Míg Zuglóban csupán hatmilliárdnyi fejlesztés történt, addig az ugyanakkora népességű XIII. kerületben közel harmincmilliárd forint. Karácsony Gergelyt...
A magyarság a huszadik században igen sokat szenvedett a nyugati és keleti eredetű diktatúrák miatt. Ártatlan honfitársaink...
Identitásvesztéssel jár az eddigi kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és az ellenzéki balközép Demokrata Párt (PD)...
Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos...
Az Egyesült Államok lakosságának 62 százaléka elégedetlen Donald Trump tevékenységével, 38 százaléka viszont elégedett a 45. elnök...
Ma nyomtatják ki a választási irodák az ajánlóíveket, amelyeken a választók jelölteket ajánlhatnak az októberi helyi önkormányzati...
Több “halálutat” is átépítenek; a tervek szerint még az idén átadják az M70-es autóutat és befejezik az...
Holtan találták meg a szombaton eltűnt két barlangász egyikét a lengyel Tátrában – adták hírül a tátrai...
Bombariadó miatt lezárták New Yorkban a George Washington hidat csütörtökön késő este mindkét irányban a közlekedés elől....
Sergio Mattarella olasz államfő csütörtök este bejelentette, hogy keddig ad további időt a közös kormány alakításáról egyeztető...
A Dél-budai Centrumkórház projekt az ütemterv szerint halad – tudta meg az Origo.hu. A portálnak nyilatkozó Bedros...
Több, mint 22 ezer szíriai menekült tért haza az idén Jordániából – jelentette csütörtökön az EFE spanyol...
Katrín Jakobsdóttir izlandi kormányfő nem tudja fogadni Mike Pence amerikai alelnököt, aki szeptember elején a szigetre látogat,...
Az olaszok iránti felelősségnek nevezte a kormányzás folytatását Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője...
Ohiói munkásokat bemutató dokumentumfilmmel debütált szerdán Hollywoodban az Obama házaspár: a korábbi elnök és felesége tavaly létrehozott...
Az olaszok akaratát kifejező új választásokat szorgalmazott “túlélési” kormányok alakítása helyett Matteo Salvini, a Liga olasz párt...
Szlovénia újabb szakaszon kezdett el kerítést építeni a Horvátországgal közös határán az illegális migráció megállítására. Az idei év...
Több, mint kilenc év letöltendő börtönbüntetésre ítéltek csütörtökön a németországi Chemnitzben egy szíriai férfit egy erőszakos tüntetésekhez...
Már nyolc olyan holttest került elő a Dunából a Hableány áldozatai után kutatva, akiket nem a hajóbalesettel...
Dorin Florea, Marosvásárhely polgármestere bejelentette, hogy kezdeményezni fogja a római katolikus gimnázium épületének újraállamosítását, amely jelenleg a...
Semmi meglepetést nem jelent Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltjének visszalépése, és az sem, hogy a...
Hat autó ütközött össze csütörtök délután a XVIII. kerületben, a Liszt Ferenc repülőtérre vezető úton a Poprád...
A hétvégén is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Marad a meleg is, 30...
Facebook-bejegyzésben cáfolta az ellene felhozott vádakat a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette és más...
Lengyelország méltányos, fair kapcsolatot vár a hamarosan hivatalba lépő, Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságtól –...
Bizonyára kevesen tudják, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője politikai karrierjének a beindítása előtt elég masszívan támogatta...
Visszalépett Lukácsi Katalin, így végül egyetlen egyéni választókörzetben sem fog indulni, vagyis nemcsak polgármester-, de önkormányzati képviselő-jelölt...
Úgy tűnik, csak “minimális egészségi kockázatot” jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék – állapította meg az ENSZ...
Emberhez méltó életformát, gondolkodásmódot kell átadni gyerekeinknek, és azt szeretnénk, ha okosak lennének és jó nevelésben részesülnének...
Kibővült az ellenzéki együttműködés Budapesten: Sermer Ádám, a Magyar Liberális Párt jelöltje visszalép, és a Liberálisok is...
Önkormányzati választási győzelme esetén visszamenőlegesen, június 13-i hatállyal tenné ingyenessé a parkolást a főváros XIV. kerületében Rozgonyi...
A családvédelmi akcióterv július 1-jei indulása óta már több, mint húszezren igényelték valamelyik támogatási formát – közölte...
Az amerikai kormány engedélyezni fogja az illegálisan az Egyesült Államokba érkezett migráns gyermekek korlátlan ideig tartó fogvatartását...
Nemes egyszerűséggel ellopta az Élhető Erzsébetváros Egyesület szlogenjeit a Momentum Mozgalom a VII. kerületben. A pártnak nem...
A környezetvédő szervezeteket vonta felelősségre az Amazonasban pusztító erdőtüzekért Jair Bolsonaro, Brazília elnöke. Bolsonaro korábban a nemzetközi...
Huszonnégy illegális bevándorlót tartóztattak fel a rendőrök Bács-Kiskun megyében szerdán és csütörtökön – közölte a rendőrség a...
Válaszok helyett inkább elbiciklizett Karácsony Gergely. A baloldal közös főpolgármester-jelöltje bejelentette, hogy önálló budapesti alkotmányt szeretne, de...
Álhírt terjeszt az ellenzék az Orbán-Merkel találkozóról, miszerint mégsem a magyar eredményeket méltatta a kancellár, hanem a...
Cserbenhagyta a Jobbik a hajdúszoboszlói tagokat, ezért a szervezet kilépett a pártból. Jónás Kálmán jobbikos önkormányzati képviselő...
Az első fél év végére hetven százalék alá süllyedt az államháztartás adóssága a GDP arányában. Ilyen mélyponton...
Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt a Karmelitában fogadta Stephen Harpert, Kanada korábbi miniszterelnökét, a Nemzetközi Demokrata Unió...
Jay Inslee, Washington állam kormányzója személyében szerdán este újabb demokrata párti politikus jelentette be, hogy kiszáll az...
A nepáli hatóságok betiltották az egyszer használatos műanyagok használatát a Mount Everest-régióban, hogy csökkentsék a hegymászók által hátrahagyott szemetet....
Magyarország 365 címmel országos fotópályázatot hirdet a kormány az ország értékeinek bemutatására – közölte Dömötör Csaba, a...
A 33 órás, magyar orvoscsapat által végzett szétválasztó műtét után 19 nappal az eddig altatásban lévő Rukaya...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS