A kormány tájékoztató kampányt indít a koronavírus elleni oltás regisztrációjával kapcsolatban. A szerdától megjelenő kisfilmekben Győrfi Pál...
Érvénytelenítette a moinesti bíróság csütörtöki határozatában a városi ügyészség rendeletét, amelyben az év elején vádemelés nélkül lezárta...
Az Országgyűlés Sajtóirodájának közleménye szerint Németh Zsolt csütörtökön levelet küldött Rik Daemsnek, az Európa Tanács elnökének, amelyben...
Rudolf Anschober osztrák egészségügyi miniszter a közelgő karácsonyra és az oltás megkezdéséig tartó időszakra utalva nyilatkozott úgy:...
Boldogkői Zsolt virológust, aki a koronavírus-járvány során végig a maszkviselés, illetve az oltás beadatásának fontosságát hangsúlyozta, azóta...
Nagy István agrárminiszter csütörtökön, Budapesten beszélt a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő (NÉV) programról. A kormány által indított program...
A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány nyílt levélben fordult David Sassolihoz, az Európai Parlament elnökéhez. A levélben Dobrev...
A Vatikán közleménye szerint a katolikus egyházfő december 24-én este fél nyolctól mutat be misét, vagyis a...
Novák Katalin is felszólalt a Katolikus Családok Európai Szövetsége nevű brüsszeli civil szervezet által csütörtökön megrendezett videokonferencián....
A versenyszabályok megsértése miatt indul trösztellenes eljárás a Facebook ellen az Egyesült Államokban. A techóriást azzal vádolják,...
Novák Katalin Facebook-bejegyzésében közölte, hogy javaslatot tesz a kormányfőnek, hogy a karácsonyi időszakra tekintettel függesszék fel az...
A kárpátaljai magyarokat ért atrocitások ügyében egyeztetett csütörtökön a külgazdasági és külügyminiszter az Európa Tanács főtitkárával. Szijjártó...
Donald Trump szerdán felszólította az amerikai legfelsőbb bíróságot, hogy érvénytelenítsen több millió szavazatot Georgiában, Michiganben, Pennsylvaniában és...
Pintér Sándor csütörtökön a magyarországi nemzetiségek parlamenti bizottságában beszélt a roma integráció kérdéséről. A belügyminiszter szerint a...
Európának szüksége van a hosszú távú uniós költségvetés elfogadására és a gazdasági helyreállítási alap végrehajtására, ugyanakkor szüksége...
Fontos megbeszélések előtt állunk, azt gondolom, hogy centikre vagyunk a megegyezéstől – mondta angol nyelvű nyilatkozatában a...
Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője friss videójában kiemelte, hogy az uniós tárgyalások ugyan még...
A parlamenti többség kialakításáról és a közös kormányzásról kezdenek tárgyalásokat szombaton Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL),...
Levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök hanuka alkalmából a magyar zsidó közösség tagjait; írásában a járványügyi helyzet ellenére...
Hat gigawatt naperőmű-kapacitást szeretne elérni Magyarország 2030-ra az ipari és a háztartási szektorokban együttvéve – mondta az...
A mi erkölcsi és jogi álláspontunk betonszilárdságú. Őrizzük azt a status quót, amihez csatlakoztunk, mert meggyőződésünk, hogy...
Bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt vádat emelt...
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár csütörtökön interjút adott a Kurier című osztrák napilapnak, és...
További súlyos kérdések merültek fel a BKV buszbérlési tenderének tisztaságával kapcsolatban. A tendernyertes CR-Facilities a vele szemben...
Hosszú lapinterjút adott Janez Janša szlovén miniszterelnök a Mandinernek. A politikus kijelentette, hogy fel kell venni a...
Pert nyert Kocsis Máté fideszes politikus az ezalenyeg.hu nevű balliberális kamuportál ellen, miután az álhíreket terjesztő oldal...
Meghalt 171, többségében idős krónikus beteg, és újabb 5415 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 265...
Novák Katalin ismertette az otthonteremtési program újabb részleteit csütörtökön, a Facebookon. A családokért felelős tárca nélküli miniszter...
Magyarország győzött az uniós költségvetéssel kapcsolatos vitában; mindez azt bizonyítja, hogy Brüsszelben is ki lehet, sőt, ki...
Újabb robbantás történt Hollandiában, ezúttal Beverwijk városában, abban a bevásárlóközpontban, ahol egy lengyel szupermarket működik – írja...
Adóellenőrzést kapott Hunter Biden, a várható amerikai elnök, Joe Biden fia – adta szerdán hírül ő maga,...
A hét végére döntés születik az Európai Unió és az Egyesült Királyság jövőbeli kereskedelmi kapcsolatáról, noha a...
A Fidesz kommunikációs igazgatója kommunista blöffnek nevezte, a Párbeszéd országgyűlési képviselője ugyanakkor nagy lehetőségként értékelte a mindenkinek...
Illetéktelenek fértek hozzá a Pfizer és a BioNtech vállalat által közösen kifejlesztett koronavírus-oltóanyaggal kapcsolatos adatokhoz egy, az...
Donáth Anna a sajátjai felé is magyarázkodni kényszerült, mert kissé korán fejezte ki örömét a jogállamiság-vita kapcsán....
Az egyházak és vezetőik számára nagy lehetőség, hogy részt vegyenek Európa jövőjének alakításában, miután a koronavírus-járvány és...
Az olasz alsóház többsége szerdán igent mondott Matteo Salvini volt belügyminiszter tavaly nyáron bevezetett migrációs intézkedéscsomagjának módosítására....
Tizennégy éves fiú késelte meg osztálytársát Tatabányán. A rendőrök előállították a feltételezett elkövetőt. A rendőrségre 2020. december...
Brüsszel. Fel, győzelemre – tette közzé a miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán. Mint ismert, a jogállamiság-vitával kapcsolatos pozitív...
Add tovább! Magyarország győzött – írta közösségi oldalán Varga Judit a brüsszeli siker kapcsán. Mint arról Szijjártó...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter videobejegyzésében adta hírül, hogy Brüsszelbe érve értesítették arról, hogy megszületett a megállapodás:...
Deutsch Tamás is bejegyzést tett közzé közösségi oldalán a jogállamiság-vitával kapcsolatos pozitív sajtóhírekre. Na, ugye. Győztünk! Győzött...
Szerda este nyolc órától újra garázsvitát szervezett a Tranzit „Alapjövedelem vagy munkaalapú gazdaság? – Vita járvány idején”...
A koronavírus elleni védőoltásokra felkészülés első állomásaként kijelölték azt a huszonöt kórházat, ahol majd megtörténhet az egészségügyi...
Palvin Barbara már számos alkalommal bizonyította, mennyire fontos számára, hogy nemes ügyek mellett álljon ki, és rászorulókat,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS