Nem befolyásolja a magyar–lengyel szövetséget, hogy Magyarország megszavazta Donald Tusk elnöki tisztségének meghosszabítását az Európai Tanács élén...
A pénteki lengyel lapok és hírportálok részletesen taglalják Donald Tusknak, az Európai Tanács lengyel elnökének előző napi...
Egy néhány nappal ezelőtti állománygyűlésen Tarr Péter vezérigazgató-helyettes megtiltotta a Hír TV-seknek, hogy a forgatási helyszíneken, sajtótájékoztatókon...
A problémát az okozza, hogy az Európai Unió vezetői gyakran aggódnak, de azután ujjukat sem mozdítják, miközben...
Sneider Tamás hírhedt képviselője a Jobbiknak, súlyos testi sértésért egy banda élén kapott már 8 hónap börtönt....
Jogerősen is bűnös volt szeretője nemi szervének lúggal való szétmarásában B. Krisztián, a Budai Irgalmasrendi Kórház volt...
A szegedi folklórban már 2009-ben az hír terjedt el, hogy „nem szabad bemenni alvállalkozóként a Szeviép alá,...
Azonnali vizsgálatot rendeltek el a szentendrei altiszti akadémián egy futónő feljelentése miatt, aki azt állítja, hogy a honvédség...
Zuglóban évről évre súlyos milliókat költ az önkormányzat és a városgazdálkodási vállalat közbeszerzésekkel kapcsolatos külső szakértői feladatokra....
A belize-i rendőrség egy magyar házaspár halála ügyében nyomoz, akiket egy kiégett autóban találtak meg egy autóút...
Netes nőcsábászként festi le, és az online tér Casanovájának nevezi a Daily Mail a berlini karácsonyi merénylőt,...
Politikai hitvallásáról nyilatkozott a józsefvárosi önkormányzati képviselőségért az MSZP támogatásával induló, a Himusz-gyalázásáról és trágár szövegeiről elhíresült...
Befejezte a Budaházy György és társai ellen hozott elsőfokú ítéletének írásba foglalását Kenéz Andrea bírónő, ezzel megszűnt...
Péntek délelőtt kihirdette az alkotmánybíróság, hogy végleg elmozdítja a hatalomból a köztársasági elnöknőt. Park Geunhje bevonta bizalmas...
A teljes egyetértés hiányában, a Lengyelországon kívüli huszonhét tagország által támogatott zárónyilatkozatot fogadtak el az Európai Unió...
Egy harminchat éves, a volt Jugoszlávia területéről származó, Németországban élő és mentális zavarokkal küszködő férfi volt az...
Közel 3,5 kilogramm új pszichoaktív anyagot foglaltak le a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói egy ferencvárosi sörözőben, miután elfogtak...
Két fegyveres vaktában lövöldözni kezdett csütörtök este a Svájc északnyugati részén lévő Bázel egyik kávézójában, két vendég...
Megsebesítettek több embert baltával csütörtök este a németországi Düsseldorf főpályaudvarán – jelentették német hírportálok. Az első jelentések...
A lengyel miniszterelnök nem fogja aláírni a most zajló európai uniós csúcstalálkozó zárónyilatkozatát, sőt az állam- és...
Milos Zeman cseh köztársasági elnök csütörtök este bejelentette, hogy indulni kíván a jövő évi államfőválasztáson. Zeman ezt...
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön este kijelentette, mindent meg fog tenni, hogy megóvja a lengyel...
Mozgolódni látszik a Tanítanék Mozgalom ex-vezéralakja Pukli István. Még tavaly tett ígéretet rá a nagy szakítás után,...
Nagy bejelentésre készül Gödöllő polgármestere. Gémesi György március 15-én jelenti be, hogy párttá alakul A Józan Ész...
Piknikkel köszönti március 15-ét az olimpiaellenes kampányt elindító Momentum Mozgalom. A hamarosan párttá alakuló szervezet azt írja az...
A Figyelő Zsigó Róbertet, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárt kérdezte azzal kapcsolatban, hogy kikényszeríthető-e, hogy hozzánk is nyugati...
A Bumm.sk arról ír, Bukovszky László nemzetiségi kormánybiztos kedden a kétnyelvűsítésről tárgyalt a szlovákiai RegioJet vasúttársaság vezetőivel....
A honvédség kiképző pályájáról kilőtt éles lövedék alig néhány méterre került el egy futót a szentendrei Duna-parton...
A lengyel kormány tiltakozása ellenére Donald Tusk marad az uniós tagállamok csúcsvezetőit tömörítő Európai Tanács elnöke a...
Botka László az ellenzék egyetlen alkalmas jelöltje arra, hogy miniszterelnök-jelölt és miniszterelnök legyen. Mindezt Ron Werber az...
A Helsinki Bizottság társelnöke szerint nem lehet dicsérettel illetni az Európai Unió menekültpoltikájának jelenlegi irányait, mivel egyre...
Nem választható újra Donald Tusk az Európai Tanács élére a varsói kormány beleegyezése nélkül – fogalmazott Beata...
„Jézus soha nem utal arra, hogy biztonságunkat és kultúránkat kellene veszélyeztetnünk ismeretlen hátterű és célú tömegek befogadásával”...
Donald Tusk lesz az Európai Tanács elnöke, az Európai Néppárt egyetlen közös jelöltje – mondta Orbán Viktor...
Angela Merkel német kancellár csütörtökön, a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) világossá tette: támogatja, hogy továbbra is...
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint abszurd módon a jogi határzár szigorítása ellen borítékolható uniós eljárások...
A Fidesz szeretné tudni, hogy Majtényi Lászlót Soros György jelölte-e az államfői posztra. Azt is elvárják, számoljon...
Megmakacsolta magát a tél és úgy döntött, kicsit még marad. Nagy pelyhekben hullik a hó a Kékesen, fagypont...
Simicska Ádámnak meggyőződése, hogy a Fidesz meg fog bukni 2018-ban. A Közgép tulajdonosának fia, aki az iskolapadot...
A Magyar Liberális Párt a leszbikusok, melegek, biszexuálisok, transzneműek és queerek (LMBTQ) közösséghez tartozók számára teljes, az...
Nem hozta meg a várt kitörési lehetőséget a Momentum Mozgalom számára, hogy a 2024-es budapesti olimpiai ellen...
Donald Trump amerikai elnök szerdán megnevezte az Egyesült Államok leendő oroszországi nagykövetét Jon Huntsman személyében. A felkérést...
Továbbképzésekkel készülnek a felkészítő és vizsgáztató tanárok az érettségire a szakképzésben – írta a Magyar Idők. Pölöskei...
Elkelt az egykori MSZP-székház; a felszámolási pályázaton értékesített ingatlant – a vele egybeépített irodaházzal együtt – 530...
Welsz Tamás vállalkozó a halála előtti hetekben két dossziét adott át szomszédjának és üzlettársának, Petrovics Istvánnak azzal,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS