Templomhegyi kolléga már válaszolt egyet Sayfo Omar minapi nyekergésére, melyben afelett borzongott, hogy a magyar „biztonságpolitikai szakértők” mennyire...
Sayfo Omár (általában) demokratás publicista kezdett el a mandineren keseregni azon, hogy mennyire rettenetes ez a magyari...
„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.” Voltaire-nek tulajdonított mondás...
Az Obama féle „demokratikus szocialista” vonalat, melyből Sanders is elvileg származik, a háttérben sikeresen nyírta ki Clinton....
Most, hogy minden médium beszámolt arról a világrengető eseményről, hogy a katolikus egyházfő lengyelországi látogatása során egy...
A mostani politizálás – demokratikus keretekben – kísértetiesen hasonlít a kommunista diktatúrák politizálásához, amikor nem számított az...
Úgy dübörög a Clinton-úthenger, ahogy még eddig sehogy. Trumpot sem kell persze félteni: ő is feljebb kapcsolt...
Ez van – tárta szét lemondóan karjait mintegy beszélgetésünk mérlegét megvonva poros kisvárosbban élő ismerősöm. A valamikori...
„Gyűlölöm a háborút, de szeretem a katonákat.” Max Yarro Voltam sorkatona, tehát tudom, hogy mit utálok. De...
„Az igazságba időnként belebotlanak az emberek, de felállnak és mennek tovább.” Sir Winston Churchill Történt, hogy a...
Hiába próbálták lemásolni a Fidesz 2008-as ellenzéki atombombáját, a háromigenes népszavazást a szocialisták, mostanra az összes aláírásgyűjtésüket...
Az időjárás jelentéseket nézegetve elég konkrét következtetéseket lehet vonhatunk le a jövőre nézve, például a migrációval kapcsolatban....
„…mert ha az előkelők látják, hogy a népnek ellenállni nem tudnak, valakinek a kegyét keresik közülük, s...
Nem véletlenül borzongtunk a Szellemirtók rebootja hallatán. Véletlenül láttuk az új rész virágbolti változatát kitaláltuk, hogy mi...
Jelenleg a világ legnehezebb dolga nem foglalkozni a Pokemon Goval, hiszen a játék megjelenése óta egyre több...
A magyar popipar Koncz Zsuzsa és Szörnyű Levente óta nem képes kilépni az ellenállásból, ha meg valaki...
A Demokrata Párt nyilvánosságra került levelezéséből már egy dolog bizton leszűrhető. Az, hogy Clinton mami nagyobb és...
Ha ma megkérdeznék tőlem, hogy akarom-e, Magyarország lépjen be a jelenlegi Európai Unióba, akkor bizonyosan a „NEM”...
„A melegek és a muszlimok teszik erősebbé katonaságunkat” Hussein Obama elnök 1857 elején híre ment az angolok zsoldjában...
Köztudott, a román külpolitikai közgondolkodás egyik állandója az Oroszországtól való, gyakran indokolatlan gyűlöletbe hajló, zsigeri félelem. Mindennek...
Megint új fogalmat, nevezetesen a félelmet hozta be a közbeszédbe Orbán Viktor a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen...
Legkésőbb reggel, a kijózanodás után mindenki olvashatta, hogy – szabályerősítő kivételként – egy iráni származású embrió is...
Egy 18 éves iráni származású férfi követte el a müncheni mészárlást. A hatóságok szerint semmi összefüggés nincs...
Péntek este fél hétkor érkezett meg hozzánk a hír arról, hogy GTA-t játszik nem tudni mennyi ember...
Négyből három magyar klub (az FTC, a DVSC és az MTK) esett ki az európai kupákból még...
Az agresszív radikalizmus olyan, mint a könnyező gomba. Kiirthatatlan. Ha egyszer befészkeli magát egy eszmerendszerbe, attól...
Merkel mama Mitteleurópája emberségből jelesre vizsgázott a migráns-zivataros világunk első évében. Európa legerősebb erkölcsi gazdasági hatalma ismét magasra...
A fél világ megőrült. Ugyan ez nem mostanában történt, de most épp jól látszik a meghibbanás világszerte....
„Hallunk helytelen kijelentéseket, de nem szállunk velük vitába, sőt ellenforradalmárok megjegyzéseit halljuk, mégsem teszünk jelentést róluk, hanem...
Több embert sebesített meg súlyosan egy férfi tegnap este egy würzburgi vonaton, amikor egy baltával támadt az...
Big brother is watching you! Vagy inkább: Der Große Bruder sieht dich? Mindenesetre egy nyugdíjas Stasi-ügynöknek, ha...
Kényszerűen, de tudomásul kell vennünk, hogy vége van a gondtalan külföldi nyaralásoknak, európai utazásoknak, biztonságos városnézéseknek, tengerparti...
Eddig is tudvalevő volt, hogy a közel-keleti népek elképesztően vonzódnak a számokhoz és a számmisztikához, a csütörtöki...
Éjjel, a török puccs híreit figyelve azon rötyögtünk a Toronyházban, mi lesz, ha Erdogan nem jöhet hazánkba...
„There was a young fellow from Ankara Who was a terrific wankerer. Till he sowed his wild...
Egy mohamedán terrorista 84 embert, köztük sok gyermeket gyilkolt meg csütörtök éjszaka Nizzában. Tudtuk, hogy a liberális sajtó...
A tegnapi nap éjszakájának híre, hogy egy tunéziai-francia (vagy mi) 31 éves pógár egy kamionnal befáradt a...
Na, gondolhatná az egyszeri magyari, most majd elválik a szar a májtól. A Ligetben nem vágják ki...
Időnként vadul felcsap a szekus múlttal való vádaskodás tűze az erdélyi magyar közéletben. Az ilyenkor rendszerint egymásnak...
Nem kellett sokáig várni, hogy az amerikai választások eddig is eléggé komikus története újabb abszurd fordulatot vegyen....
„A politikában a hülyeség nem hátrányos helyzet.” Bonaparte Napoleon A következő írásban egyszerre két olyan hírrel szeretnék...
“Az élő lények közt azokat, melyek más élő lény testéből, kész nedveiből egyenesen az illető állat vagy...
A rendőri túlkapások elleni amerikai tűntetésen az orvlövészek a tiltakozást biztosító rendőrök közül ötöt meggyilkoltak, tizenegyet megsebesítettek....
Csodálatos kontinenstornán vagyunk túl, megtört az Irapuato óta tartó magyar átok. Újra van labdarúgó-válogatottunk, önbizalmunk, erőnk, edzőnk,...
Miért hordana kardot, ha nem akarja használni? Cicero A távoli Amerikában ismét zajlik az élet. Az elmúlt...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS