A Magyar Idők úgy tudja, az elvi lehetőség sincs meg a négyszáz túlóra ledolgoztatására azzal a munkavállalóval,...
Ozsváth Kálmán újpesti önkormányzati képviselő, az újpesti Fidelitas ügyvezető alelnöke szerint az ellenzék továbbra sem képes érdemi...
Két új menekülttábort létesítenek a görög szárazföldön a szigetek túlzsúfolt központjaiból ide szállított menedékkérők részére – jelentette...
Többmilliárdos kormányzati és uniós támogatási projektekkel fejlesztik a Szegedi Tudományegyetemet és a klinikákat. Uniós támogatásból felújítják a...
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön megerősítette, hogy az amerikai csapatok kivonulnak Szíriából, miután kilenc államot érintő közel-keleti...
Premierhétvégéjén 713 millió rubel (3 milliárd forint) rekordbevételt hozott az állami finanszírozásból forgatott T-34 című hazafias orosz...
Ma már világosan látszik, hogy a bevándorláspárti és a bevándorlásellenes oldal áll szemben egymással, ennek a két...
Noha minden németországi párt elítélte a Frank Magnitz brémai AfD-pártvezető elleni támadást, a Zeit mégis olyan cikket...
Március 16-ra tűzte ki a szlovák államfőválasztás első fordulójának időpontját a pozsonyi törvényhozás elnöke, Andrej Danko; a...
Jogerősen öt és fél év börtönbüntetéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a szalkszentmártoni férfit, aki 2015-ben...
A miniszterelnök szerint a migráció lesz a következő 15-20 év legnagyobb sorskérdése Európában, ugyanis Afrika és Ázsia...
Napirendre tűzik a magyarországi helyzet kérdését január végén az Európai Parlament (EP) brüsszeli plenáris ülésén – döntött...
A bruttó hazai termék (GDP) tavalyi növekedése 4,6 százalék lehet, az államadósság a GDP 71 százalékára csökkent...
Szomráky Béla Olaszország-szakértő szerint Matteo Salvini olasz belügyminiszter a visegrádi országokban látja szövetségeseit; erős, a Fideszhez hasonló...
Karácsony Gergely, a Párbeszéd főpolgármester-jelöltje megválasztása esetén a Városháza parkolóját köztérré alakíttatná. Az ellenzéki politikus csütörtökön Budapesten,...
A magyar miniszterelnökhöz fordult segítségért Silvana Heissenberg. A művésznő a Magyar Idők és a köztévé segítségét kérte,...
Az év elejétől nem kell járulékot fizetniük a nyugdíjas munkavállalóknak, csak a 15 százaléknyi személyi jövedelemadót –...
Megszűnt a papíralapú dokumentáció a mentések során – mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója csütörtök reggel...
Az olasz rendőrség tizenöt embercsempészt – köztük egy szélsőséges iszlamizmussal gyanúsítható egyént – vett őrizetbe, akik Tunéziából...
Kína kész tevékenyen közreműködni a Koreai-félsziget atommentesítésében – jelentette ki Hszi Csin-ping államfő, amikor Pekingben találkozott Kim...
Judith Sargentini tegnapi nagy ellenzéki demonstrációja olyannyira jól sikerült, hogy nagyjából 80 főt meg is mozgatott. Az...
“Tiszta idővesztegetés” tárgyalni a kongresszus demokrata párti vezetőivel – írta szerdán Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök, miután...
A Spar Magyarország – csakúgy, mint a Tesco – nem kívánja alkalmazni áruházaiban a 400 órás túlórakeretet...
Mirkóczki Ádám a Magyar Narancsnak nyilatkozott szerdán. A szélsőségesen gyurcsányista hetilapnak a jobbikos politikus arról beszélt: “Ha...
A 2018-as év során mintegy 12 700 migráns tért vissza önként Görögországból a hazájába – jelentette be...
Jaroslaw Kaczynski, a lengyel kormánypárt elnöke és Matteo Salvini olasz miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter szerdai varsói találkozója utat nyitott...
A gyermeket nevelőknek és a fiatal házasoknak célszerű még januárban nyilatkozniuk munkáltatójuknál az általuk igénybe vehető adókedvezményekről,...
Betiltotta a bukaresti városháza azt a kormányellenes tüntetést, amelyet a román uniós elnökség hivatalos nyitórendezvénye alkalmából több...
A franciák többsége (60 százalék) továbbra is szimpatizál a jobb megélhetésért csaknem két hónapja tüntető sárgamellényesekkel, de...
Visszakerült a kettős minőségű élelmiszerekkel kapcsolatos szabályozási javaslat – írta az Agrárminisztérium szerdán. Mint közleményükben kifejtették, az...
Magyarország üdvözli az új brazil adminisztráció döntését, amelynek értelmében az ország megváltoztatja szavazatát és nem támogatja az...
A két ellenzéki párt azt kezdeményezte, hogy az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottsága bővítse a mai ülése...
Érdekes interjút adott a Momentum elnöke az Azonnali.hu-nak, amelyből kiderült, Fekete-Győr szerint a miniszterelnök hibája, hogy ők...
A Demokratikus Koalíció képviselői szerdán megkapták a Miniszterelnökség és a Gundel Étterem közötti szerződést. Szerdán a DK-s...
Lengyelország és Olaszország az új európai tavasz hősei lesznek, a májusi európai parlamenti (EP-) választások után új...
Asia Bibi, a blaszfémia (istenkáromlás) miatt elítélt pakisztáni keresztény családanya továbbra sem tudja elhagyni hazáját, ahol élete...
A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán,...
Miközben álszent módon zajonganak a karmelita menza árai miatt, Gyurcsány és a DK-s képviselők rendszeresen sorban állnak...
Ami a Gundel körül megy, az ugyanolyan rosszízű, populista demagógia, mint ami ellen általában azok emelnek szót,...
Magyar nyelven is kiadott összeállítást közölt szerdán a Politico brüsszeli hírportál a jelenlegi magyarországi politikai helyzetről és...
Hogy lehet bírálni Orbánt? Ő lenne Európa hitleristája? Egyelőre azt látjuk, hogy Magyarország érdekeit védi, s amikor...
A Spinoza Színház vendége volt Puch László, a Népszava tulajdonosa és az MSZP volt pénztárnoka. A beszélgetésről...
Közös európai parlamenti (EP) képviselőcsoportot szeretne létrehozni a francia sárgamellényesekkel, valamint lengyel, horvát, finn pártokkal Luigi Di...
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke bocsánatkérésre szólítja fel Botka Lászlót, Szeged polgármesterét, mert szerinte a...
Egy nap alatt két fegyveres rablót is elfogott a rendőrség, az egyik egy hónapja egy belvárosi óraüzletet...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS