Beadták a gyűjtés nyomán beszerzett innovatív génterápiás gyógyszert a ritka genetikai betegségben szenvedő, másfél éves kisfiúnak kedden,...
A 2020/2021-es tanévtől a szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. Az itt...
László Imre pazarló és felesleges beruházásnak tartja az Újbudán felépítendő szuperkórházat. Az egykori kórházigazgató, immár XI. kerületi...
A kiszivárgott videókon fehér poros zacskót lóbáló és korrupciós ügyeket kitálaló Lackner Csaba kispesti önkormányzati képviselő kizárásáról...
Az egykor kormányfői ambíciókat dédelgető ex-pártelnök, most a felemás eredményeket hozó helyhatósági választásokat követően kilépett a Jobbikból...
Az előző napi formális interjúkat követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke hivatalosan is...
Megtörtént az első összecsapás kedden a szíriai kormányerők és a török csapatok között azután, hogy október 9-én...
Holtan találták a Mallorcán eltűnt magyar testvérpár egyikét – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország...
Továbbra sem kap választ a római belügyminisztériumtól a kikötésre váró Ocean Viking, amely 104 emberrel a fedélzetén...
Mintegy ötvenen haltak meg közúti balesetben októberben – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője kedden, az...
Magyarország tettekkel is bizonyítja, hogy egy európai keresztény állam viselhet felelősséget a világ valamennyi keresztény közössége iránt...
Ismét Polt Péter jelenlegi legfőbb ügyészt javasolja a posztra Áder János köztársasági elnök. Az államfő erről a parlamenti...
Botka László hétfőn jelentette be, hogy elhagyja pártját, azt a pártot, amelynek korábban miniszterelnök-jelöltje is volt. Botka...
Nagy erőkkel kutatnak a spanyol hatóságok és mentőalakulatok a szerdai pusztító viharban Mallorcán eltűnt magyar testvérpár után,...
2010 óta 12,5 milliárd forintról 380 milliárdra nőtt a gyermekes családok adókedvezménye, amely több, mint egymillió szülőt...
Legkevesebb tizenhárman meghaltak és 865-en megsebesültek kormányellenes megmozdulásokon, keddre virradóan, az iraki Kerbelában, a síiták szent városában....
500 000 forint nyomravezetői díjat ajánlott fel Békés megye rendőrfőkapitánya annak, aki segít kézrekeríteni a tótkomlósi csecsemőgyilkos...
Vietnam mindent megtesz azoknak a holttesteknek a mielőbbi azonosításáért, amelyeket a múlt héten találtak egy délkelet-angliai hűtőkamion...
Monori Lili színművésznő életműdíjat kap a magyar filmek fesztiválján Los Angelesben. A több, mint 60 filmben szerepelt...
A Nyugat máig nem tulajdonít jelentőséget a kelet-európai antikommunista forradalomnak – vélekedett Schmidt Mária történész az M5...
Szaúd-Arábia, Egyiptom és Jordánia üdvözölte Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet vezetőjének halálhírét, akit annak...
Az elmúlt nyolc évben a kormány jól teljesített, a GDP növekedéséből a lakosság egyre nagyobb arányban részesedett,...
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője ma közleményben tudatta: pert indít a szavait kiforgató propagandakiadványok ellen. Noha pont...
Bejelentette fellebbezését az ügyészség a Viking Sigyn szállodahajó kapitányának bűnügyi felügyelet alá helyezése ügyében. Ibolya Tibor fővárosi...
Budapesten a leköszönő fideszes polgármesterek 93 milliárdos pénzügyi többlettel adják át a vezetést – ismertette ma a...
A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes posztját kaphatja meg Tüttő Kata, MSZP-s politikus – tudta meg a hvg.hu. A...
Magyarország és Szlovénia sorsközösségben van, mindkét ország pontosan tudja ugyanis, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés...
A közelgő spanyol parlamenti választásokon a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) győzelmét, de támogatottságának csökkenését jelzik a spanyol...
Pesterzsébeten az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, illetve az...
Ami nekünk a Monty Python, az keleti szomszédainknak az esti híradó. A Főtér.ro hozta nekünk az év...
A Fidesz–KDNP frakciószövetség Stumpf István korábbi alkotmánybírósági tag helyére Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét jelöli...
Az Index című kiadványnak vasárnap Horváth Csaba, Zugló frissen megválasztott polgármestere kijelentette: Zugló nem kíván ingatlanokat értékesíteni....
Telt ház előtt lép pályára a magyar labdarúgó-válogatott Uruguay ellen november 15-én, az új Puskás Ferenc Aréna...
Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást...
Jól vannak, szépen fejlődnek a debreceni női klinikán csütörtök este született négyes ikrek – számoltak be az...
Az Európai Unió huszonhét tagállama jóváhagyta a Brexittel kapcsolatos brit halasztási kérelmet hétfőn – jelentette be az...
Fél évszázad baloldali kormányzás után Salvini jobboldali pártja nyerte az umbriai helyhatósági választásokat. A Liga által indított...
Visszavonta Zugló új polgármestere azt a közfelháborodást kiváltó tervét, hogy a képviselő-testület megkerülésével/mellőzésével dönthessen olyan ügyekben, amelyekben...
Az Eurostat hivatalos adatai szerint a vásárlóerő-paritáson számított magyarországi bruttó átlagkereset a harmadik helyen állt az előző...
A Hír TV Bayer Show című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője volt Bayer Zsolt vendége. “Hétfőn...
A kormánypártok bevándorlástematikáját akarják majd kiszorítani a klímaideológiával azok a lapok, amelyeket a baloldali ellenzék vesz át,...
Jelentős előnnyel a legnagyobb eddigi kormánypárt, a posztkommunista Baloldal (Die Linke) nyerte meg a németországi Türingia tartományban...
Pesterzsébeten az MSZP és a DK első intézkedésként húsz százalékkal megemelte az önkormányzati képviselők bérét, illetve az...
Elismerte a vasárnapi elnökválasztáson elszenvedett vereségét Mauricio Macri hivatalban lévő argentin elnök, és gratulált a mérsékelt baloldali...
Hét ember meghalt, amikor egy kamion összeütközött két személyautóval az M5-ös autópályán, Kistelek közelében, hétfőre virradóra –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS