Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő szerint nem lehet kizárni a lehetőségét annak, hogy Legény Zsolt, a cigarettacsempészéssel lebukott MSZP-s politikus bűnszervezetekkel is kapcsolatban álhatott. Ez pártfinanszírozási kérdéseket is felvetne.
Nem lehet kizárni, hogy a cigarettacsempészéssel lebukott szocialista Legény Zsolt kapcsolatban áll valamiféle csempészcsoporttal, másképp mondva a maffiával, vagy olyan magánszeméllyel, aki hozzáfér ekkora mennyiségű dohányáruhoz
– nyilatkozta az Origónak Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő, a Nézőpont Intézet elemzője. Bár a szakember szerint sok a kérdőjel a történet körül, akár tiltott pártfinanszírozás is meghúzódhat a háttérben.
Az biztos, hogy van valamiféle “ukrán szál” a történetében, hiszen Legény Zsolt enélkül nem tudott volna ekkora mennyiségű cigarettát beszerezni egy idegen országban. Teljesen egyértelmű, hogy a szocialista politikus nem egy dohányboltban vásárolta fel ezt a hatalmas mennyiséget
– szögezte le a biztonságpolitikai szakértő. Ebből szerinte az következik, hogy feltehetően volt egy olyan szervezet, vagy magánszemély, amely/aki közvetített, azaz intézte számára a dohányt. Georg Spöttle szerint arról sem szabad elfeledkezni, hogy a baloldali politikusnak nemcsak leszerveznie kellett, hanem ki is kellett fizetnie a csempészárut.
Márpedig elnézve a mennyiséget, nem kevés pénzről lehetett szó
– tette hozzá. Az érme másik oldalára kitérve azt is elmondta, hogy ha az MSZP etikai bizottságának volt elnöke nem bukott volna le a határnál, akkor feltételezhetően valaki átvette volna az árut.
Nem valószínű, hogy a politikus dobozonként árulta volna azt a Keleti pályudvar aluljárójában
– magyarázta némi iróniával. Ismertette, hogy ilyen esetekben jellemzően van egy orgazda, aki megveszi a csempészárut, majd az üzletből kinyert profitot saját, vagy egy szervezet céljaira fordítja. Szerinte azt, hogy a hasznot Legény orgazdája saját célokra használta volna fel, vagy az titkos csatornákon keresztül a pártkasszába vándorolt volna, nem lehet megmondani.
Ugyanakkor nem lehet kizárni a tiltott pártfinanszírozást
– vázolta, mi állhat a történet hátterében, még egyszer kiemelve, hogy ez csupán feltételezés. Ami viszont szerinte biztos, hogy a baloldali politikus komoly bűncselekményt követett el, amiért pénzbírságot, drasztikusabb esetben felfüggesztett börtönbüntetést kaphat. Az Origónak arra a kérdésére, miszerint Legény történetében benne van-e, hogy a hazai baloldalt az ukrán maffia támogatja, Spöttle elmondta: bár tevékenységük általában a haszonszerzésre irányul, elképzelhető, hogy vannak politikai alapon működő ukrán maffiacsoportok. Ezen a ponton kiemelte, hogy az elmúlt időben komoly diplomáciai feszültség alakult ki a két ország között; elég csak a kárpátaljai magyarokat ért atrocitásokra és az őket ért joghátrányokra gondolni. A biztonságpolitikai szakértő szégyenletesnek nevezte, hogy Legény hazudott, és diplomatastátuszát bűncselekmény elkövetésére használta fel. Egyúttal kifogásolta, hogy a baloldali politikus nem magánszemélyként, útlevéllel ment ki Ukrajnába, hanem hivatalos személynek adta ki magát a cigerattacsempészéshez.
Mint ismert, Legény Zsolt még múlt csütörtökön bukott le az ukrán–magyar határon. Autójának csomagtartója tele volt cigarettával, azonban állítása szerint nem tudott erről. Ahogy az a fentiek során szóba került, a baloldali politikus korábban az MSZP országgyűlési képviselője, valamint a párt országos etikai és fegyelmi ügyek tanácsának elnöke volt. Fontos körülmény, hogy a vámhatóság azért állította félre a Beregsurány–Luzsanka határátkelőnél, mert gyanússá vált, hogy ukrajnai akkreditáció nélkül érkezett, autóján nem volt diplomatarendszám, mégis diplomata-útlevelet mutatott fel. Amikor megkérték, hogy nyissa ki a csomagtartóját, diplomáciai védelemre hivatkozott, ezért a határőrök kihívták a magyar konzulátus képviselőit. Ezután bukkantak rá a csempészárura. Azonnal tagadni kezdett, de gyorsan kiderült, hogy nem mondott igazat. Több tanú jelenlétében jól érthetően azt mondta, hogy “na jó, cigi van benne”. Árulkodó, hogy Legény Zsolt azonnal lemondott pártbeli tisztségeiről. A baloldali politikus botránya egyébként hétfőn téma volt az Országgyűlésben.
Forrás: Origo; Fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS