Az Európai Unió (EU) nagy részén súlyosabb a helyzet, mint Magyarországon: az egymillió lakosra vetített adatok szerint...
Az Európai Unió (EU) nagy részén súlyosabb a helyzet, mint Magyarországon: az egymillió lakosra vetített adatok szerint...
Lassú és “nyögvenyelős” jogalkotás zajlik az Európai Unión belül a bevándorlás és a különféle terrorcselekmények ellen –...
Az előírások és a megelőző óvintézkedések maradéktalan betartása ellenére új koronavírussal fertőzött egy helyi idősek otthona majdnem...
A PestiTV furkóklubjában ezúttal elővettük Gyurcsány Ferenc legagresszívebb és legundorítóbb alattvalóját, Homonnay Gergelyt, aki saját bevallása szerint...
A 2018 óta egyre szorosabbá váló összefogás mára teljesen átrendezte az ellenzéki pártok közötti erősorrendet. Míg a...
Szexuális erőszak bűntettének súlyosabban minősülő esete miatt indítványozta a Veszprém Megyei Főügyészség három fiatalkorú letartóztatását, akik a...
A Demokratikus Koalíció (DK), a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd csütörtökön bejelentette: nem vesznek részt az...
Az eredményes gazdaságfehérítés áll az adócsökkentések mögött; a járványidőszak is rámutat annak fontosságára, hogy Magyarországon a feketegazdaság...
Közös sajtótájékoztatót tart csütörtökön a Momentum elnöke és Hadházy Ákos, Szél Bernadett, valamint Szabó Szabolcs (a Tisztességgel...
Megrekedtek a tárgyalások a BKV és az M3 metró felújítását végző cég között. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja...
Huszonharmadik napja nem látták a nyilvánosság előtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. Phenjan egyelőre a november 3-i...
A kormány legújabb intézkedéseiről tartott csütörtökön tájékoztatót Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő....
Meghalt 87, többségében idős krónikus beteg, és újabb 3927 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, így 126...
Életbe lépett az éjszakai kijárási tilalom Magyarországon. Orbán Viktor Facebook-oldalán köszönte meg, hogy betartjuk a szabályokat és...
Az Európai Parlament (EP) plenáris vitát tartott a többéves keretköltségvetésről (MFF) és a jogállamisági mechanizmusról, illetve az...
Kórházba szállították Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt és kabinetfőnökét, Andrij Jermakot, akikről néhány napja derült ki, hogy koronavírus-fertőzöttek...
Portálunk már beszámolt róla, hogy Gyurcsány aktivistája gyűlöletet szít a Facebookon. Homonnay Gergely a napokban egy rendkívül...
Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelölt szerda este bejelentette, hogy Ron Klaint választotta leendő kabinetfőnökének a Fehér...
A világon 52 069 683 ember fertőződött már meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 283...
Migránsok ismét csónakkal jutottak át illegálisan a magyar-szerb határon Szegednél a Tiszán csütörtökre virradóra. A járőrök feltartóztatták,...
A koronavírus-járvány egész Európában rendkívüli helyzetet teremtett, egyre több a beteg. Megnyugtató megoldást a vakcina jelenthet majd....
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az ellenséges nyugati országok “muzsikájára táncoló báb” – jelentette ki szerdán Kim Szong,...
Az éjszakai járatok vonalán péntektől új menetrendet vezet be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Az egészségügyi dolgozók...
Szerdától utalja az emelt összegű nyugdíjakat a Magyar Államkincstár – közölte Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalán. A kormányszóvivő beszámolója...
A rendőrséggel való esetleges tűzpárbajra készítette elő lakását az a húszéves férfi, aki november 2-án négy emberrel...
Túllépte az egymilliót a koronavírus-járványban február vége óta megbetegedett olaszok száma, miközben az utóbbi hetekben bevezetett fokozatos...
Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta – mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda...
Kilencven éve született Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület a rendszerváltás utáni első szabadon választott püspöke. A...
Donald Trump amerikai elnök jogászai újabb perkeresetet nyújtottak be, Georgiában pedig elrendelték az újraszámlálást szerdán. A hivatalban...
A parkok, zöldterületek kivételével több vidéki nagyváros teljes területére kötelezővé tették a maszkviselést a koronavírus-járvány terjedése miatt:...
Két hét múlva tud választ adni Orbán Viktor miniszterelnök arra, hogy karácsonykor már lehetnek-e olyan nagyobb családi...
A koronavírus-járvány második hulláma súlyosabb az elsőnél, és a tél végéig tarthat a védekezés ellene Németországban –...
Az illegális bevándorlást törvényes migrációs folyosókkal lehet felszámolni, valamint munkavégzés címén adott tartózkodási engedélyekkel Luciana Lamorgese olasz...
Az osztrák kormány preventív jellegű fogva tartást tervez alkalmazni azoknak a terrorizmussal megvádolt személyeknek az esetében, akik...
Pálinkafőzés közben felgyújtotta ismerősét Mezőcsáton egy férfi, ügyében szerdán döntött a Miskolci Törvényszék: 11 év szabadságvesztésre ítélték....
Ha Gyurcsányon és a baloldalon múlt volna, már kórházi ellátás se lenne – reagált szerdán Gyurcsány Ferenc...
Harmincnégy törvényjavaslattal és az alaptörvény-módosítással foglalkozik az Országgyűlés a következő időszakban. “Mert ha az ország is dolgozik,...
A hegyi-karabahi fegyveres konfliktust lezáró orosz-azeri-örmény megállapodás nyomán felállítandó török-orosz központnak köszönhetően véget ér az azeri föld...
Rendőrségi nyomozás indult a Budapesti Műszaki Egyetem Schönherz Kollégiumában hétfőn elkövetett rongálás ügyében – közölte a rendőrség...
Az Európai Bizottság engedélyezi annak a szerződésnek a megkötését, amely akár 300 millió adag, koronavírus elleni oltóanyag...
Arra kell törekedni, hogy minél több forrásból lehessen vakcinát beszerezni – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter...
A katonákat is bevonják a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalom fenntartásába – közölte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán,...
Lehet-e jót tenni Karácsony Gergelynek? Erre a kérdésre igyekezett választ adni Fürjes Balázs, a Budapest és a...
A kormány a járványhelyzetben is elkötelezett a munkaalapú gazdaság mellett; az új gazdaságvédelmi intézkedések célja, hogy támogassuk...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS