Botka László után egy fővárosi politikus, Trippon Norbert jelentette be kilépését az MSZP-ből. Az újpesti önkormányzati képviselő...
Ma van a reformáció emléknapja, országszerte ünnepségeket tartanak a protestáns gyülekezetek. A központi ünnepség, amelyet a Magyarországi...
Ma lejár az adategyeztetés határideje; október 31-ig kell adataikat egyeztetniük azoknak a banki, biztosítói, nyugdíjpénztári ügyfeleknek, akiket...
Olaszország folytatja a migráció feltartóztatását szolgáló együttműködését Líbiával; a Tripolival kötött megállapodást, amely november 2-án automatikusan meghosszabbodik,...
Leégett a világörökségként jegyzett okinavai Suri-kastély főépülete csütörtökre virradóra – közölte a japán rendőrség. A hatóságok erőfeszítései...
Az amerikai védelmi minisztérium szerdán sajtókonferencián hozta nyilvánosságra az Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője...
Hét francia rendőrt fosztottak meg a szolgálati fegyverétől radikalizálódás gyanúja miatt a hónap elején a párizsi prefektúrán...
Volt idő, amikor Dobrevné Gyurcsány Ferenc saját házában látta vendégül Vlagyimir Putyint, sőt, még pulikutyájával is összenyalatta...
Teljesen kiborult Steve Rosenberg, a BBC újságírója, mivel Kovács Zoltán kormányszóvivő abszurdnak, ostobának, félrevezetőnek és hülyének is...
Benjamin Netanjahu és a magyar miniszterelnök jó viszonyt ápol egymással: összeköti őket az, hogy “egyikük sem próbálja...
A jövő évi Trianon-centenáriumtól félti a román-magyar kétoldalú kapcsolatokat Bogdan Aurescu román elnöki tanácsos, akit a beiktatásra...
“Oroszbarátság” tekintetében Magyarország a centrista országok közé tartozik közép-európai összehasonlításban – derült ki a Nézőpont Intézet által...
Vlagyimir Putyin orosz elnök szerda délután érkezett meg a Liszt Ferenc repülőtérre. Az államfőt Szijjártó Péter külgazdasági-...
A Kecskeméti Törvényszék hamis magánokirat felhasználása miatt – nem jogerősen – nyolcvan óra könnyű fizikai munkára ítélt...
A NAV Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának Vizsgálati Osztályának nyomozói látogattak el szerdán a Momentum Mozgalom székházába, költségvetési csalás...
A posztkommunista MSZP, az MSZMP vagyonának és tagjainak örököse riogat azzal, hogy Magyarország alárendelt kapcsolatban van Oroszországgal...
A Nébih legfrissebb, keserűlikőröket vizsgáló kedveltségi tesztjén a Csíki Csempész Keserű megelőzte az Unicumot és a Jägermestert...
Terjengősen semmitmondó PR-interjúval akarta reklámozni Jakab Pétert az Azonnali.hu. Az egykor az LMP médiaszócsöveként tevékenykedő portál úgy...
Egyre több ország csatlakozik az üldözött keresztények megsegítéséhez és tekint példaként a Hungary Helps programra – mondta...
Szijjártó Pétert különleges ajándékkal lepte meg 41. születésnapja alkalmából Veronika Szkvorcova orosz egészségügyi miniszter, aki a jelenleg...
Átadták szerdán az új, csaknem négymilliárd forintos ráfordítással elkészült kaposvári ügyészségi székházat. Az épület avatásán a legfőbb...
Az ellenzéki, jobboldali többségű francia szenátus elfogadta azt a törvénytervezetet, amely megtiltaná a vallási jelképek viselését azoknak...
A gazdasági hangulat az euróövezetben októberben már a második egymást követő hónapban romlott a vártnál nagyobb mértékben,...
Egymagában háborgott a párbeszédes tömeg Putyin budapesti látogatása okán. Szerintük ugyanis egy szuverén ország vezetője (hirtelen érdekes...
Elkezdődött Eurázsia korszaka, az eurázsiai kontinens országai egyre nagyobb szerepet kapnak, együttműködésük egyre fontosabbá válik – mondta...
Száznegyven éve, 1879. november 1-jén született gróf Teleki Pál miniszterelnök, földrajztudós, akadémikus, a múlt század egyik legellentmondásosabb...
Debrecen polgármestere szerint “most is verseny van és az elmúlt években is verseny volt a debreceni és...
Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az...
Szijjártó Péter külügyminiszter a Magyar Nemzeti Bank által szervezett Eurázsiai Fórumon felszólalva jelentette ki, hogy egyáltalán nem...
Világszerte zárva tartanak szerdán az izraeli külképviseletek, mert a diplomaták pénzügyi vitában állnak az államkincstárral – jelentette...
Luther Márton első tétele, amely szerint Jézus Krisztus akarata, hogy minden ember, ha kell, minden nap megtérjen,...
Augusztusban a bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 900 forint volt....
A magyar-orosz csúcstalálkozó alkalmából Magyarországra látogató közel-keleti keresztény egyházi vezetők egyre inkább értékelik Magyarország szerepét az üldözött...
A szimbolikus gesztus hátterében valószínűsíthetően a Washington és Ankara közötti feszült viszony, illetve a törökök által Szíriában...
Jakab Péter, a Jobbik ügyeletes száraztészta- és paprikáskrumpli-felelőse, elnökaspiráns Facebook-oldalán adta közre a hírt, hogy előzetes feltételét,...
A kormánypárti országgyűlési képviselő, kultúrpolitikus szerint a Liget-beruházás egy nemzeti ügy. L. Simon László szerint világszínvonalú, kortárs...
Sneider Tamás veheti át a Jobbik kasszakulcsát Szabó Gábor pártigazgatótól, aki a jövőben már csak az országos...
Egy 25 éves szír férfi nekiment a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér több alkalmazottjának is, miután nem engedték...
Útlezárásokra, időszakos forgalomkorlátozásokra kell számítani Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter látogatása miatt ma...
438 igen és 20 nem ellenében fogadta el a brit alsóház azt a törvényjavaslatot, ami december 12-re...
Soros György üzletember belülről rombolja Izraelt, szervezetei “éjjel-nappal és korlátlan költségvetéssel” dolgoznak azért, hogy megfosszák az országot...
Az újonnan megválasztott főpolgármester november 5-én, kedden délelőtt 11 órára hívta össze a Fővárosi Közgyűlés alakulóülését. Karácsony...
Egészségügyi innovációval foglalkozó, feltörekvő magyar informatikai vállalkozások – startup cégek – mutatkoztak be kedden, Berlinben, az egészségipar...
A közel két hete tartó, az egész országra kiterjedő, erőszakos incidensek által kísért tüntetések nyomán kedden bejelentette...
Magyarország megállapodott a májusi kőolajszennyezés rendezéséről az orosz féllel, az érintett államok közül elsőként – jelentette be...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS