Pesti Srácok

gaudi-nagy tamás

Az Akta – Elüldözte az orvosozós csalókat a házából, 12 millió kártérítést kell fizetnie a férfinak

Ps TV 2023 szeptember 6.
Egészen abszurd jogi helyzet állt elő a fővárosban, az orvosozós csalók néven ismertté vált üggyel összefüggésben. A fehér köpenybe bújt termékbemutatós vállalkozókat, akik idős emberekkel hitették el, hogy halálos betegek és adtak el nekik mágneses gyűrűket, masszírozó kütyüket, mára egy ország ismeri. Az országos hálózatot kiépítő pénzcsinálók az elmúlt nyolc évben sorra buktak meg, Szombathelytől Veszprémen át Zalaegerszegig. Szombathelyen heteken belül másodfokon is ítélet születik több mint 50 vádlott ellen, akik közül többeket első fokon komoly letöltendő börtönbüntetésre ítéltek. A fővárosban eközben ugyanazzal a módszerrel, ugyanazokkal az eszközökkel mind a mai napig jól megy a bolt, igaz, itt is ütköztek olykor akadályokba. A legkomolyabb akadályt Szűcs Attila jelentette, aki amolyan civil kurázsival vette fel a harcot a Lónyay utcai házukban call centert és közérzetjavító központot működtető keményfiúkkal. Tucatjával hívták ide időpontra az időseket, akik aztán jobbára ugyanazt a leletet kapták és sokan utolsó pénzüket is a csodakütyükre költötték, amikről elhitték, hogy az életüket menthetik meg. Szűcs Attila eleinte csak az öregeket tájékoztatta, aki bebocsátásra vártak, aztán újságírókat is kihívott, olykor pedig dokumentálta, mi történik a házban. Végül feljelentették zaklatásért, és amiért állítólag elüldözte a házból a céget, a nekik helyiségeket bérbe adó ingatlanfejlesztő is beperelte, károkozásért. Mit gondolnak, ki húzta a rövidebbet?

Gaudi-Nagy Tamás a PS-nek: Hatalmas jogi csatákat vívunk a globalista nemzetközi erők és hazai csatlósaik ellen

Exkluzív 2023 május 17.
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat tizenkilenc éves fennállása egyik legnagyobb eredményének tartja Gaudi-Nagy Tamás, a szervezet vezetője és életre hívója Budaházy Györgynek és több társának megadott köztársasági elnöki kegyelem elérését. "Örömteli, hogy ezt, a gyurcsányi önkény és jogtiprások lenyomatát magán viselő, az igazságszolgáltatás tekintélyét súlyosan megtépázó, balliberális politikai leszámolás célzatával indított ügyet kegyelmi úton meg tudta és akarta oldani a nemzeti kormányzat, felismerve annak jogi képtelenségeit, és ezért a milliónyi magyar által joggal elvárt, nemzeti érdekű politikai megoldás szükségességét" – mondta lapunknak a jogvédő, hozzátéve, hogy a kegyelemhez vezető úton komoly szerepe volt a Nemzeti Jogvédő Szolgálat tizennégy éven át tartó kitartó jogvédő munkájának is. Az NJSZ – ellenpólusaként a sorosista liberális jogvédő szervezeteknek – a legnagyobb csatákat a normalitás és a nemzeti értékek védelmében vívja, a nyilvánosság előtt és tárgyalótermekben is. Gaudi-Nagy Tamás a lapunknak adott interjúban azt mondta, kemény és küzdelmes volt az elmúlt egy év is, ami rámutatott, hogy szükség van a patrióta érzelmű jogvédelemre akkor is, ha nemzeti kormányzás van, mert a velük szemben álló oldal, a liberális NGO-k külföldi támogatással óriási stábokat mozgatnak, és érzékenyítéseikkel, nyomásgyakorlással igyekeznek minél nagyobb teret nyerni. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat anyagi lehetőségei messze elmaradnak a liberális szervezetekétől, akikkel szemben állnak, ezért óriási segítség számukra az 1 százalékok felajánlása, amelyről még öt napig rendelkezhetünk.

Kiszabadult Budaházy György és öt harcostársa a börtönből – Nézze meg a PestiSrácok.hu közvetítését! (videó)

Exkluzív 2023 április 28.
Döntött Novák Katalin köztársasági elnök a Hunnia-ügy jogerősen elítélt terheltjeinek kegyelmi kérvényéről. A végrehajtási kegyelmi határozatot már az igazságügyi miniszter is ellenjegyezte. A PestiSrácok.hu előre megírta: információink szerint már csütörtök este kinyílnak a börtönkapuk, és a másodfokú ítélet kihirdetését követően büntetése letöltésére bv-intézetbe szállított Budaházy György és öt társa kiszabadul. A PestiSrácok.hu elérte Budaházy Györgyöt telefonon. Azt mondta, hálásan köszöni az államfőnek, a miniszter asszonynak és mindazoknak, akik kiálltak mellette, bármit is tettek ügyükben az igazságtétel érdekében, kiálltak, aláírták a petíciót, vagy támogatták a családokat – enélkül nem sikerült volna. "Remélem, lesz alkalmam a haza szolgálatában meghálálni ezt a kegyelmet" – fogalmazott a gyurcsányi éra nemzeti ellenállásának vezetője, aki közel 15 éve tartó meghurcoltatás után szabadult ma, miközben a másik oldalt, a gyurcsányi hatalom képviselőit, a brutális rendőrterror kiagyalóit és kivitelezőit semmiféle érdemi retorzió nem érte. A PestiSrácok.hu stábja a váci börtön bejárata előtt várta a szabadulókat – nézze vissza Gulyás Áron kollégánk élő bejelentkezését Budaházy György és Nagy Zoltán első szabad perceiről, akikkel villáminterjút is készítettünk! (A másik három, terrorváddal elítélt, másfél évtizeden át meghurcolt társuk más börtönökből szabadult.)