Csak az önkéntes kvóták elfogadhatóak, és a migráció egy olyan egész Európát kínzó ügy, amelyre megoldást kell...
Nagyobb összecsapások nélkül, nyugodt hangulatban mutatták be a francia jobboldal elnökjelöltjei programjukat csütörtök este az első televíziós...
A Jobbik nemzeti konzultációjának keretében hétfőn kezdték el postázni a leveleket, de ténylegesen nem a párt bonyolítja...
A “hard Brexit” egyetlen valós alternatívája, ha az Egyesült Királyság mégis bennmarad az Európai Unióban, nincs lehetőség...
Az osztrák parlament csütörtöki ülésén elutasította Ausztria esetleges csatlakozását a visegrádi négyek csoportjához. Az erre vonatkozó indítványt...
Vádat emelt az ügyészség egy már felszámolt makói iskolaszövetkezet volt vezetői ellen, akik a gyanú szerint 560...
Izgalmasnak ígérkezett a csütörtöki kormányinfó, már csak azért is, mert azt megelőzően néhányan bojkottra szólították fel az...
Az MSZP elnöke nem tárgyal az alaptörvény módosításáról. Molnár Gyula az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében a Miniszterelnökséget...
A magyar miniszterelnököt jelölné Nobel-békedíjra a „New Eastern Outlook” és más sikerkönyvek szerzője, William Engdahl – írja...
Hétfő óta nincs fűtés a zuglói Örökzöld óvodában, ahová 96 gyerek jár. Az óvoda vezetése pénteken arról tájékoztatta...
„Megdöbbenve láttam, hogy fiatal lányok kerékpároznak az utcán, vagy karonfogva sétálnak, kacarásznak, beszélgetnek” – idézte fel egy hajnali...
Feltehetően a nagy közfelháborodástól, és a diplomáciai botránytól való félelmüknek köszönhetően mégsem merték a kanadai hatóságok visszaküldeni...
A WikiLeaks új, személyes emailezéseket szivárogtatott ki Hillary Clinton és csapata kapcsán. A dokumentumokból kiderül többek között,...
Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Zalaegerszegi Törvényszék azt a 31 éves férfit, aki tavaly októberben több nagykanizsai...
Ismeretlen személyazonosságú holttestet találtak a Népliget bokros területén csütörtökön nem sokkal dél előtt – közölte a Budapesti...
Huszonegy alkotás közül ítélte a legjobbnak az idén XVI. alkalommal meghirdetett Lakiteleki Filmszemle zsűrije, Szabó Attila, székelyudvarhelyi...
A Kúria csütörtökön nyilvános ülésen meghozott végzésével igazolta az 1956-os forradalom után államellenes bűncselekmények vádjával kivégzett Nagy...
Tovább folytatják a nyomozást az iszlamista indíttatású robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt Németországban elfogott feltételezett szír terrorista...
Ismét bekerült a képbe Rig Lajos jobbikos képviselő, aki a 2015 áprilisi időközi választáson a megnyerte a...
Tavaly nagyjából 5,5 milliárd eurót költöttek el szabálytalanul az uniós költségvetésből a tagországok – derült ki az...
Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emelt vádat a Mohácsi Járási Ügyészség egy sombereki mezőgazdasági...
A Parlament előtti Kossuth téren mond ünnepi beszédet Orbán Viktor miniszterelnök és Andrzej Duda, a Lengyel Köztársaság...
Két nő azzal vádolja Donald Trumpot, hogy szexuálisan zaklatta őket – közölte szerdai számában a The New...
Az Alapjogokért Központ kutatási igazgatója szerint, ha már hozzányúl a parlament az Alaptörvényhez, tovább is lehetne szigorítani...
Négy uniós állam védelmi miniszterének véleménye szerint az Európai Uniónak képesnek kell lennie arra, hogy szükség esetén...
Az amerikaiaknak Donald Trump elnökjelöltre kell szavazniuk, ellenkező esetben az atomháborút kockáztatják – jelentette ki szerdán Vlagyimir...
Holtan találták cellájában szerdán késő este a németországi Lipcse börtönében Dzsaber al-Bakrt, az iszlamista indíttatású robbantásos merénylet...
A vécét szerette volna használni egy mozgássérült, tolószékes nő egy svédországi menekültközpontban, amikor csoportosan megerőszakolták. A Gotland...
A német kormány szerdai ülése után a Bundestag elé terjesztette törvényjavaslatát az uniós államokból érkező bevándorlók szociális...
Magyarország nyerte el a 2017-es Exportfejlesztési Világfórum rendezési jogát, így jövőre Budapest ad otthont a rendezvénynek –...
Nem vállalja tovább Salah Abdeslam védelmét a számára kijelölt belga-francia ügyvédpáros. A két jogász szerdán jelentette be,...
Matteo Renzi olasz kormányfő egy szerdai beszédében „nagyon kemény” állásfoglalást szorgalmazott az Európai Unió azon tagállamaival szemben,...
Az iszlamista indíttatású robbantásos merénylet előkészítésének gyanújával Németországban előzetes letartóztatásba helyezett szíriai menekült, Dzsaber al-Bakr esete rámutat,...
Jövő hétfőn, egynapos ülés keretében folytatja le az Országgyűlés az alaptörvény hetedik módosításának általános vitáját. Orbán Viktor...
Nem működik a menedékkérők áthelyezésére szolgáló uniós mechanizmus – szögezte le Herman Van Rompuy, az Európai Tanács...
A Népszabadság megjelenésének felfüggesztésével kapcsolatban közölt jegyzetet szerdán a svájci Neue Zürcher Zeitung (NZZ). A lap kritikátlanul...
Nemzetközi szempontból veszélyes volna, ha Donald Trumpot az Egyesült Államok elnökévé választanák – foglalt állást szerdán Zeid...
A Lokál információi szerint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársai egymás után keresik fel azokat a volt zsarukat,...
Az Iszlám Állam már nem Szíriába utazásra toborozza a vele rokonszenvező fiatalokat, hanem arra ösztönzi őket, hogy...
Össze lehet hozni egy olyan kompromisszumot a kvóta kizárását érintő alaptörvény-módosításhoz, amellyel meglehet az elfogadásához szükséges parlamenti...
Lemondásra szólították kedden Masoumeh Ebtekar iráni alelnököt, mivel az iráni közszolgálati televízió adásában vetített felvételek alapján megvádolták,...
Továbbra is nagy kihívást jelent a Szerbiában felgyülemlett migránstömeg, ezért továbbra is jelentős erőkkel kell őrizni a...
Donald Trump, az amerikai republikánusok elnökjelöltje Twitter-bejegyzésben tudatta kedden, hogy a saját pártjából ellene indított támadások „megszabadították”...
Pokolgéppel felszerelt, álcázott drónt küldött át a harcvonalon egy, az Iszlám Államhoz köthető csoport, és a drón...
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt “jelentette” meg a Népszabadságot. A honlapjukon megtalálható címlap szerint valótlan volt Rogán...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS