A mostani bevándorláspárti brüsszeli vezetés nem áll le, és még áterőltetné a migránsok elosztását – mondta Nacsa...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden tárgyalásokat folytatott Teodor Melescanu román külügyminiszterrel az Európai Biztonsági és Együttműködési...
Éves szinten akár félmilliárd euróra (majdnem 163 milliárd forint) is rúghat az az összeg, amely a Németországban...
A “kisebbség- és magyarellenes román állampolitika” leállításának céljával hívja tüntetni július 23-ra Székelyudvarhelyre szimpatizánsait az Erdélyi Magyar...
Miután Polt Péter legfőbb ügyész kezdeményezte Demeter Márta mentelmi jogának felfüggesztését, még a héten megtörténhet ez –...
A jelentkezők mintegy harmadrésze megbukott az érettségin Romániában; az eredményességi rangsorban a székely megyék messze az országos...
A magyar külpolitika egyik legfontosabb sarokköve a külhoni magyarok melletti kiállás, jogaik és érdekeik védelme, illetve képviselete...
Hivatalos látogatást tesz Magyarországon Zuzana Čaputová, a Szlovák Köztársaság elnöke csütörtökön. A szlovák államfő Áder János köztársasági...
Szidiropulosz Archimedesz Görögország-szakértő úgy látja, hogy az új görög kormányfő, Kiriákosz Micotákisz is a brüsszeli bürokrácia embere....
Egy ittas szlovák férfi a Balaton Soundon ököllel arcul ütött egy ápolónőt, ezért a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre...
Olaszország és Málta nem viselheti a migráció teljes felelősségét pusztán azért, mert történetesen a Földközi-tenger térségében fekszenek,...
A kormány a 2020-as büdzsé kialakításakor a családok támogatását, az elért gazdasági eredmények megvédését, az ország biztonságának...
Kormányzata környezetvédelmi politikáját dicsérte Donald Trump amerikai elnök a környezetvédelmi hivatal (EPA) elnökével, szakembereivel és aktivistákkal tartott...
Negyvennégy menedékkérőt mentett ki hétfőn a Sea-Eye német nonprofit szervezet Alan Kurdi nevű mentőhajója a Földközi-tengeren, röviddel...
A Tusványos idén lett harminc éves, így kiemelt téma lesz Európa és Erdély jövője, a magyar nemzeti...
Hat ellenzéki párt, az MSZP, a Párbeszéd, a DK, a Jobbik, az LMP és a Momentum megállapodott,...
Mélyen a gazdasági rovat mélyére elrejtve megjelent az Index.hu-n egy minden valószínűség szerint véletlenül kirótt helyreigazítás, amelyben...
Az MSZP egyetlen EP-képviselője bejelentette: nem fogja támogatni Ursula von der Leyen megválasztását az Európai Bizottság élére....
Hétfőn reggel óriási vihar pusztított az amerikai fővárosban és környékén; a Fehér Ház sajtószobája és az elnöki...
Karácsony Gergely kampánya nem a fővárosról szól; az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje a választási folyamatban engedelmes végrehajtója Gyurcsány Ferencnek,...
A kettős mérce kizárásának és a tisztességes eljárásnak a fontosságáról beszélt a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárásban a...
A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák – mondta Tarlós István főpolgármester...
Tordai Bence (Párbeszéd) az Országgyűlés hétfői plenáris ülésén vállalhatatlannak nevezte, hogy a nemzeti alaptanterv felülvizsgálatát Takaró Mihályra...
A változást akaró többség visszahozta a demokráciát az előválasztáson, az októberi önkormányzati választáson vissza fogja venni Budapestet,...
Grezsa István lesz Márki-Zay ellenfele Hódmezővásárhelyen.A miniszteri biztos “önálló jelöltként” indul az őszi önkormányzati választáson – írja a...
Megvalósítható közelségbe került a 3-as metró klimatizálása, mivel egy hete újabb hatmilliárd forintot szerzett vissza a fővárosnak...
Október végétől végre Marosvásárhelyre is indulnak naponta közlekedő járatok – jelentette be hétfőn a külgazdasági és külügyminiszter...
A már nyíltan az amerikai baloldal mellé állt, egykor még az emberi fajnemesítést is pártoló Planned Parenthood...
Nemzetpolitikai témában különösen aktív a Kárpát-medencei magyarság – emelte ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős miniszteri biztosa hétfőn,...
Gyurcsányék ugyanazt a politikát folytatják, amivel egyszer már tönkretették az országot és a gyermekes családokat. Most is...
„Halálos hibát követett el, mert megtámadott egy tiszteletet érdemlő nemzetet és annak tiszteletet érdemlő miniszterelnökét” – írják...
A rendőrök és katonák számának növelését, további kerítés építését és megfigyelő drónok vásárlását jelentette be Marjan Šarec...
Újabb MSZP-s politikusnak gyűlt meg a baja a szavakkal: Medgyessy Péter útelágazódása után ezúttal a szocialista Kunhalmi...
A Jobbik, az MSZP, a Momentum, az LMP és a DK az Éljen Városunk! Egyesület jelöltjét, Hári...
A nemzetek tisztelete, a keresztény kultúra megőrzése, a határok védelme és a migráció elleni fellépés is szóba...
A módosított román közigazgatási kódex csorbítja a romániai magyar közösség jogait, anyanyelv-használatát – értékelt Pászkán Zsolt Románia-szakértő...
A tervek szerint négy éven belül az összes budapesti belterületi földutat leaszfaltozzák – mondta Tarlós István főpolgármester...
Nem tartja elképzelhetőnek Michael Roth német külügyi államtitkár, hogy a Földközi-tengeren megmentett emberek elosztására az összes európai...
A Klebelsberg Központ (KK) Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tankerületi központjának 50 intézményében 360-380 millió forintos kárt okozott a június...
Teherán megkezdte a megengedettnél magasabb fokon dúsított urán előállítását hétfőn, az iráni külügyminisztérium pedig a 2015-ös atomalkuban...
“Én nyugalmat akarok, és megvédem a várost. Karácsony Gergely (Gyurcsány nyomán) tüntetést, >forradalmat<, szakadatlan háborúskodást ígér. Ráerőltetné...
Az európai parlamenti választás után máris megkezdték a saját hazájuk elleni áskálódást az ellenzéki politikusok; kezdő lépésként...
Új nemzetközi mentőakció életre hívását szorgalmazza Gerd Müller, a német szövetségi kormány fejlesztési minisztere a menekültek megsegítésére,...
Több, mint száz fát döntött ki, 36 épület tetőszerkezetét rongálta meg, és személyi sérüléseket is okozott az...
Ha a szociáldemokraták a ciklus vége előtt úgy döntenek, hogy kilépnek a kormányból, akkor a konzervatív uniópártoknak...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS