Pesti Srácok

Bemindenezve, teljesen pucéran száguldott egy férfi Budaörsön, aztán úgy gondolta harap egy zsarut

null

Anyaszült meztelenül, fürdőnadrágját a térdére terítve autózott végig Budaörsön egy 44 éves férfi, akit bizonytalan vezetése miatt állítottak meg a rendőrök. Az intézkedésből végül agresszív dulakodás, harapás és rendőrségi eljárás lett.

Egy 44 éves férfi anyaszült meztelenül vezette autóját, fürdőnadrágját mindössze a térdére terítve, miközben a jármű két kereke defektes volt, a lökhárítója pedig láthatóan sérült. A furcsán manőverező sofőrt bizonytalan közlekedése miatt állították meg az egyenruhások – a helyszínen pedig hamar kiderült, hogy a helyzet a látszatnál is abszurdabb – derült ki a Rendészeti Államtitkárság Facebook-bejegyzéséből.

A férfi összevissza beszélt, hol tankolni, hol kocsimosásra készült – legalábbis elmondása szerint. Iratokat nem tudott felmutatni, és bár két pálinkát említett, arról fogalma sem volt, mikor és hol fogyasztotta őket. A helyszíni alkoholszonda 0,57 milligramm/liter értéket jelzett, így vér- és vizeletmintára is szükség volt.

Miután a férfi felvette egyetlen ruhadarabját, a rendőrök előállították. Az azonosításkor azonban hirtelen agresszíven viselkedett, ordítani kezdett, rugdosott, megpróbált kiszabadulni, majd hirtelen ráharapott az egyik rendőrnő alkarjára. A helyzetet azonban uralták az egyenruhások: a férfit a földre vitték, és speciális mozdulatsorral akadályozták meg további mozgását.

Az intézkedés során megsérült őrmesternő szerencsére csak felületi hámsérülést szenvedett, ellátását a protokoll szerint megkapta. Az elkövető ellen eljárás indult. Az esetről a Rendészeti Államtitkárság is beszámolt közösségi oldalán – figyelmeztetve, hogy a közlekedés nem játék, a törvények pedig mindenkire vonatkoznak, még fürdőnadrágban is.

Forrás, fotó: Rendészeti Államtitkrság;

PestiSracok facebook image