével erősítik meg a főbb pályaudvarok biztonságát a hatóságok Belgiumban – jelentette be csütörtökön az SNCB belga vasúttársaság.
A Le Soir című helyi napilap tájékoztatása szerint a kormány a terrorellenes küzdelem részeként 17 millió eurót (nagyjából 5,3 milliárd forintot) különített el a vasúthálózat biztonságának fokozását célzó intézkedésekre.
A járművek rendszámának azonosítására és arcfelismerésre egyaránt alkalmas kamerák olyan szoftverrel is el vannak látva, amely lehetővé teszi a gyanús viselkedés vagy mozgás automatikus kiszűrését. A bírálók szerint mindazonáltal még korántsem nevezhető tökéletesnek a rendszer, meglehetősen gyakoriak például a téves riasztások.
A belgiumi vasútállomásokon jelenleg mintegy 3800 térfigyelő kamera működik, ezek képét egy fővárosi központba továbbítják, ahol napokon át megőrzik a felvételeket.
A belga belügyminisztérium eközben arról számolt be, hogy a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtérre telepített intelligens kamerarendszer “néhány napon belül” megkezdi a működését.
“Egyetlen jármű sem juthat majd el a repülőtérre anélkül, hogy ellenőriznék a kamerák” – hangsúlyozta Peter Dewale rendőrségi szóvivő, hozzátéve, hogy a rendszer beüzemelésével hatékonyabb munkát végezhetnek a helyszínen ténylegesen jelen lévő rendfenntartók.
Március 22-én Brüsszelben a nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson terrortámadást hajtottak végre, amelyekben harmincketten meghaltak. A robbantásos merényletek elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű terrorszervezet jelentkezett.
Forrás: MTI, Fotó: netcategory.net
khm
2016-08-19 at 12:55
Még valamit
A terror támadás előtt kaptak figyelmeztetést,de sajnos,sajnos,nem volt szabad az éjszakai nyugalmukban zavarni,a szegény terrorista gyanús egyedeket.
Az csak hab a tortán,hogy a francia papot úgy lehetett lemészárolni,hogy a nyomkövetőt kikapcsolták időnként. Pedig inkább bekapcsolva kellett volna alkalmazni,és megfelelő robbanóanyaggal támogatni a körzet el nem hagyását.
khm
2016-08-19 at 12:51
Sokan nem tudják,hogy van már rendszer az agyi hullámokra,amik igen sokat elárulnak az egyedek jövendő cselekedeteiről. (szerintem,még tesztelik)
Na onnantól sem szólás,sem más jellegű szabadság nem lesz. És kiváló alapot teremtett erre az USA által pénzelt terrorista szarháziak pénzelése.
Amit kapunk .
A biztonság felejthetősége.
Amit veszítettünk… Azt szerintem,már láthatjuk az osztrák határon. Ha akarjuk látni.