A pénzügyi ismereteket rendszeresen oktatni kell, a jövőben az alaptanterv részévé kell tenni – mondta Varga Mihály...
Nyolcvanöt év után megszűnik az ausztrál nemzeti hírügynökség – jelentette be kedden az Australian Associated Press (AAP),...
Az új típusú koronavírus-járvány kezdete óta a legkevesebb napi új esetet jelentették kedden Kínában, ami a helyzet...
Kitört kedden a Jáva szigetén lévő Merapi vulkán, Indonézia legaktívabb tűzhányója, amelynek három kilométeres körzetében evakuálást rendeltek...
A HírTV Sajtóklub című műsorának első témája a görög-török helyzet, amelyről Bayer Zsolt elmondta, elsősorban az a...
Az Egyesült Államok megkezdi a részleges csapatkivonást Afganisztánból – jelentette be Mark Esper amerikai védelmi miniszter hétfőn...
Nem lőttek éles lőszerrel illegális bevándorlókra a görög határvédelmi alakulatok a görög-török határon – jelentette ki Sztéliosz...
Bulgária mintegy tízezer menedékkérő elszállásolására elegendő befogadóképességgel rendelkezik a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) értékelése szerint, míg a...
A Hír TV értesült az újabb gyanús kispesti földügyletről, amely során a Mr Negyven Százalékként emlegetett Kránitz...
A Hír TV Keménymag című műsorának egy retusált részletét osztotta meg a 444 munkatársa, amelyen a Magyar...
Benjámin Netanjahu miniszterelnök pártja, a jobboldali Likud párt szerezte a legtöbb, szám szerint 37 mandátumot az Izraelben...
Az Index címlapon szerepeltetett egy, “A nagy GDP átverés” címet viselő blogbejegyzést, amely arról értekezik, hogy egy...
A foglalkoztatás további bővítésére képzésekre van szükség az inaktívak körében – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és...
Szegeden nyit új irodát a Lufthansa Systems Hungaria, ahova elsősorban Java- és Javascript-fejlesztőket, tesztelőket és adatmérnököket várnak...
Az istenhitre és Oroszországra, mint a Szovjetunió jogutódjára is hivatkozik Vlagyimir Putyin orosz elnök alkotmánymódosítási indítványaiban –...
Eltűnhet a világ homokos tengerpartjainak fele az évszázad végére, ha változatlan tempóban folytatódik a globális felmelegedés –...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kínai kollégájával telefonon egyeztetett a koronavírus-helyzetről; Vang Ji köszönetet mondott a koronavírus...
Hétfőn tartotta alakuló ülését az Igazságügyi Minisztérium digitális szabadság bizottsága, amelyet azzal a céllal állított fel Varga...
Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője egy, a Magyar Nemzetnek adott interjújában reagált a kormánypártok és a...
A Jakab Péter fémjelezte további irányváltás ezúttal a még megmaradt Jobbik Vas megyei elnökét indította a párt...
A 71 esztendős Mohammad Mirmohammadi egy teheráni kórházban hunyt el, miután diagnosztizálták nála a világszerte terjedő koronavírus-fertőzést....
Ankara célja valószínűsíthetően a nyomásgyakorlás, egyelőre kérdés azonban, hogy ezzel ki tudja-e kényszeríteni az aktívabb nyugati támogatást,...
Gökmen Tanis tavaly márciusban kezdett vaktában lövöldözni a holland város egyik villamosán; a merényletben négyen haltak meg...
Egy Törökországból Görögországba tartó, migránsokkal teli gumicsónak hétfőn felborult; az utasok közül egy gyerek életét vesztette –...
Törökország nyugati határainak csütörtök éjszakai megnyitása óta 117 677 migráns hagyta el az országot az Európai Unió...
Az afganisztáni tálib lázadók bejelentették hétfőn – két nappal az Egyesült Államokkal kötött békemegállapodás után –, hogy...
Létre kell hozni a Debrecen-Nyíregyháza-Miskolc-Szolnok tengelyű észak-magyarországi gazdasági övezetet, amely képes bekapcsolni a gazdaság, az oktatás, a...
A gyöngyöspatai ügyet felhasználva egyes ellenzéki képviselők és szervezetek éket akarnak venni a magyarok és a romák...
Az Európai Bizottság a csatlakozási tárgyalások megkezdését ajánlja Észak-Macedóniával és Albániával, mivel a két ország jelentős eredményeket...
Egynapos hadgyakorlatot tart éles lőszerrel Görögország hétfőn törökországi határánál, amelyen migránsok próbálnak bejutni immár tömegével az Európai...
Megengedhetetlen, hogy Ankara hagyja a területén tartózkodó menekülteknek és migránsoknak határai szabad átlépését az Európai Unió irányába –...
Sikeresen indult hétfőn az azonnali átutalási rendszer, amely dinamizálja a magyar gazdaságot – mondta a Magyar Nemzeti...
Magyarország déli határkerítése így már nemcsak a biztonság, hanem az egészségmegőrzés miatt is fontos. A brüsszeli bevándorláspárti...
Angela Merkel német kancellár a szövetségi kormány ülésére érkezve nyújtott kezet Horst Seehofer belügyminiszternek, aki azonban határozottan...
A szakképző intézményekben, a technikumokban és a szakképző iskolákban a felnőttképzésben már a Szakmajegyzékben található 174 alapszakmát...
Ismét aktualizálták a koronavírus miatt a háziorvosoknak szóló eljárásrendet – közölte az országos tisztifőorvos hétfőn, Budapesten, sajtótájékoztatón....
Láthatóan nagyon boldogok voltak az ellenzéki képviselők, hogy Orbán Viktorhoz intézhettek kérdéseket a parlament hétfői ülésén, a...
Izsák Balázs szerint a felvidéki magyaroknak a hét végén tartott szlovákiai parlamenti választásokon elszenvedett sikertelensége a jövő...
Az olasz hatóságok 18 embert fogtak el, akik engedély nélkül próbáltak meg elhagyni egy koronavírus miatt elzárt...
Magyarország minden körülmények között megvédi a határait, nem fogunk beengedni egyetlen illegális bevándorlót sem – hangsúlyozta Szijjártó...
Csütörtökön találkozik az orosz fővárosban Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte a...
Öt embert előállított és gyanúsítottként hallgatott ki a rendőrség a vasárnapi Horthy-megemlékezés résztvevői közül, mivel a betiltott...
A társadalmi egyenlőtlenségeket firtatta és perverz újraelosztási politikáról beszélt hétfőn, napirend előtt Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési...
A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből – jelentette ki Recep Tayyip...
Újabb nagyszabású kormányzati közlekedésfejlesztés kezdődik Budapesten a Déli Körvasút projekt megvalósításával. A főváros által is támogatott projekt...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS