Több mint 360 – többségében amerikai – nagyvállalat levélben kérte Donald Trump megválasztott amerikai elnöktől, hogy tartsa...
Magyarországon Nógrád, Pest és Szabolcs-Szatmár Bereg megyében, Romániában pedig Nagyváradon követett el betöréses lopásokat az a bűnözői...
Harminc évre titkosítaná a kormány a kiemelten fontos beruházások működtetésével és pénzügyeivel kapcsolatos adatokat. Ilyenek például a...
Utasregisztrációs rendszer felállítására tett javaslatot szerdán az Európai Bizottság, amelynek értelmében kizárólag vízummal vagy előzetes elektronikus beutazási...
A Nyugat terrorszervezetek bűnsegédjévé vált azzal, hogy megtűri területén azok tevékenységét – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan...
Két megyében, négy helyszínen tartott egyszerre ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az ellenőrök az egyik Tolna...
Az olasz kormányfő szavaival ellentétben a magyar kormány nem uniós pénzből épített kerítést a határra, a magyar...
Megszólalt a Teréz körúti robbantó apja a Blikknek, elmondta, a fia egész biztosan nem lehet a robbantó,...
A romló biztonsági helyzetre hivatkozva Belgium visszahívja a görög szigeteken szolgálatot teljesítő, a menedékkérők regisztrációját segítő munkatársait...
Barack Obama távozó amerikai elnök azért jött utolsó hivatalos útján Európába, hogy megnyugtassa a kontinenst, például abban,...
„Ha az Európai Unió egyes tagállamai falakat építenek és csak akkor szolidárisak, amikor pénzt kapnak, akkor készen...
Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vettek egy horvát férfit Budapesten a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, a férfi ellen...
Egy Barack Obama elnök feleségére, Michelle Obamára tett rasszista megjegyzés miatt lemondott kedden egy amerikai kisváros polgármestere....
Feljelentéskiegészítést rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Havas Szófia ügyében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság...
Tartalomfejlesztési igazgatóságot hozott létre a Mediaworks; ez a cég által kiadott médiatermékek irányítását és felügyeletét látja majd...
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a Communitas Alapítvány közös díját adták át kedd este Kolozsváron,...
Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok megválasztott elnöke és Vladimir Putyin orosz államfő első találkozójára Szlovéniában, a...
Több helyszínen, összehangolt rajtaütés-sorozatot hajtott végre a TEK és a Készenléti Rendőrség a bőnyi rendőrgyilkos szervezetének, a...
Donald Trump győzelme az amerikai elnökválasztásokon segít az Iszlám Állam nevű terrorszervezet afganisztáni szárnyának új tagokat toborozni...
Az illegális bevándorlás megállítása érdekében az Európára veszélyt jelentő válságövezetekben nagyobb erőkkel kell jelen lenni – hangsúlyozta...
Összességében pozitív hatással lehetnek az uniós mezőgazdasági szektorra a készülő kereskedelmi egyezmények, de vannak érzékeny ágazatok, amelyeket...
Húsz magyar rendőr indult el kedden a szerb-bolgár határ védelmére – közölte a rendőrség a honlapján. A...
Fegyvernyugvásban állapodtak november 17-étől meg a jemeni konfliktusban szembenálló felek, a síita húszi lázadók és a nemzetközileg...
Terry Black és Zuschlag János bevetése után a hírhamisítástól sem riad vissza a fideszes médiabirodalom – mondta...
Az országos főállatorvos Békés, Bács-Kiskun és Csongrád megyékben elrendelte a baromfi zártan tartását – közölte a Földművelésügyi...
Tíz szövetségi államon átívelő razziasorozatba kezdett a német rendőrség radikális iszlamisták után kutatva. Az akció a jól...
Magyarország a jövőben is segíti a Nyugat-Balkán euroatlanti integrációját, mert fontos biztonságpolitikai érdekei fűződnek a régióhoz –...
A Jobbik elnöke szerint az alaptörvény módosítása, a letelepedési kötvény “üzletágának” megszüntetése az a helyzet, amikor mindenkinek...
Kiszivárgott információk szerint a brit kormánynak nincs összefogott terve a Brexit, vagyis az EU-tagság megszűnéséhez vezető folyamat...
Elégedetlen és megosztott választók, valamint Hillary Clinton demokrata párti jelölt melléfogásai döntötték el a november 8-i elnökválasztást...
A Magyar Liberális Párt szerint Magyarországnak az európai színtéren azok mellé kell állnia, akik nyíltan fellépnek az...
Betiltották kedden az Igaz vallás nevű németországi szalafista szervezetet, mert harcosokat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek és...
A Jobbik egykori alapítója, Nagy Ervin a Magyar Idők kérdésére elmondta: azzal, hogy Vonáék mindenben szembemennek a Fidesszel,...
A Fidesz frakcióvezetője szerint sikeres Romániai Magyar Demokrata Szövetség nélkül nincs sikeres Románia, és sikeres Románia nélkül...
Amíg az Európai Unió nem tudja megvédeni a határait, addig gyengének tűnik, ezt pedig meghívásként értelmezik a...
Szünetelteti sofőrös bérautó-szolgáltatását az egyik személyszállító cég, a Car4You, amelyet a piacon az Uber autómegosztó szolgáltatás egyik...
Sajtóértesülés szerint Donald Trump megválasztott amerikai elnök azt fontolgatja, hogy nem költözik be a Fehér Házba. Az...
Vlagyimir Putyin orosz államfő hétfőn telefonon hívta felé Donald Trump megválasztott amerikai elnököt, és mindketten hangsúlyozták, hogy aktívan...
A Belügyminisztérium közleményben tudatta, hogy az RTL Klub Híradó 2016. november 14-én sugárzott műsorszámának “Tovább titkosítana a...
Dulakodásra került sor a szerb-horvát határon, miután a migránsok megpróbálták áttörni a rendőrkordont, majd a zöldhatáron keresztül...
Szakértők szerint Donald Trump megválasztása nem hoz radikális változásokat az Egyesült Államokban, sem az ország bel-, sem...
Szerencsétlenséget szenvedett egy orosz MiG-29-es vadászgép hétfőn miközben a leszálláshoz megközelítette a Földközi-tengeren lévő Admiral Kuznyecov repülőgép-hordozót...
A fegyveres erők beavatkozását kérte Giuseppe Sala milánói polgármester hétfőn az észak-olaszországi város peremkerületeit uraló dél-amerikai bandák...
A Politico című amerikai lap tudósítása szerint Soros György és más nagy liberális adományozók tanácskoznak Washingtonban szakszervezeti...
Ki hinné, de még csak félidőben van az ’56-os Emlékév, hiszen egészen jövő év június 16-ig tart....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS