Ma este a Legfőbb Ügyészség előtt gyűltek össze az ellenzéki pártok a párton kívüli Hadházy Ákos és...
Eger városát akarták megtisztítani a bűnözéstől, hát vertek, verekedtek. Azt pedig, hogy ki a bűnöző, az emberek...
Hiába cáfolta maga az intézmény, hiába közölt valós adatokat a honvédelmi miniszter, az LMP-s Demeter Márta szerint...
Újabb személyt gyanúsít vesztegetéssel a 4-es metróvonalra beszerzett francia Alstom-metrókocsik ügyében a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) – tudta...
A nemzeti érzelmű magyarok felheccelésén kívül más célja aligha van annak a kezdeményezésnek, amely Magyarország jelenlegi területét...
Három súlyos zacskó ötforintossal járult hozzá a Bayer Zsoltra kirótt sérelemdíj kifizetéséhez vitéz Kozma Simon képzőművész, a...
Minden demokrata föllélegezhet: ezentúl a sok százmilliós kárt okozó korrupciós bűncselekményekkel gyanúsított szocialista Czeglédy Csaba barátja és...
Szabadkőműves kézjelek, szrtájkok, blokádok, élő közvetítések közintézmények padlójáról – összeszedtük, hogy az elkövetkezendő napokban hány kormánybuktató gigatünti...
Hol máshol, mint a Polbeatben eresztjük össze a politikai szekértáborok két nyughatatlan arcát, a neokon pszichotrénerek által lenőgyűlölőzött,...
Erős intézménynek tűnik a Közép-európai Egyetem (KEE), de nagyon lehatárolt területen működik, publikációs eredményei ezért nem veszik...
Végéhez érkezett a vörösiszapper megismételt büntetőpere a Győri Törvényszéken. Az ítélethozatal előtti utolsó tárgyalási napon az utolsó...
Ha kormánybuktatásra nem is, arra azért csodálatosan alkalmasak az elmúlt hetek ellenzéki tüntikézései, hogy a proletár hordószónokok...
A minap írtuk meg a győri Pálffy Miklós Kereskedelmi Szakközépiskola informatikatanáráról, hogy az Együtt-PM korábbi képviselőjelöltjeként aktív...
Tizenegynéhány autóval másfél tucat ember forgalomlassító demonstrációt tart Pécsett a Budai vám és a gyárvárosi buszmegálló között,...
Különösen nagy vagyoni hátrány okozó hűtlen kezelés gyanújával nyomoz a rendőrség abban a 170 milliós pénzügyi visszaélésben,...
Hihetetlen, de még a szombatra meghirdetett Országos Szrtájkot is túlélte a kormány, pedig a kabinet újabb megbuktatásának...
Lezajlott az első főpolgármester-jelölti vita vasárnap délután a párbeszédes Karácsony Gergely és az MSZP-s Horváth Csaba részvételével....
A szegedi Napfényfürdő, más néven Aquapolis 30 ezer négyzetméteres területen, több, mint 10 medencével, csúszdaparkkal, élmény-, wellness-...
A magyar egészségügy korántsem olyan rossz, mint amilyen a híre. Az is megfigyelhető, hogy a természetszerűleg fellelhető...
A minap számoltunk be arról, hogy a győri kereskedelmi szakközépiskola egyik tanára O1G-grafikás profilkép, Paks-2-ellenes borítókép és...
Az Echo TV stábját néhányan megtámadták a Várkert Bazárnál tartott ellenzéki tüntetésen, az MSZP standja közelében –...
Míg egy héttel ezelőtt, az MSZP és a Jobbik, azaz Mesterházy Attila és Rig Lajos közös tüntetésén...
Kistüntit szerveztek a nagytüntire szombaton kora este a ligetvédők, akik elégedetlenek lehettek a Várkert Bazárhoz szervezett falunap...
Újabb állomásához érkezik szombaton Magyarország legújabb tömegsport-mozgalma, a januári hidegben sétálás és skandálás. Az ellenzéki pártok és...
A tegnapi, átmozgató, elsöprő erejűnek nem igazán nevezhető ellenzéki tiltakozások (metró- és útsztrájk) után végre felvirradt a...
“Bevittek bennünket Fehérvárra a nagygyűlésre. Először elmondta a Farkas Mihály a beszédét, körülbelül egy jó órát beszélt,...
Iszonytatóan hosszú interjút közölt az ATV.hu Majtényi Lászlóval; a baloldal korábbi államfőjelöltje nem biztos, hogy ennyire érdekes,...
Nagyot gurított ma a szombati Nagy Országos Demonstráció Sorozatra (szül.: Általános Sztrájk) készülődő ellenzék örök kísérőbolygójaként funkcionáló,...
Törvénysértést követett el Ujhelyi István azzal, hogy titokban rögzítette az Echo TV riporterével folytatott telefonbeszélgetését, majd azt...
Mint azt tisztelt olvasóink is biztosan tudják, ma (pénteken) megbénult Budapest metróközlekedése. Igazából nem, de tényleg ezt...
A hazai szövetségben levő feszült hangulat eredményeképp lemondott nemzetközi tisztségéről Szabó Tímea, a sportlövők sportdiplomatája, és otthagyja...
Bayer Zsolt pert vesztett Hadházy Ákos ellen, aki azért perelte be még 2017-ben a publicistát, mert állítása...
Gion Gábor, a Pénzügyminisztérium államtitkára, valamint Adorján Richárd, költségvetésért felelős helyettes államtitkár beszélt a magyar gazdaság elmúlt...
Elvállalná a miniszterelnökséget Márki-Zay Péter – válaszolta a PestiSrácok.hu kérdésére csütörtökön a hódmezővásárhelyi polgármester, aki a februári...
O1G-s Facebook-profillal, hangulatkeltő mémekkel és a kormányt, jobboldali politikusokat gyalázó bejegyzésekkel uszít, hergel egy tanár a győri...
Megfogadnák a magyarországi sárgamellényesek a Mérce nevű kommunista közlöny kormánybuktató szakmai tanácsait, de a jelenség egyik vetülete...
Nincs új a nap alatt, az 1848-as békés márciusi forradalom heteiben is a Habsburgok által felbérelt provokátorok...
Hatan jelentették be csoportos kilépésüket a Jobbikból Veszprémben. A közösen megfogalmazott és hat aláírással ellátott kilépési nyilatkozat...
Egyelőre nem sikerült beazonosítani, ki volt az az alak, aki mindenfajta tisztességet, bajtársiasságot és – nem utolsósorban –...
A balliberális Jobbik és a jobbikos politikusok pálfordulata kapcsán azt hittük, már nem szolgálhatnak újdonsággal. Azért amellett...
Kiakadt a 444.hu Bayer Zsolt vasárnapi Echo TV-s műsorán, amiben terítékre került az a fiatal gimnazista is,...
Horváth Attila jogtörténész, egyetemi tanár, alkotmánybíró lesz Stefka István és Huth Gergely vendége a mai Polbeatben, akitől...
Az alkalmi színészkedés helyett immár nyilvánvalóan sorozatban gondolkodik Szél Bernadett és Hadházy Ákos. Pártpolitizálás helyett – mivel...
Az MTVA-székházban töltötte az éjszakát Szél Bernadett és Hadházy Ákos az ellenzéki ex-LMP-s páros Facebook-oldalára feltöltött képek és...
Nem sok igazságot sikerült beletennie az Indexnek a legújabb, kommunista típusú néphergelésébe. A karmelita kolostor egykori ebédlőjének...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS