A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság és a Soproni Rendőrkapitányság nyomozói kézrekerítették azt a három férfit, akiket azzal gyanúsítanak,...
Teljessé vált az európai elektronikus hírközlési kódex magyarországi átültetése – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság...
Csak 2020-ban két, 2017 óta pedig harminchárom iszlamista terrortámadást hiúsítottak meg Franciaországban – mondta vasárnap Laurent Nunez,...
A Demokratikus Koalíció vasárnap ismét rágalmazni kezdte a kormány járványkezelését, természetesen nettó hazugságokkal. Közleményükben ugyanis éppen azt...
Romániában ötvenezer alá csökkent vasárnap a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, az oltási kampány első hetében pedig mintegy...
Kisebb, a Richter-skála szerinti 1,8-as erősségű földrengés rázta meg a Munkács melletti Bárdháza települését január 2-án a...
Ausztria heti hatvanezer adag koronavírus elleni oltóanyaggal számol januárban. Az idős- és az ápolási otthonokban országszerte január...
A Fővárosi Állat- és Növénykert friss népszámlálása szerint nyolcszáznyolcvanegy állatfaj tízezer-ötszázhuszonnyolc egyede él az intézményben. Ezzel a...
Az Ökumenikus Segélyszervezet vasárnap közleményben tudatta, hogy országos szolidaritási akciót indít a horvátországi földrengés utáni újjáépítés támogatására....
A józsefvárosi rendőrök keresik azt a férfit, aki megütött egy biztonsági őrt a Keleti pályaudvarnál lévő metróállomáson....
Az eddigi korlátozások további szigorítását tervezik Izraelben az új koronavírus-fertőzések növekedésének csökkentése érdekében – jelentette a Jediót...
A Nemzeti Népegészségügyi Központ nyilvánosságra hozta az oltási sorrendet. A közlemény szerint azok kaphatnak oltást, akik az...
Még a rendőrség embereit is megdöbbentette a legújabb rekord: tizenkét óra leforgása alatt ugyanis kétszáztizenkilenc gyorshajtót fogtak...
A Miniszterelnökség vasárnapi közleményében újabb bürokráciacsökkentésre irányuló akcióról tett bejelentést. A közlemény szerint 2021. január 1-jével tovább...
A kereszténység a legüldözöttebb vallás a világban – mondta Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára,...
Novák Katalin vasárnapi közleményében jelentette be, hogy idén is élhetnek a négy- vagy többgyermekes édesanyák a személyi...
A koronavírussal foglalkozó kormányzati portál adatai szerint 1307 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19),...
A kontinensen először Olaszországban jelent meg a koronavírus. A baloldali kormánykoalíció tanácstalanul, megkésve, később pedig radikális megszorításokkal...
Schiffer Andrással a Hetek készített interjút, amelyben a volt képviselő beszélt a kultúrharcról, a magyar vétóról és...
A republikánus többségű amerikai szenátus felülbírálta Donald Trump amerikai elnök hétszáznegyvenmilliárd dolláros védelmi költségvetés ellen emelt vétóját....
Eddig négy halálos áldozata van a szerdai norvégiai földcsuszamlásnak a helyi rendőrség legfrissebb adatai szerint. Az első...
A világban 84 543 432-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 835 558-ra a halálos áldozatok és 47 573...
Életének hetvennyolcadik évében elhunyt Zalai Ernő, az MTA rendes tagja, Széchenyi-díjas professzor – tudatta közleményében a Magyar...
Pokolgépes merényletben életét vesztette két francia katona Mali keleti részén, egy társuk pedig megsebesült – jelentette be...
Akik csokot vesznek igénybe új vagy használt ingatlan vásárlásához, nem kell illetéket fizetniük. Ez egy nettó negyvenmillió...
Tucatnyi republikánus szenátor, köztük a befolyásos Ted Cruz texasi politikus kifogást fog emelni január 6-án a novemberi...
Nigel Farage a Brexit-mozgalom megalkotója volt a ’90-es években, és már akkor megjósolta, hogy az angolok előbb-utóbb...
Az egészségügyi és biztonsági alkalmazottakkal indul az oltási kampány a Vatikánban, a vakcina megfelelő hőmérsékletű tárolásához külön...
Eredeti megoldást választottak egy hattagú társaság tagjai arra, hogy megspórolják a taxipénzt egy buli után, és egy...
A Pécsi Járásbíróság helyt adott a nyomozó hatóság indítványának és letartóztatásba helyezte azt a 26 éves helyi...
Portálunk is beszámolt róla, hogy Szijjártó Péter is átesett a koronavíruson. Betegsége idején rendszeresen beszámolt állapotáról a...
Ukrajnában mintegy ötezer új koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel az új év első napján, csaknem feleannyit, mint az előző...
Az olasz CGIA kereskedelmi szervezet szombaton publikált tanulmánya szerint az ország bruttó hazai terméke 9,9 százalékkal csökkent...
Friedrich Merz, a német kereszténydemokrata CDU elnökjelöltje Angela Merkel kancellárral ellentétben úgy véli, az nem jelent megoldást...
Több évtizede nem tapasztalt ütemű fellendülés indulhat a világgazdaságban, miután a koronavírus elleni globális oltási kampány kiteljesedésével...
Öt keresztény kivégzését vették videóra az Iszlám Állam terroristái, így üzenve a világnak és Nigéria keresztényeinek. A...
A koronavírus által második legfertőzöttebb országban, Indiában jóváhagyták az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca brit-svéd gyógyszergyár közös...
Nyolcszázhatvanegy autót gyújtottak fel Franciaországban szilveszter éjszakáján; öt éve nem volt ilyen alacsony a felgyújtott autók száma,...
Számos tévhit, álhír és elbizonytalanító információ jelenik meg a védőoltásokról, miközben már bizonyított, hogy a Pfizer vakcinája...
Randalírozások voltak Bécs jelentős részben bevándorlók lakta negyedében szilveszter éjszakáján, a rongálók közül többen Allah akbar kiáltások...
Feltehetően tálib lázadók raboltak el egy utasokkal teli buszt szombaton, Nyugat-Afganisztánban – közölte egy helyi tisztségviselő. Az...
Vietnamban is felbukkant a koronavírus új változata, egy Nagy-Britanniából hazatérő nő szervezetében mutatták ki – közölte szombaton,...
Rövid távú érdekekért áldozza fel a Jobbik jövőjét a Jakab Péter-féle pártvezetés azzal, hogy identitását és az...
Megkezdi a kormány a tizenharmadik havi nyugdíj fokozatos visszaépítését: 2021 januárjában plusz egyheti, 2022-ben további egyheti, 2023-ban...
1410 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 326 688 főre nőtt a hazánkban...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS