Callidus: Elvtárs, te nem változol

Lámpavas és IFA-plató. Akasztás. Lógjon az a „náci”! Fejlövés. Igen, fejlövés a magyar miniszterelnöknek, egy golyó épp a halántékába. Mert az olyan jópofa. Hibátlan. Tökéletes képi megjelenítése a vágyaknak, az ártatlan, már-már szűzies ábrándoknak. Simon József, az MSZMP utódpártjának politikusa lemondott, nem sokkal azután, hogy a közösségi médiában közzétett egy fotómontázst, amely Orbán Viktort vérző halántékkal, halottként ábrázolja. A kísérő szöveg így hangzott: „Keresd a hibát!!!..??Én nem találtam” (sic). (PolgárPortál-publicisztika) 

Callidus, a PolgárPortál állandó szerzője

Tekintsünk el a ténytől, hogy e két darab tőmondatba négy helyesírási hibát sikerült belezsúfolni, s koncentráljunk a tartalomra. Mert az hasonlóképp beszédes, mindent elmond ugyanis az elvtársakról, igen, róluk, s e pillanatban ez a „minden” szintén egyetlen tőmondatban foglalható össze – ezekugyanazok. Bizony, ez ugyanaz az embertípus, amelyet Szolzsenyicin oly érzékletesen írt le: szemtelenségük, hataloméhségük, gátlástalanságuk, rombolási hajlamuk, kultúra- és szellemellenességük elképzelhetetlen minden más, normális, azaz nem kommunista ember számára. S az, aki megélte az átkost, majd Kádár fullasztóan puha diktatúráját, vagy később született, de legalább az érettségiig forgatta a történelemkönyveket, tudja ezt; és most déjà vu-t érez.

A történelem ismétli önmagát, mondják, de ez nem teljesen igaz. Azért gondolhatjuk mégis így, mert az eszköztár változatlan, s az emberi természet sem okoz meglepetést, esetenként már-már kiszámíthatóan unalmas. A díszlet azonban kétségtelenül változik, ahogy a történetek kontextusa is, mint a kaleidoszkópban csillogó homokszemcsék, kristályok és egyéb, színes galacsinok szemünk előtt vibráló ezernyi alakzata. Vonzza a tekintetet, s van, aki beleszédül, aztán vannak, ők a józan többség, akiket fájóan vakít a hamis kép, ezért gyorsan elfordulnak, vissza a természetes fénybe, végül pedig akadnak olyanok is, akik akarva, akaratlanul bedőlnek a mágiának.

Józsi most azt mondja:

“Az erőszak minden formáját elutasítom, kezet soha senkire nem emeltem, de az tény, hogy az elmúlt években néha ökölbe szorult a kezem. Meggondolatlan voltam, és ennek következménye van. A párttagságomról a mai nappal lemondok.”

Hogy lemondását párttársai, a többi elvtárs nyomására fogalmazta-e meg, vagy önnön erkölcsi érzékétől vezérelten, nehéz eldönteni. Most, a választás kampányban különösen nagy fantáziát igényel megtalálni a helyes választ; jómagam – kellő fantáziával megáldva – kevéssé aggódom Józsi további sorsa felől, s nem okoz meglepetést, ha néhány hónap múlva más csillámporral meghintett ruhában kezd majd tevékenykedni pártja szolgálatában. De még az is meglehet, a kontinuitás töretlen marad, s a kellően átplasztikázott Józsi már holnaptól lökdösi tovább a kommunista szekeret, ahogy tette eddig is. Mondjuk, a helyében én jó kezű sebészt választanék, másfelől az is fogas kérdés, néhány hónap múlva lesz-e egyáltalán MSZP?

Nehezen értelmezhető továbbá Józsi határozott álláspontja az erőszakkal szemben, merthogy azt állítja ugyebár, annak minden formáját elutasítja. Bevallom, az én fejemben képzavart okoz e kijelentése, mivel képtelen vagyok ennyire haladóan gondolkodni. Sajnos még ott tartok, hogy miután ki nem állhatom a horrorfilmeket – igen, tudom, bennem van a hiba, de valamelyest tartok a szörnyektől, hogy a zombikról már ne is beszéljük –, nem nézek ilyen tartalmat. Minden formájában elutasítom, és ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem bámulok zombis filmet, vagy képeket, nem olvasok ilyen témájú könyvet, egyetlen jelmezbálon sem öltöztem szörnyek, és még egy árva, megveszekedett horror-bögrém sincs, amelyből napsütéses, madárcsicsergős reggelen kortyolgatnám a tejeskávét. Ezért nem tudom hát értelmezni, hogyha valaki elítéli az erőszak minden formáját, akkor miért bíbelődik egy Photoshop montázzsal, amely Orbán Viktort kivégzett állapotban mutatja, ez miért tetszik neki, mit élvez rajta, vagy ha nem ő készítette, miért osztja meg? Persze könnyen meglehet, hogy Józsinak azt mondták, írjon egy búcsúlevelet, mert kell és muszáj, ő pedig a három agysejtjével e következetes gondolatsort volt képes összeeszkábálni. Pedig bocsánatot is kérhetett volna, ugye… Ám sajnos a kommunista kaleidoszkópokban nem ugranak föl bűnbánatra hajazó csillámállások; az eredeti gyártmányok sem bírtak e nemes tulajdonsággal, de az utángyártott társaiktól pláne nagy felelőtlenség volna ilyesmit remélni.

No persze amilyen a mosdó, olyan a törölköző, s ami azt illeti, Molnár Gyula újfent olyan hitelesen járt el az ügyben, ahogy azt tőle már megszokhattuk. Elhatárolódott, de csak kicsit, halkan, majd rögvest közölte, a felelősség azokat terheli, akik ilyen hangulatot teremtettek az országban. Hogy az ilyenen egészen pontosan mit értett, sajnos nem részletezte, ezért kénytelen vagyok megint csak a fantáziámra hagyatkozni. Talán arra gondolhatott, hogy mindennaposak az illegális bevándorlók okozta erőszakos cselekmények, s a magyar társadalom a polgárháború peremén billeg? Hogy a héten egy fiatalember afrikaiakra lövöldözött a nyílt utcán, hatot közülük meg is sebesített, mert azok egyik társa szintén a héten feldarabolt egy tizennyolc éves kislányt, mard bőröndökbe csomagolta a darabjait? Pardon, ez nem Magyarországon történt, hanem a haladó Nyugaton, konkrétan Olaszországban. Vagy esetleg arra a négy-, de a választások előestéjére garantáltan elérjük a nyolcmilliót, tehát ezekre a mélyszegénységben élő, nyomorgó magyarokra? Akik miatt lehetetlenség szállodai szobát kapni ünnepek alatt, vagy akik sosem látott összegeket költöttek karácsony idején? Vagy azokra a cigánygyerekekre esetleg, akik nem eszik meg az ingyen – valójában a többi nyomorgó magyar által biztosított – ebédet a hónap első két hetében, mert akkor még van apu segílyíből, meg a közmunkapénzből?

Nem, az MSZMP utódpártjának feje aligha a felsoroltakra gondolt. Ám ha az én fantáziámra bízta a döntést, mit ért az ilyen hangulat alatt, akkor úgy vélem, hogy Gyula, az összes többi kommunista, és azok szellemi utódai soha életükben semmiért nem vállaltak felelősséget, és ezen nem is kívánnak változtatni. Ezt érti alatta. Ők csupán (értsd: ilyen) hatalmat akarnak; pénzt és csillogást, padlássöprést a középosztály köreiben, rombolást, mert építeni nehéz, ahhoz tehetség kell és erő, kitartás, meg alázat a munkával szemben, és megtorlást is akarnak még, azért különösen remegnek, fejlövést, montázs nélkül, ha egy mód van rá, másoknak meg IFA-platót. De felelősséget? Ugyan már!

Hát megmondta a Gyula, a történtekért a hangulat a felelős! Ami ilyen. Tehát ha holnap egy kocsmában Józsi felönt a garatra, majd otthon jól elveri az asszonyt, akkor azért a kocsmáros lesz a felelős. Ki más? Mert ilyen hangulatot teremtett, mellé még némi piát is adott, így asszonyverés lett a vége. És ezek akarnak kormányra kerülni. Ezek. Akikről azt is nehéz elképzelni, értelmükkel és mentalitásukkal hogyan képesek életben maradni egy-egy nap végéig. Kellett volna az a lusztrációs törvény, nagyon kellett volna. Ám a közélet megtisztítása elmaradt, és ezen ma már kár sopánkodni. De vajon mi lett volna, ha? Lenne most tisztességes baloldalunk? Vagy a magyar társadalom továbbra is kitermelné ezeket? Ne legyenek illúzióink! Feri, Gyula, meg a Józsik csakis azért létezhetnek, mert akadnak támogatóik, akikből képesek előhívni az emberi gyengeségeket. Feri, Gyula, meg a Józsik képviselik a gyűlöletet, a kapzsiságot, az irigységet, a hataloméhséget és a gyilkos indulatokat is. De ne feledjük, felruháztattunk a szabad akarattal, így a döntés végső soron mindenki önnön felelőssége. Egyedül az övé.

Forrás: PolgárPortál

(Tanácsköztársasági plakát / Forrás: budapestcity.org)