Az Állatkertben (!) ünnepelték a napokban a Pa-Dö-Dő lányok együtt éneklésük harmincadik évfordulóját. Bizony, már három évtizede...
Egy New York-i leszbikus feminista professzor szexuálisan zaklatta meleg férfi diákját – én ezt nem akarom,...
Brutális rombolást vitt végbe a féktelen internetes idiotizmus és liberális ideológia példátlanul káros párosítása. A hülyeségre persze...
Ezen a héten miénk az Európai Unió, ugyanis Navracsics Tibor viszi az ügyeket, amíg az Európai...
Kunhalmi Ágnes bement az ATV stúdiójába, és elnyilatkozta magát a genderek nagy védőjeként. Elárulta nekünk, miről is...
“Azt hitted viccelnek, mikor a kényszerzubbonyt húzták rád, mert átlagosan normálisnak tartottad magad.” – HND Hatalmas vihart...
„Tudni akartam, mi késztet gazdag, komplex kultúrával rendelkező embereket arra, hogy száraz absztrakciókat kívánjanak meg és inkább...
Még mindig fülemben cseng Illés Lajos és Bródy János dala. Egy nyári balatonfüredi koncerten hallottam először vagy...
Úgy tűnik, különféle csapat-, illetve hálózatépítési kísérletekbe fogtak egyes balliberális értékrendű magánszemélyek, és persze a politikai pártok...
Egy gyereket ijesztgető gülüszemű internetes rémfigura és a gender-szakok sorsa tarja izgalomban a „művelt világot”. Az...
Kicsiny hazánkban azért tiltakozik a libsi értelmiség, hogy maradjon meg a gender szak, mivel a rettenetes 0rbáni...
Hogyan lehet megfelelni Tacitus történészekhez intézett gondolatának: sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül írni?...
Így nagybetűvel, hiszen egy (immáron) országosan sugárzó rádióállomásról van szó. Az „őt” méltató óriásplakátoknak és tv(!)- reklámjainak...
Gyurcsányi kegyetlenséggel verette szét a bukaresti tüntetést a ballib román kormány. A párhuzam a 2006-os budapesti...
Hogy mi a gender, arra senki nem tudja a választ. Legkevésbé Pető Andrea, minden interjújában új megfejtést...
Hetekig tartó előkészítés után, amiből a leglátványosabban a média vette ki a részét – a színfalak mögött...
Van azért csöppnyi diszkrét bája annak, mikor az ellenzék tetteinek morális ódiumát nem vállalva – a padlóra...
Egy jó Hadházy Ákost vagy Jeszenszky Gézát is kaphat az újbor és az új kenyér mellé,...
A nyomdai legendárium szerint annak idején, ha a fejével nem is, de mindenképpen az állásával játszott az,...
„nem kaphat itt fedelet olyan, aki egy szájból fúj hideget és meleget!” La Fontaine: A szatír és...
Egyre több áldozata van a kánikulának. Az MSZP nemzeti konzultációt hirdet olyan Európai Uniós kérdésekben, amelyeket a...
„Díszmagyarban menetelő mini-Orbánokat akarnak nevelni!”– hördült fel a liberális elit, miután kiderült, az óvodákban nagyobb hangsúlyt...
A XV. kerületi időközi polgármester-választásról egyeztetett a Jobbik és a Demokratikus Koalíció. A jelek szerint Gyurcsány...
Az amerikai szenátus tagjai, John McCain és Christopher Murphy a román miniszterelnöknek címzett levelükben aggodalmuknak adtak hangot...
Az elmúlt hetekben rengeteg publicisztika, politikusi nyilatkozat, újságírói eszmélés jelent meg arról, hogy a diktatúra elhatalmasodik a...
„Ha valaki erőskezű, hozzáértő gazdája lenne – mi nem voltunk azok – kérem, segítsen rajta.” – írja...
„A németek hálásak lehetnek a muszlimoknak, hiszen unalmas lenne nélkülük az élet” – ez a nagyszerű...
A magyar médiatörténet fekete napja, a hírhedt G-nap után elérkezett az I-nap: vagyis az igazságtétel napja. A...
„Szép szóval és gépfegyverrel sokkal többet lehet elérni, mint pusztán szép szóval.” Al Capone Úgy esett, hogy...
Puzsér Róbert rikácsoló-celeb bejelentette: esetleg megpályázza a főpolgármesterséget. Ez egy nagyszerű idea, egy csapásra megoldaná Budapest...
Forrnak a politikai osztály kormánypárti és ellenzéki oldala, a román média és az úgynevezett akadémiai világ által...
Ferincz Jenő szerint Trianon igazságos és jogos büntetése volt a háborúban vesztes Magyarországnak. Tragikus példa ez a...
Azzal, hogy visszatért a Hír Tv a jogos tulajdonosához – a politikai többséghez, a jobboldal politikai közösségéhez...
. „Nem kell dolgozni hétfőn délelőtt!” – ezt javasolja a japán kormány, hogy javítsa a dolgozók...
„Szándékosan alulpontozták a női jelentkezők felvételi teljesítményét a Tokiói Orvosi Egyetemen, hogy a női hallgatók aránya 30...
Hogyan lehet megfelelni Tacitus történészekhez intézett gondolatának: sine ira et studio, azaz harag és részrehajlás nélkül írni?...
Sziget fesztiválos napijegyeit „kínálgatja” Gyurcsány Ferenc. A DK elnöke természetesen nem az „aprópénzre” hajt, ő politikai...
Azt állítja a neves politikai elemző és néppártosítási kuruzsló a megszűnőben lévő válasz.hu-n, hogy a kétharmad egyik...
Ukrajna új ellenséget talált magának: ezúttal a Budapestről finanszírozott kárpátaljai magyar ovisok veszélyeztetik az ország függetlenségét....
„A forradalmak vereségről vereségre győznek” Rosa Luxemburg Mint azt a nyájas olvasó is bizonyára észrevette, izgalmas volt...
Nagyon rájár a rúd manapság a Lehet Más a Politikára, működését ugyanis kiszivárogtatott hangfelvételek, egy jogi csalástól...
„A kánikulánál csak a diktatúra tombol jobban Magyarországon!” – legalábbis ezt sulykolja a pesti libbal média....
A kultúrharc fegyverdörgése eljutott az erdélyi havasok közé. Nem csupán Orbán Viktor ígérte meg híveinek (és ellenfeleinek),...
Vadvér Ignác rettegésben tartotta a vidéket. A környéken lakók csak akkor szabadultak meg tőle, amikor bilincsbe verték...
Az idei Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, másként Tusványos legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye a szombati zárónapi rendezvény...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS