Orbán előtt jobb volt és Orbán után újra jobb lesz – mondta Gyurcsány Ferenc pártja kampánynyitóján, s...
Karácsony Gergely megígérte ugyan, hogy ott lesz az ellenzéki pártok közös csepeli kampánykivonulásán, ám hiába vártak rá...
Az ellenzéki sajtó nyolc éve úgy működik, hogy a kormánytagokat, fideszeseket uszító jelleggel támadja, a baloldali, ellenzéki...
Soros György megpróbálja mindenféle gátlás és morális megfontolások nélkül érvényesíteni saját üzleti érdekeit Magyarországon, ahova migránsok százezreit...
Korábban már felröppentek olyan hírek, miszerint Czeglédy Csaba, aki bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás gyanújával...
Simicska Lajos lapja, a Magyar Nemzet pénteken ismét összetrombitálta az ellenzéket, de a januári lebukás után (amikor kiderült,...
Újra akcióba lendült a vidéki Soros-hálózat. Ez alkalommal a pécsi Soros-kitartott Emberség Erejével Alapítvány tizedik osztályos gyerekeknek...
Újra gyanúsítottként hallgatták ki a dél-alföldi pénzügyi nyomozók Czeglédy Csabát; immár nem csak három, hanem kilenc iskolaszövetkezet...
A sokat látott tüntetéskatasztrófa-turistákat is meglepte az az érdektelenség, ami a nyáron még mérhető és szabad szemmel...
Társtettesként, folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt bűnösnek mondta ki az elsőfokú bíróság Kovács Tamás mosonmagyaróvári MSZP-s önkormányzati képviselőt,...
Muszlim arabokkal barátkozik, az iszlámot sem tartja veszélyesnek és csak nevet Soros György menekült betelepítési programján Kovács...
Sosem volt megosztottabb a magyarországi ellenzék 2010 óta, mint most, akad azonban olyan dolog, amely a politikai...
Magyarország marad az ENSZ migrációs tárgyalássorozatában és harcba száll azért, hogy érdemben befolyásolni tudja az elképzeléseket –...
Amíg a Soros György által pénzelt magyarországi álcivil szervezetek minden eszközzel küzdenek az ellen, hogy be kelljen...
Totális, kínos képzavar: az eMAG internetes áruház legyintett a kommunista elnyomás fájó emlékére, az emberek ezirányú érzékenységére,...
A kommunizmust idéző, névtelen feljelentgetések világában már az is botrányos, hogy óvatosságból el kell távolítani tartalmakat a...
Aki dulakodni szokott otthon, annak nincs keresni valója a közéletben. Juhász Péter tehát mondjon le minden posztjáról!...
Megint kicsit közelebb kerültünk Juhász Péter finoman cizellált lelkének és csak a Puffin adta erőhöz mérhető, mindent...
A Jobbik gazdálkodásában „minden szabályosan zajlik, ez nem kétséges” – többek között erről beszélt Varga-Damm Andrea, a...
Nagyon elege lehet a Soros-hálózatnak abból, hogy Budapesten kívül sem a balliberális politikusok, sem az emberi joginak...
Tisztelt Olvasóink! Szeretnének Önök havonta legkevesebb ötmillió forintot keresni adómentesen? Legyenek mikroadományok kedvezményezettjei, ahogy Juhász Péter! Az...
Kunfalvi Nóra, a Figyelő újságírója, és Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője lesz Stefka István és Szarvas Szilveszter...
“Az első „találkozás” után eszünkbe sem jutott volna textiles helyre menni. Megfogott bennünket a hely feelingje, az...
Amennyiben a bírósági jegyzőkönyvben szereplő vádak bármelyike igaz, Juhász Péternek le kell mondania minden politikai tisztségéről –...
Tisztelt Olvasóink! A Facebook nemrég bevezetett újításának köszönhetően a legőszintébb sajnálatunkra előfordulhat, hogy posztjaink nagy része elvész...
Miért kellene lemondanom? – ezt ismételgette Juhász Péter, az Együtt elnöke a PestiSrácok.hu stábjának, amikor a volt...
A napokban megjelent, Juhász Péter válásával kapcsolatos sajtóhírek alapján feljelentést tett az ügyészségen Tényi István. Ugyan az...
Annál is jobban nyomják az ellenzék lelkét a helytelen gazdálkodásért, illetve tiltott pártfinanszírozásért kirótt ÁSZ-bírságok, mint eddig...
Miközben az Együtt párt elnöke, Juhász Péter válásának brutális körülményein hüledezik a sajtó, a PestiSrácok.hu egyik olvasója...
Az MSZP rágalmazás miatt jelentette föl Budai Gyulát és a Fideszt, amiért a párt parlamenti képviselője egy...
Magyarország ma a világ legbiztonságosabb országa, köszönhetően az itthon és határainkon, valamint a missziókban szolgáló katonáinknak. Ennek...
Az oktatási intézmények dolgozóinak – az óvodától az egyetemig, illetve az intézményvezetőktől kezdve a pedagógusokon, adminisztratív munkatársakon...
A Ligetvédők fanatikus csoportjából, a mindenhol jelen lévő tüntetés-zombikból, pár unatkozó gimnazistából, szarszagú részegekből, a gépsonkalábú lányból...
Megtámadták az Informátor stábját Németországban, miközben a migrációs krízisről, az országot elárasztó bevándorlókról forgatott. Egy muszlim férfi...
A mátyásföldi kertváros Budapest XVI. kerületében az egyik első helyszíne lehet a Soros-féle szervezetek és politikai képviseletük,...
Demokratikus álomvilágba csöppenhetünk áprilisban a DK és szövetségesei választási győzelme esetén: a szabadság élharcosai börtönbe záratnák a...
Már nem csak az üzleti ügyeket, hanem a politikát is családi vállalkozásban űzi Gyurcsány Ferenc. Erről mi ...
Alaposan felkorbácsolta az indulatokat, hogy Köves Slomó, az Egységes Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija megjelent Hollik...
Aki nem mer velem vitatkozni, az valójában az igazsággal nem akar vitatkozni, és továbbra is hazudozni akar...
Jobbak vagyunk mint az SZDSZ, nem csak tudjuk, merjük és tesszük, hanem ki is mondjuk – evvel...
Soros György szeret tetszelegni a zseniális pénzügyi guru szerepében, és álságos dumával „objektív pénzügyi folyamatokra” hivatkozik, amikor...
Hivatali vesztegetés bűntettének gyanúja miatt tett feljelentést az ügyészségen Botka László szegedi polgármestert érintően Tényi István –...
Sikeres nemzetállamok nélkül nincs sikeres Európa, sikeres Európa nélkül nincs sikeres világ, sikeres városok sincsenek sikeres falvak...
Összesen 250 millió forintot kért zsebbe Botka László és Toller László azért, hogy tető alá hozzanak egy...
A PestiSrácok.hu-t vádolja és az Echo TV süllyedését vizionálja a jereváni rádió szintjén erőlködő jobbikos szennylap, a...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS