Letartóztatását indítványozza az ügyészség egy férfinak, akit szeméremsértéssel és gyermekpornográf felvételek megszerzésével és megosztásával gyanúsítanak – tájékoztatta...
A gödi önkormányzat képviselő-testülete július 17-ei ülésén, többségi szavazással fegyelmi eljárást indított Göd momentumos polgármestere ellen –...
Évente 1,5–2 millió családos embert érhet el az Európai friss kalandok zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő kampány, amely...
Karácsony Gergely főpolgármester szerencsétlenkedése miatt fejlesztésekről és jelentős támogatásokról marad le a főváros – jelentette ki pénteki...
A nagyobbik kormánypárt a szocialista Bangóné Borbély Ildikó és a Gyurcsány-párt politikusának, Komáromi Zoltánnak a nyilatkozatára reagált....
A fogyatékosságügyi szervezetek állami támogatása a még a szocialista kormány által elfogadott 2010-es költségvetés óta több, mint...
Embercsempészettel foglalkozó bűnözői csoport nyolc tagját vették őrizetbe Lengyelországban – közölte az Európai Unió rendőri együttműködési szervezete,...
A kormány célja, hogy Budapest mellett Magyarország más városai is erősödjenek a tudomány és az innováció terén...
Az egykor szebb napokat megélt balliberális újságíró, Bánó András az MSZP propagandaportálján szabadult el éppen. Orbán Viktor...
A XXI. Század Intézet elemzésében ezúttal azokat a balkáni országokat vették górcső alá, amelyekben az elmúlt hónapokban...
Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől – egyebek között erről...
A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály (KR KÜFFO) Vagyonvédelmi Osztálya jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett orgazdaság bűntett...
Megkezdődött Brüsszelben az Európai Tanács kétnaposra tervezett ülése, amelyen az uniós állam-, illetve kormányfők a 2021 és...
A világon 13 767 548 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 589 211,...
Azerbajdzsán kitüntetett szerepet játszik Magyarország energiaellátásának biztonságosabbá tételében – mondta a Bakuban tartózkodó Szijjártó Péter külgazdasági és...
A montenegrói főváros, Podgorica vesztegzár alá helyezését fontolgatja az ottani válságstáb a koronavírus-fertőzöttek számának folyamatos növekedése miatt....
A helyzet nem könnyű, de az oddsaink folyamatosan javulnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcs...
A gyanúsított személyesen tett bejelentést a rendőrségen: csütörtökön azzal sétált be a kapitányságra, hogy úgy megverte az...
A koronavírus-járvány okozta, soha nem látott gazdasági és társadalmi károkkal járó időszak több szolidaritást és odaadást igényel...
Tizennéggyel, 4293-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs – közölte a koronavirus.gov.hu pénteken. A...
Indiában meghaladta az egymilliót az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma az egészségügyi minisztérium pénteken ismertetett adatai szerint. A hatóságok...
A főpolgármester, akinek a nevéhez a koronavírus-járvány alatt olyan dicsőséges döntések és eredmények kötődtek, mint a csúcsidőben...
Sikeresen zárult a Nemzeti élelmiszer-gazdasági válságkezelő program első üteme – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Nagy István agrárminiszter....
Folytatódhat szombaton a nemzeti régiókért elindított európai polgári kezdeményezés aláírásgyűjtése – mondta a Székely Nemzeti Tanács (SZNT)...
A republikánus vezetésű Lincoln Project már 18,7 millió dollár adományt kapott, hogy a jelenlegi elnök újraválasztása ellen...
Védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztosként folytatja munkáját Maróth Gáspár, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint...
Az Egyesült Államokban csütörtökön több, mint 77 ezer új fertőzöttet regisztráltak a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és...
Az izraeli kormány úgy döntött pénteken hajnalban, hogy ismét korlátozásokat vezet be az országban a koronavírus járványának...
A koronavírus-világjárvány veszélyezteti a legsérülékenyebb országok politikai stabilitását és a szegénység elleni küzdelmet, mert akár 10 év...
A vizsgálat irányítását az FBI San Franciscóban lévő részlege vette át, miután több amerikai törvényhozó is részleges...
Az egységes irányítás alá vont MÁV és Volánbusz integrációjának stratégiáját szeptemberben fogja előterjeszteni a vasúttársaság – ismerteti...
Erős, 7,3-as földrengés volt pénteken Pápua Új-Guinea partjainál, szökőárriadót rendeltek el – jelentették hírügynökségek az amerikai földtani...
Tíz százalékkal csökkent tavaly novembertől idén májusig a csehek elégedettsége országuk európai uniós tagságával – derült ki...
Az uniós helyreállítási csomag szétosztása legyen politikamentes és igazságos – erről beszélt Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő az M1...
A százhúsz napig hatályos rendelet a brazil közlönyben jelent meg. A tilalom a többi között a földterületek...
Rendkívül jó, erős, baráti szálak fűzik össze Németország és Magyarország hadseregét – emelte ki Benkő Tibor honvédelmi...
Az Európai Unió felülvizsgálta és szűkítette azon országok listáját, amelyek állampolgárainak esetében a tagállamok július 16-tól fokozatosan...
Őrizetbe vették az alvilágban csak Kisbandi néven ismert Lakatos Andrást, aki nemrég szabadult a börtönből – tudta...
Újabb gyanúsítottat tartóztatott le a bíróság a zuglói emberrablás ügyében – tudatta a Fővárosi Törvényszék közleményben, csütörtökön....
A magyar gazdaság elkezdett újra nagyobb fokozatba kapcsolni – jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter a...
Videót posztolt a miniszterelnök Facebook-oldalára. A kormányfő azt írja: komoly és férfias tárgyalások várnak Magyarországra. A Parlament...
Katonák zárták le a vöröskereszt központját az északkelet-olaszországi Jesolo városában, miután az itt tartózkodó menedékkérőkből negyvenketten pozitívnak...
Folytatódik az aláírásgyűjtés a Székely Nemzeti Tanács európai uniós kezdeményezése nyomán a nemzeti kisebbségek érdekében, és a...
Nem mérséklődik jelentősen Horvátországban és Szlovéniában az új koronavírussal fertőzöttek napi száma – derült ki a válságstábok...
Elrendelte egy fiatalkorú előzetes kényszergyógykezelését csütörtökön a Budakörnyéki Járásbíróság, miután a gyanúsított egy gyermekotthonban kis híján végzett...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS