Nemzetközi embercsempész-hálózatot számolt fel a görög rendőrség Kósz szigetén – közölte kedden a hatóság. A hálózathoz tartozó...
Lemondott a francia környezetvédelmi miniszter, akinek állítólagos luxuskiadásairól a Mediapart oknyomozó portál közölt tényfeltáró cikksorozatot. Francois de...
Hatással lehet Ursula von der Leyen jelöltségére, hogy Beata Szydło volt lengyel kormányfőt az Európai Parlamentben nem...
Visszahívták az MSZP-ben viselt tisztségeiről Szanyi Tibort – értesült az Index. A lap azt írja, hogy a...
Az Origo információi szerint komoly ellenzéki háborúskodás alakult ki Erzsébetvárosban kevesebb, mint három hónappal az önkormányzati választás...
Az Európai Unió külső határainak megvédésével a bevándorlást meg kell állítani, az uniós szerződésekben rögzített módon a...
Megkezdődött a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem jótékonysági kezdeményezés azzal a céllal, hogy a Kárpát-medence magyar...
Nyolc párt és hét pártalapítvány élt a konzultációs lehetőséggel és vett részt az Állami Számvevőszék által szervezett...
A Demokratikus Koalíció elnökségi döntésének értelmében a párt EP-képviselői a keddi szavazáson támogatják, hogy Ursula von der...
Újabb botrány az MTA háza táján: az Origo szerint politikai kifizetőhellyé vált az MTA Prémium Posztdoktori Program....
Minden szakmaiságot nélkülöz, és a nyilvánosság teljes félretájékoztatására alkalmas a Jobbik Magyarországért Mozgalom azon közleménye, melynek lényege...
Az alábbi felvételt a pekingi állatkertben készítették szombaton, amelyen egy turista megdob egy szunyókáló óriáspandát, hogy felébressze....
Bangladesben végzik el a fejüknél összenőtt sziámi ikrek végleges szétválasztó műtétjét a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar...
Többféle kábítószert is fogyasztott a baleset előtt az a sofőr, aki múlt csütörtökön lassítás nélkül belehajtott egy...
Hatályba lépett kedden a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvény, amely előírja, hogy miden állampolgár köteles beszélni az...
Több mint tízezer nyaralót, főleg bulizó fiatalokat kellett a horvát hatóságoknak kimenekíteniük hétfő éjszaka a dalmáciai Pag...
Martin Selmayr jövő héten lemond az Európai Bizottság főtitkári posztjáról azon aggályok eloszlatása érdekében, amelyek szerint Ursula...
Az utóbbi hónapokban foglalkoztatáspolitikai szempontból folytatódott a kedvező tendencia, hiszen hónapról-hónapra egy-egy tized százalékponttal csökkent a munkanélküliségi...
Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre,...
Az Országos Mentőszolgálatnak 1,6 milliárd forintos eszközbeszerzésre nyílt lehetősége kormányzati forrásból – jelentette be az emberi erőforrások...
Ujhelyi István szerint Ursula von der Leyen programja mindenben ellentéte annak, amit Orbán Viktor képvisel. A szocialista...
A kerületi ügyészség egy férfi ellen emelt vádat garázdaság miatt egy, a 2018. évi tüntetésekhez kapcsolódó cselekmény...
Az Európai Bizottság is támogatja a hosszú távú élőállat-szállításokra vonatkozó magyar intézkedéseket. Magyarország június 21-től tavalyhoz hasonlóan...
Az Európai Unióban többet kell tenni az illegális bevándorlás csökkentése érdekében, küzdeni kell a szervezett bűnözői csoportok...
Szerintük a LIBE-bizottság ellentmond annak, amit jelenleg a magyar kormány sok helyen képvisel. Több száz európai civil...
Szexuális indíttatásból, egy kukkoló ölhette meg a görögországi Kréta szigetén egy világháborús bunkerban holtan talált 60 éves...
Egyre nagyobb problémát jelentenek az úgynevezett hecchívások a lelkielsősegély-szolgálatnál; ezekből akár napi százat is kapnak a szakemberek...
Ismeretterjesztő előadással, középkori fegyver- és harci bemutatóval, apródiskolával, gyermekprogramokkal, táncházzal emlékeznek a nándorfehérvári diadalra a szegedi ferences...
Donald Trump amerikai elnök hétfőn rendeletet írt alá arról, hogy a kormányzati hivataloknak és ügynökségeknek a beszerzéseiknél...
Tavaly több, mint 104 millió forint bevétele származott a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Zrt.-nek a FestiPay-kártyán maradó...
Mi történt Angela Merkellel? Közügy vagy magánügy a német kancellár rosszulléte? Miért oktat ki újságírókat a Momentum...
Várhatóan Vári Attila, kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke lesz a Fidesz és a...
Halálos baleset történt hétfőn a Magas-Tátrában a Kolova völgyben – írja az Új Szó. Az áldozat egy...
Az Európai Bizottság elnöki posztjára jelölt Ursula von der Leyen hétfőn bejelentette, hogy szerdán távozik a német...
Egyöntetűen elítélték az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának tagjai hétfői zárt ülésükön a debreceni Kratochvil Károly Honvéd...
Az európai parlamenti választás után életbe lépő intézkedések és elfogadott törvények jó alapot adnak Magyarország további erősödéséhez...
„Úgy tűnik, bele is pusztulunk” – ilyen és ehhez hasonló mondatokat használt pártja jelenlegi helyzetéről Szanyi Tibor....
Letartóztatta a zágrábi bíróság azt a 35 éves férfit, aki 150 km/órás sebességgel csapódott bele autójával egy...
A Momentumból kilépett Orosz Anna közös ellenzéki képviselőjelöltként indul Budapest XI. kerületében. Ezt a Political Capital elemzője...
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere, a főpolgármesteri előválasztást elbukó és azóta a külvilág elől eltűnt Kálmán Olga könyvében beszélt...
A zuglói Fidesz-KDNP-frakció vezetője arra szólította fel Karácsony Gergely kerületi polgármestert: haladéktalanul tájékoztassa a kerületi képviselőket, valamint...
A magyar polgári kormány sohasem fogja feláldozni a nagyhatalmi erőpolitika napi érdekeinek oltárán egyetlen nemzeti közösségét sem,...
Brüsszel és az Európai Unió egyes nyugati tagállamai leleplezték magukat: miközben ugyanis világossá vált, hogy a migrációt...
Magyarország Ukrajna új elnökét, Volodimir Zelenszkijt új reménységnek tartja, és reméli, hogy a korábban részéről elhangzott, bizakodásra...
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) felszámolta az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egyik terrorsejtjét – közölte hétfőn...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS