Mély csalódottságát fejezte ki kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója, amiért Kína még mindig nem adta meg...
A családok kiemelt szerepet töltenek be a fenntartható fejlődés gyakorlati megvalósításában – olvasható az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán...
Börtönbüntetést javasol az ügyészség a Ráday utcai kollégium felgyújtása ügyében; a két évvel ezelőtti tűzeset következtében egy...
Csaknem háromezer bejelentés érkezett a biztosítókhoz a december végi horvátországi földrengések okozta magyarországi károkról, a becsült kárösszeg...
Schaller-Baross Ernőt, a Miniszterelnökség jelenlegi nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárát jelöli a Fidesz-KDNP a lemondás miatt megüresedett...
Folytatódik az adománygyűjtés, illetve a segítségnyújtás a múlt heti horvátországi földrengés károsultjainak Magyarországon. A somogyi közgyűlés tagjai...
A baloldalt a koronavírus-járvány kellős közepén is csak a hatalom érdekli – így reagált a Fidesz arra,...
Betöréssel gyanúsítják azt a húsz éves férfit, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2021. január 3-án egy...
Gyurcsányék ma nagy bejelentést tettek, azonban valójában nem mondtak semmit – reagált az ellenzék mai közös sajtótájékoztatójára Hollik...
A vallásszabadság, a zsidó-keresztény örökség valamint az Európában élő zsidó közösségek elleni támadásnak minősítette Orbán Viktor miniszterelnök...
Hétfő este egy segítségért kiabáló férfira lett figyelmes egy Újpesten sétáló, szabadnapjukat töltő mentőápoló és egy doktornő....
Megállapodtak a közös kormányzás alapelveiről az ellenzéki pártok kedden, az érintettek kiáltványukban vállalták, hogy a demokratikus, szociálisan...
A koronavírus újabb variánsaival szemben is hatásos a Sinopharm kínai állami gyógyszergyártó Kínában nemrégiben engedélyezett vakcinája –...
Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök a szorosabb együttműködésről, illetve a koronavírus elleni vakcina...
A Fidesz budapesti szervezete szerint az élhető városhoz megfelelő számú hulladékgyűjtőre és köztéri illemhelyre van szükség, ehhez...
Gyurcsány Ferenc közösségi oldalára posztolt egy fényképet, melyen az összes ellenzéki párt vezetője szerepel. A felirat tanúsága...
Az Európai Unióban utolsóként a magyar kormány is feloldotta a Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága területéről induló...
Megérkezett a harmadik vakcinaszállítmány Magyarországra, a harminckilencezer adag oltóanyagból mintegy ötezer a Semmelweis Egyetem központi gyógyszertárába került....
A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához értünk, december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Kedden újabb vakcinaszállítmány...
Hamarosan a rehabilitációval folytatódhat Érd országgyűlési képviselőjének gyógyítása. Aradszki András közel másfél hónapja kapta el a koronavírust,...
A Központi Nyomozó Főügyészség többszörösen minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a...
Engedélyezték az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár közös fejlesztésű koronavírus-vakcinájának forgalmazását hétfőn Mexikóban. A mexikói...
Bár a baloldali miniszterelnök-jelölti előválasztás részletei még tisztázatlanok, annak legesélyesebb indulója egyértelműen Dobrev Klára lehet – értesült...
Meghalt százhárom, többségében idős, krónikus beteg, és újabb nyolcszázhetven magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést. A kormányzati...
Mérföldkő az adózásban, hogy az adóhivatal 2021-től már minden számlát lát, az adózókat a koronavírus-járványra is tekintettel...
Sápi Attila zuglói szocialista önkormányzati képviselő minden valószínűség szerint halott, hiszen semmilyen digitális nyomot nem hagyott maga...
Izraelben engedélyezte a Moderna amerikai gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának forgalmazását hétfőn az izraeli egészségügyi minisztérium. Az izraeli...
A világ legjobban várt, 2021-ben elkészülő épületei közé sorolta a CNN amerikai hírtelevízió The transformative buildings set...
A világban 85 653 549-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 853 133-ra a halálos áldozatok és 48 119...
A brit bíróság döntése, amelynek értelmében nem adható ki az Egyesült Államoknak Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató...
Az oltás nem csak a betegségtől, a félelemtől is megvéd – mondta Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház...
Szlovákiában is megerősítették a koronavírus új, elsőként Anglia déli területein terjedni kezdett változatának jelenlétét – jelentette Marek...
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna hétfő esti adásában beszélt az illegális migrációról...
Egész Angliára zárlatot rendelt el hétfőn a brit kormány az új koronavírus-változat gyors terjedésének megfékezése érdekében. A...
A BioNTech német biotechnológiai vállalat és amerikai partnere, a Pfizer gyógyszergyár hétfőn Frankfurtban figyelmeztetett: nincs bizonyíték arra,...
Több ezer embert oltottak be hétfőn a koronavírus-ellen Franciaországban, és az elkövetkező napokban a kampányt, amely szerint...
Megszűnt Ceglédi Zoltán munkaviszonya a Momentumnál, az a munkaviszony, amelyről egészen a végéig nem tudott senki. Varsányi...
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának az ATV Híradóban elhangzó közleménye szerint akár már a jövő héten döntés születhet...
Mexikó kész politikai menedékjogot nyújtani Julian Assange-nak – jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján a mexikói államfő. Andrés Manuel...
Nagyjából harminc magyar állampolgár rekedt a Londonhoz közeli Luton repülőterén, mert csak szlovák állampolgárokat voltak hajlandóak felengedni...
Több mint nyolcszorosára nőtt tavaly a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigetekre kisebb bárkákon érkezett migránsok száma 2019-hez képest. A...
Nem csak az antiszemitizmust, de a a cigányellenes megnyilvánulásokat is börtönnel büntetik ezentúl Romániában, miután Klaus Iohannis...
A legrövidebb időn belül állást foglal a Moderna amerikai biotechnológiai cég koronavírus elleni védőoltásának engedélyezéséről az Európai...
Ellentétben az osztrák kormány előzetes terveivel január 24-ig tart majd Ausztriában a koronavírus-járvány miatt elrendelt teljes zárlat,...
A horvát kormány hétfői ülésén természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS