Az ENSZ megsérti hazánk szuverenitását és túllépi hatáskörét azzal, hogy egyik jogi biztosa a terrorizmus miatt jogerősen...
A digitalizáció, a technológiai fejlődés drasztikusan átalakítja a munkaerőpiacot; a kormányoknak már most fel kell készülniük arra,...
Két héttel a határidő lejárta előtt már több, mint tízezren jelezték, hogy az Európai Parlament (EP) magyar...
Észak-Korea kilőtt szombat reggel több rövid hatótávolságú rakétát a Japán-tenger felé – közölte a dél-koreai hadsereg vezérkari...
Választási csalással vádolja a Mi Hazánk Mozgalom a Jobbikot, ezért a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt...
Az amerikai szövetségi légiforgalmi hatóság (FAA) biztonsági ellenőrei nem végezték el a vitatott és egyelőre a forgalomból...
Donald Trump amerikai elnök pénteken a Fehér Házban fogadta Peter Pellegrini szlovák kormányfőt, dicsérte az amerikai-szlovák kapcsolatokat,...
A bevándorlás elutasításának kérdésében és a keresztény kultúra védelmében a Fidesz-KDNP senkivel nem köt kompromisszumot – jelentette...
Beérni látszanak a kormány intézkedései: tovább emelkedett a szakképzés népszerűsége a középiskolások körében. 2019-ben 29 ezer fő...
Az európai uniós szerződés újratárgyalását szorgalmazta Sebastian Kurz osztrák néppárti kancellár helyi lapoknak adott interjújában, amelyből hírügynökségek...
Donald Trump amerikai elnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök egy lehetséges új nukleáris egyezményről is egyeztetett telefonon...
Megkísérelt bejutni az Origo szerkesztőségébe Kassai Zsigmond, a balliberális irodalmárokat összefogó József Attila Kör titkára. Miután a...
Áder János köztársasági elnök felbecsülhetetlennek nevezte a Magyarország ügyét szívügyüknek tekintők összefogását pénteken a Sándor-palotában, ahol a...
Évente mintegy 130 ezer gyerek vehet részt jelképes összegért vagy térítésmentesen az országszerte működő Erzsébet-táborokban, amelyek közül...
Európa jövőjéről, az európai keresztény civilizáció és kultúra megőrzéséről döntünk a május 26-ai európai parlamenti választáson, amelynek...
A mai naptól a Fidesz honlapján is alá lehet írni Orbán Viktor hétpontos programját a bevándorlás megállítására...
Újabb függetlenobjektív cikket közölt a HVG nevű provokátorportál. Mára úgy tűnik, az a haladó szellemiség, ha valaki...
Orbán Viktor kormánya a határzárral eredményt ért el, jelenleg Magyarország a lehető legkevesebb illegális belépéssel számol Matteo...
Egy fogvatartott szembefordult a felügyelettel és zárkájában elbarikádozta magát 2019. április 26-án a reggeli órákban az Állampusztai...
Az Európai Unió tagországainak vezetői május 28-án, két nappal az európai parlamenti (EP-) választásokat követően csúcsértekezleten vitathatják...
Puzsér Róbert, az LMP, valamint a Jobbik közös főpolgármester-jelöltje beleszállt Karácsony Gergelybe, egyre kevésbé valószínű az összellenzéki...
Gulyás Márton és Ács Dániel lesznek az ELTE bölcsészeti karának vendégei. A két sztárújságíró az oknyomozásról fog...
Választási csalással vádolja a Jobbikot a Mi Hazánk Mozgalom, ezért választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt tett...
Kulcsfontosságú államnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök Törökországot a migrációs válság kezelése és a határok megvédése terén pénteken...
Afrika a jövő kontinense, Európának az együttműködés lehetőség és kötelesség is – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP)...
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának (OHCHR) szóvivője aggodalmát fejezte ki pénteken amiatt, hogy – értesülései szerint –...
A Demokratikus Koalíció (DK) európai parlamenti (EP-) választási programjának egyik prioritása, hogy Magyarországon minél hamarabb vezessék be...
Megjelent a Széchenyi lánchíd felújítására vonatkozó kormányhatározat, valamint a Clark Ádám tér, a Széchenyi István tér és...
Magyarország és Olaszország is bebizonyította, hogy képes biztonságot nyújtani a migrációval szemben – mondta Kovács Zoltán nemzetközi...
A Srí Lanka-i támadások mögött álló csoportok újra lecsaphatnak a jövő hétfőn kezdődő muzulmán böjti hónap, a...
Alacsonyabb szinten nagyon jól működnek a magyar-amerikai kapcsolatok – mondta Frank Tibor Amerika-szakértő péntek reggel az M1...
A német választók legnagyobb része szerint Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjének kellene követnie Jean-Claude Junckert...
Magyarország a szárazföldön, Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter pedig a tengeren állította meg a migrációt – mondta...
Növelte népszerűségét a Fidesz-KDNP: a biztos szavazók 57 százaléka a kormánypártokat választaná – olvasható a Nézőpont Intézet...
A Jobbikot korábban támogatók személyes adatai és aláírásai is felkerülhettek a Jobbik európai parlamenti (EP-) választási aláírásgyűjtő...
Kétnapos erdélyi körútra megy Orbán Viktor. A miniszterelnök az RMDSZ meghívására utazik Erdélybe, ahol május 8-án az...
Nagyon fontos, hogy az Európai Unió együttműködjön a szabályozatlan migráció elleni küzdelemben az Afrikában gócpontnak számító Nigerrel...
Pénteken és a hétvégén országszerte elballagnak a diákok a középiskolákból. Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom vizsgákkal...
Ukrajna washingtoni nagykövete csütörtökön írásban erősítette meg, hogy a 2016-os elnökválasztási kampány idején az amerikai Demokrata Párt...
Az európai parlamenti választás óriási tétje, hogy olyan képviselőket választanak-e, akik a magyar gazdák érdekeit képviselik Brüsszelben,...
Sem a francia, sem pedig a német lapok nem vitték túlzásba, hogy Matteo Salvini és Orbán Viktor...
Az EP-választás az európai népek ébredésének napja lesz – mondta Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter az M1...
A migrációs válság megoldása csak a bevándorlás leállításával lehetséges, ezért óriási a jelentősége a májusi EP-választásoknak –...
A Törökországban tartózkodó, főként szíriai menekült családok jelenleg családtagonként havonta százhúsz török lírát – hatezer forintot –...
A biztonsági helyzet miatt a főváros érseke úgy döntött, hogy nem tartanak szentmiséket vasárnap Srí Lankán –...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS