Törley Katalin a poligámiában hisz. A demokratikus elvekkel dobálózó, majd minduntalan önmagának is ellentmondó, kormánybuktatásban érdekelt Tanítanék Mozgalom...
Szemen szedett hazugság minden, amikről a bűncselekményekkel vádolt Tarsoly Csaba beszélt a Magyar Narancsnak – jelentette ki...
Mindenki háborúra készül, a jelenlegi európai és világpolitikai folyamatokat tekintve ez reális lehetőség – nyilatkozta a 24.hu-nak...
Tarsoly Csaba, a bedőlt Quaestor-csoport vezére nem követett el bűncselekményt, az ügyészség pedig koncepciós pert indított ellene...
„Hiszem, hogy az, ki minden pohár vizet számon tart, a ti erőfeszítéseteket is figyelemmel kíséri, és akárcsak...
Lerántották a leplet a német sajtó Magyarország-képéről egy németországi, regensburgi fórumon. Az összejövetelen tekintélyes német újságírók árulták...
Magyarországon eddig alig ismert történet, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtása miatti tiltakozásul Hollandia, Svájc és...
Egyetlen parancsnok sem követett el bűncselekményt azzal, hogy a rendőrgyilkossággal gyanúsított Magyar Nemzeti Arcvonal vezetőjéhez, Győrkös Istvánhoz...
Két hét telt el az amerikai elnökválasztások óta, ma két hete derült ki, hogy Donald Trump lett...
Az arca a baj, az arc a baj – ezzel a sommás, Belga szerzeményből kiragadott bölcselettel foglalhatnánk...
Ötvenhárom évvel ezelőtt ezen a napon követték el a huszadik század minden bizonnyal leghírhedtebb politikai merényletét, amely...
Vona Gáborék elutasított alkotmánymódosításáról, az utóbbi hetekben csúcsra járó Fidesz-Jobbik csatáról, a radikális párt jövőjéről és a...
Ismét trükköznek a szocialisták, a baloldali párt ezúttal is a kormányt akarja megszívatni. Az MSZP most azon...
Jövő februárban tárgyalja másodfokon a nyáron 250 millió forintos óvadék ellenében házi őrizetbe helyezett diszkópápa, Vizoviczki László...
A kormány korrupciója ellen szervezett tüntetést, és „korrupciós emléktáblát” avatott az Együtt politikusa, Juhász Péter és csapata...
Egyre több jel mutat arra, hogy az érpataki modell fellegvárának számító település gazdálkodása a magyarországi törvényekre fittyet...
A kormány korrupciója ellen szervezett tüntetést, és „korrupciós emléktáblát” avatott Juhász Péter és csapata vasárnap délután Budapesten....
Tavaly is dúskálhattak az anyagiakban a Soros-galaxis magyar, kormánybuktatáson dolgozó civil szervezetei. Kiderült, a milliárdos spekuláns 2015-ben...
Ma indult az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amelyhez ötödik éve hazánk is csatlakozik. A november 19- 27. között...
Megkezdődött a bíróságon annak a sajtópernek a tárgyalása, amelyet azért indított Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke...
Minap jelentette be Lázár János a szokásos heti kormányinfón, hogy az elmúlt 30 évben soha nem látott...
Ritkán, de előfordul, hogy a csatolt ingyenes termék jobb, mint aminek az eladására szolgál. Ilyennel találkoztunk csütörtökön...
Budapest és vidéki városok bevonásával hamarosan megkezdődik a gazdaságos energiafelhasználást támogató okos mérési hálózatot tesztelése. A mintaprojektben...
A nagy kábelszolgáltatók tévés csomagáraiból egyértelműen kiolvasható, hogy valami nem stimmel a nyár óta szabadáras kereskedelmi tévés...
Elferdítve, torzan tudósított az osztrák Der Standard és a napilapra hivatkozva több magyar sajtóorgánum is Kovács Zoltán...
Terhelő vallomást tett a Lakatos Csaba ügetőhajtó elleni merényletkísérlet csütörtöki tárgyalásán az elsőrendű vádlott Tanyi Györgyre a...
Még az idei évben 70 milliárd forintot pluszforrást kap az egészségügyi ágazat – jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatón...
Orbán Viktorral kapcsolatban ismét előhúzta az ügynökkártyát Debreczeni József, a Gyurcsány-párt elnökségi tagja – szúrta ki a...
Fiatalság bolondság, mondják a napkeleti bölcsek, de a jelenség nem összekeverendő a tébollyal, amely az amerikai egyetemek...
Teljesen biztos, hogy a rendőrök a Teréz körúti robbantót fogták el, az ügy teljes felgöngyölítése és megoldása...
Néhány hónap alatt megszüntették azokat a költségvetési csalás gyanúja miatt indított nyomozásokat, amiket Konti Csilla, Boldvai László...
Megdöbbenve olvasták a badacsonyi borászok a kedden reggel bombaként robbanó hírt, amely elárasztotta a sajtót, miszerint a...
A Tanyi György vezette banda sofőrjét hallgatta meg kedden a Fővárosi Törvényszék bírói tanácsa, amely a Lakatos...
Kéz a kézben ekézi Orbán Viktor magyar miniszterelnököt a Libération francia baloldali lap és a Népszabadság. A francia...
Feljelentéskiegészítést rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Havas Szófia ügyében – írja a Magyar Idők....
Nem lesz kancellári rendszer az egészségügyben, legalábbis 2018 áprilisáig biztosan nem, majd az új kormány dönt az ügyben...
A baloldali pártokkal kötendő perverz technikai koalíció irányába masírozik a Jobbik – jelentette ki ma a parlamentben Dömötör...
Helyreigazítást követel és beperelte a PestiSrácok.hu-t Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, mert a 2006-os rendőrterror tíz éves évfordulójáról...
Betelt a pohár a kádári külügynél és a hírszerzésnél, amikor egy tiltott Günter Grass-interjú 1969 végén megjelent...
Emléktáblát helyezett el az ajkarendeki paplak falán Nagy Alajosnak a Magyar Vidék Országos 56-os Szervezet és a...
„Minden elismerésem azoké az alkotóké, akik nem hezitálnak politikai célokra használni a művészetet” – mondta megnyitóbeszédében Schilling...
Csak most hívták fel olvasóink a PestiSrácok.hu figyelmét az egykor patinás HVG online kiadásának újabb brutálisan etikátlan...
A Magyar Idők információi szerint a magyar hatóságok nemzetközi jogsegély keretében fordultak a svájci hatóságokhoz, kérve, állapítsák meg,...
Előbb Dózsa László plakátja, majd az ő 1956-os története, végül az egész ’56-os emlékezetpolitika került annak a...
Két év börtönre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék azt a volt NAV-os bűnügyi osztályvezetőt, aki a vád...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS