Pesti Srácok

Volt Jobbik-vezető Mirkóczki „őszödi beszédéről”: Vonáék elérték, hogy bosszúból a Fideszre szavazzunk

Volt Jobbik-vezető Mirkóczki „őszödi beszédéről”: Vonáék elérték, hogy bosszúból a Fideszre szavazzunk

Még mindig hányingerem van tőle, ennyire gerinctelen embert még nem láttam a magyar politikában. Szembeköpte az összes nemzeti érzelmű magyart. Gyurcsány legalább az elvtársai szemébe mondta, hogy hazudott reggel, éjjel meg este – többek között ezt írta Kassab Adonis, a Jobbik korábbi budapesti alelnöke és önkormányzati képviselője Mirkóczki Ádámról, a Jobbik szóvivőjéről, aki a napokban azt állította, semmi nem volt igaz, amit 2010 előtt mondott Vona Gábor pártja. Kassab kiemelte: Vonáék olyan messzire mentek a köpönyegforgatásban, hogy a nemzeti radikálisok nem maradnak otthon április 8-án, hanem bosszúból a Fideszre fognak szavazni. A Jobbik „őszödi beszédéről” Gaudi-Nagy Tamás és Novák Előd is lesújtóan nyilatkozott.

Nagy felháborodást váltott ki a nemzeti radikálisok körében Mirkóczki Ádám Jobbik-szóvivő szerdai interjúja, amelyben arról értekezett, hogy a 2010 előtti retorikájuk nem volt igaz. A balra tolódott párt politikusa Tóta W. Árpádnak, a hvg.hu szélliberális publicistájának adott interjút a Zugló TV-ben, és többek között azt mondta, „Alföldi Róbert nemhogy belefér, hanem egyenesen feltétele egy normális országnak”. Majd kijelentette:

Kassab Adonis, a Jobbik korábbi IX. kerületi önkormányzati képviselője hosszú és szókimondó

Facebook-bejegyzésben

PestiSracok facebook image

reagált Mirkóczki szavaira. Többek között a következőket írta:

Kassab Adonis, a Jobbik korábbi ferencvárosi önkormányzati képviselője; fotó: Facebook

Majd arról írt: ennél még Gyurcsány is korrektebb volt, mert ő legalább az elvtársai szemébe mondta, hogy hazudott, Mirkóczki viszont ehhez is gyáva volt. Arra is kitért, Vonáék elérték, hogy a nemzeti radikálisok nem fognak otthon maradni, hanem bosszúból elmennek, és a Fideszre szavaznak majd.

Forrás: Facebook

Ez volt a Jobbik „őszödi beszéde”

Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője, aki 2014-ig jobbikos országgyűlési képviselő volt, a csütörtöki Magyar Időknek úgy nyilatkozott: a szóvivő kijelentése arra utal, hogy Mirkóczki és néhány társa korábban hazudott, vagyis ezt tekinthetjük akár a Jobbik őszödi beszédének is. Hozzátette, azzal pedig, hogy a Jobbik akkori híveit nácinak nevezte, Mirkóczki „szembeköpte mindazokat a derék hazafiakat”, akik a 2006-os rendőrterror utáni nemzeti ellenállás tagjaként előremozdították a Jobbikot. Gaudi-Nagy Tamás hozzátette: ez egy balliberális irányba történő radikális változás, aminek már semmi köze ahhoz a gondolkodáshoz, amelyet azok vallottak, akiket most a Jobbik szóvivője az új potenciális szövetségesek felé való behódolás érdekében lenáciz és megtagad.

Novák is kiosztotta Mirkóczkit

A Jobbik korábbi alelnöke, Novák Előd, akit Vonáék parkolópályára állítottak, szintén felháborodott Mirkóczki szavain. Ő a következőket írta a Facebookon:

Vezető kép: MTI/Beliczay László

Ajánljuk még

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.