Ha másban nem is, a magyarellenes hangulatkeltésben valóban szakértőnek mutatkozott a jelenlegi kormány. Merthogy a közszolgálati televízió...
Valljuk be, a fürdőruha olyan, mint egy nyári ruha mellénye: céltalan. A férfi fürdőnadrág indokaként is csak...
Nemzeti ünnepeink, immár hosszú évtizedek óta, egyúttal a széttartás és egymás rituális utálatának kiemelkedő napjai is. Árokásás...
És akkor felbontatik a hét pecsét, eljő az apokalipszis négy lovasa, gyermek a szülei, testvér a testvére...
Olyan jelenségnek lehetünk tanúi a magyari libnyafi háza táján, ami tökéletes példa a teljes elhülyülésre. Egyéb megfejtés...
A mai nap elég sokan visszaadták a kitüntetéseiket. A legkülönbözőbb okokból. Most is igen sokan tiltakoznak és...
Most, hogy Nizzában betiltották a burkinit, most, hogy Ausztriában és Németországban – szép retro kifejezéssel élve –...
Márpedig én nem adom vissza a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, amit 2011-ben kaptam az 1956-os forradalomról és...
“Ha Le Touquet-ban élő, mélyen vallásos muzulmán nő lennék, felállnék a számítógéptől, fognám a burkinimet, és lesietnék...
Segíts magadon, az Isten is megsegít. Közmondás Mikor bevonultam katonának, 18 éves voltam, meglehetősen éretlen kamasz. Ami...
A csíksomlyói búcsú szerepe a keresztény magyarok lelki, erkölcsi, szellemi megújulásában közismert. Egy ideje, különösen a rendszerváltás...
Éjjeliőr állam, de csak éjjel…. ne már fényes nappal! Vagy nem is tudjuk. Kitört a Nagy Burkini Háború...
Szerencsére, egy kiadós esővel ma véget ért a 24. Sziget fesztivál, ahol mindannyian megtapasztaltuk, hogy milyen egy...
Kanyarodjunk vissza a rendszerváltás éveihez: akkor vált nyilvánvalóvá, hogy a mintául szolgáló Nyugat a demokratizálódó volt szocialista...
A Népszabóság hasábjain olvashattuk azt a remek dolgozatot, amiben Kőszeg Ferenc bejelenti, hogy visszatért a szocializmus és...
„…mivel az igazságos bizonyos, egymással közösségre lépett emberek számára az, … részben származása, részben életmódja folytán.”...
Magyarország tőkevonzó képessége jelentősen nőtt, mióta a Palpatine garázdálkodik a fékeken és ellensúlyokon kies hazánkban. Mint kiderült,...
150 évvel ezelőtt Európában az emberek döntő többsége olyan társadalomban élt, amelyet – a lehető legelítélőbb szándékkal...
„minden perc egy szálka már nincs velem a dolgok régi viszkozitása” Závada Péter: Hommage a Pinocchio Történt,...
A baloldal, az alapvetően elhibázott politikájának köszönhetően egyre távolabb kerül szimpatizánsaitól és a hagyományos szavazóik is egyre...
„Az ördög néha Szentírást idéz.” Shakespeare: A velencei kalmár Az egész ország a definíciós kényszer lázában él....
Nem más, mint a végtelenül idegesítő és borzalmas szélballer, Michael Moore, a szakmájára nézve filmes propagandista adott...
– Mit akarsz? – Kérek szépen egy sört. – 740 Ft, plusz szervizdíj lesz. – Tessék? –...
Amint arról sokan tudomást szerezhettek, a Sky News brit tévécsatorna az elmúlt héten szenzációsnak szánt tényfáltáró riportot...
Általában kerülöm a közelgő világkatasztrófákkal kapcsolatos híreszteléseket. Kínosan kevés előnyös – úgy értem, a hétköznapi cselekvéseket a...
Eddig már mindenkit megsértettünk innen, a Toronyházból, kivéve a katolikusokat. Az egyenlő bánásmód jegyében eljött az idő....
Nem tudjuk eldönteni őszinte szívvel azt, hogy az Obama-féle Angszoc ennyire gonosz vagy tényleg csupán arról lehet...
„Most lassu méreg, lassu halál emészt, S mint egy kevély bikk, mellyet az északi Szélvész le nem...
Ezúttal sem sikerült áttörniük az üvegplafont a szociknak. Amellett, hogy vélt vagy valós fityeszes-mutyikról általánosságban kiadtak egy-két...
A hülyeség-olimpia folytatódik! Miközben mi azon pörgünk, hogy a Kisknédli elkúrta a migránsmaca pancsikolását a kegyelemszektorban, az Angszocunió...
Nem szokott olyan lenni, hogy a saját lehülyézésünkre válaszolunk, ez amolyan alapelv. Ugyanakkor kivételesen szükségét érezzük, hogy a...
A londoni és a brüsszeli integránsok akciói után a valóságátalakítási eszközök (a „médiákok”:) úgy kerülték a mentális...
Történt egy verőfényes nyári estén a távoli és megmagyarázhatatlan Rioban, ahol a szegények laknak a hegyen és...
A sport az sport. Nem is olyan régen a sport nem állt ám olyan távol a művészetektől, mint...
Furcsa dolog történt, a valamikori rejtélyes ellenzéki és a valamikori budapesti főpolgármester felébredt Csipkerózsika-álmából valahol a horvát...
„Semmit sem lehet úgy titokban tartani, mint azt, amit mindenki sejt.” George Bernard Shaw Történt, hogy...
„Buján fetrengtünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Herceg!”...
Kicsit unalmas már, hogy az olimpiai megnyitók arról szólnak, hogy az egykori elnyomó, illetve gyarmattartó vezekel azért,...
Forrnak az indulatok a Marosvásárhelyen Trianon óta folyó etnikai homogenizációs törekvések eredményeképpen egy ideje többségbe került román...
Tegnap röppent fel a hír, hogy dr. Eörsi Mátyás, jelenlegi DK-s szektatag és a kormány kérlelhetetlen ostora épp...
„Lenin ökölbe szorult keze vagyok…” „Guattari jeges verejtéke vagyok…” „Lukács György fortyogó epéje vagyok…” „Deleuze elcseszett élete...
Similis simile gaudet. (Hasonló a hasonlót szereti.) Latin mondás Ígéretemhez híven folytatom a miniatúrák sorát, melyek...
Kissé zavaros, jobbára érthetetlen politikai háború alakult ki a szlovák kormányban. A kormányfő, a koalíciós partner vezetője,...
Az igazi katona nem azért harcol, mert gyűlöli azt, ami előtte van, hanem, mert szereti azt, ami...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS