
Megrekedtek a tárgyalások a BKV és az M3 metró felújítását végző cég között. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja ezért sürgősen több kérdésben is választ vár Karácsony Gergelytől.
Megrekedtek a tárgyalások a BKV és az M3 metró felújítását végző cég között, így az már biztos, hogy a felújítás tovább fog tartani, vagy drágább lesz. Legrosszabb esetben mindkettő lehetséges!
– írja közösségi oldalán a Fidesz Budapest. Hozzátették: a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja sürgősen választ vár Karácsony Gergelytől arra, mi az oka annak, hogy nem tudott megállapodni a BKV és a Swietelsky. Mint írják:
Választ várunk arra is, hogy szükség van-e új közbeszerzés kiírására az M3 metró középső szakaszának felújításához, mennyivel lesz drágább és mennyivel fog tovább tartani a felújítás. Veszélybe kerültek-e az európai uniós támogatási összegek? Továbbá követeljük, hogy vizsgálják felül az elrendelt lezárásokat és metrópótlásokat, a járványhelyzet csúcsán a legrövidebb ideig legyenek a budapesti utazók pótlóbuszokra kényszerítve!
Hozzátették: Karácsony Gergely, vagy helyettese, Tüttő Kata, vagy éppen a BKV napok óta csak hallgatnak ebben az ügyben, ők viszont konkrét válaszokat szeretnének kapni az általuk feltett kérdésekre.
Forrás: Facebook
Rózsa Zoltán
2020-11-12 at 20:44
Piszoár szájú KariGeri tegnap megint telesírta Krúg Emilia szoknyáját arról, hogy milyen gonosz vele a kormány meg Orbán Viktor meg egyáltalán. Láthatóan nagyon-nagyon szeretne diszponálni a gazdival – Добрев Клара – a magyarok és a magyar munka által termel javak felett. A pénz érdekelte, hogy az miért úgy és miért inkább nem így… Remélem ennek a nyomorult parazitának hamarosan eljön a változás szele és mehet vissza számlálónak a telefonos közvélemény kutatóba – vagy inkább kapálni ki az eperföldre. A Lánchíd lerohad, az idősek otthona lassan temető, buktunk 150 millót a BKV-nál Gejgőke [email protected]ága miatt, a 3-as metró középső szakasza bukott ügy. Viszont legalább piszoár-száj KariGeri csinált nekünk kerékpár sávot, szivárvány lobogót a Városházára meg klímavédelmi vészhelyzetet…. Gratulálok a budapesti választóknak, igazán remek döntés volt!
Lali72
2020-11-12 at 17:47
Kedves J.G.
Teljesen igazad van,de azért egy kérdést feltehetne magának sok budapesti:
Miért is szavaztam erre a sunyi,rabló bandára???
Sok budapesti emlékezet kiesésben szenved valószinűleg,mert elfeledkeztek azokról a dolgokról amit a Karigeri,meg a Szüttyőkati a városházára kerülésük elött már spilerkedtek itt ott.
De ahogy mondtam,teljesen egyetértek veled,és én biztos hogy mindent megvonnák tőlük,addig mig vért nem hugyoznak és aztán a többi genetikai hulladékkal (Pl.:Niedermüller,ufófejű Baranyi…) eggyütt eltakarodnak “Meseországba”,mert Meseország mindenkié.Inkább csak legyen az övék.
aladin
2020-11-12 at 16:33
Pedig most Karácsony elhatározta, hogy ezután sporolnak, egy biciklivel járnak dolgozni Tüttövel, Tüttö ül a vázon Karácsony elött.
Namond
2020-11-12 at 15:12
Gratulálok a politikusok – kf képviselők, polgármesterek – kiválasztásának törvényi szabályozásához.
Igazán kitűnőek, a jelöléstől kezdődően, az alkalmasság – szakmai ismeret és gyakorlat, etikai, pszichikai, együttműködés, kezdeményező készség – és méltóság – kötelezettségtudat, moralitás-becsület, büntetlenség, tisztes életvitel, ?hazaszeretet? jogszabályba foglalt feltételei és korrektek annak igazolási és vizsgálati módszerei.
valaki
2020-11-12 at 14:48
Ez nem politika!!! Ez szakma kellene , hogy legyen! A kormány csináljon már valamit, ne csak felszólítsák őket! Agyamra megy , amikor kiáll Hollik, hogy ez-vagy az kérjen bocsánatot. Amennyi bűnt már feltárt a jobboldal, és minden következmények nélkül maradt, ez felháborító ! Ne akarjunk megfelelni az uniónak úgyis mindegy mit csinálunk! Ezeknek az lenne jó, ha mindenki kapna egységes éhbért, a dologtalannak fröccsre elég, aztán mindenki munkanélküli lenne , nem lenne értelme dolgozni, de lehetne válogatni az olcsó munkaerőből, akit most a kormány rengeteg kedvezménnyel támogat. Viszont a 90-es években külföldieknek kiprivatizált, az elvtársak zsebében landoló kemény forintokat visszacsorgató cégek, most válogathatnának a munkaerőben , akiket feketén szintén éhbérért foglalkoztatnának. Ezeknek van Orbán a bögyében, mivel kivitték annak idején a nekünk járó uniós támogatásokat. Most Orbán felerősítette a gazdaságot, a magyar cégeket megerősített ez fáj nekik, ezért mindenre képesek. Gyurcsány már amikor kiárulta az országot, ismerte a soros féle forgatókönyvet, beígérték neki , hogy ő jól jár, sőt kifizették előre. Ezért ment csődbe az ország. Sajnos az a 4 ember aki keményen dolgozik hazánkért nagyon kevés. Nem tudnak mindenütt ott lenni.
Nem kell félni, el kell távolítani őket a parlament közeléből is !!!!
tórger-karácsony-idióta
2020-11-12 at 14:25
Mi az, hogy megrekedtek a tárgyalások a BKV és az M3 metró felújítását végző cég között?
Ez a szarházi, hazudozó és bolsevik módra jellemtelen fővárosi vezetés élén a kretén karácsony párbeszédes mafla már megint mit tehetetlenkedett? Játszik 2 millió ember közlekedésével az idióta, aki már több beteges intézkedésével megbénította Budapestet.
Mikor lesz már büntetésjogi felelősségrevonás és méltó büntetés az egy év alatt elkövetetett gaztettei miatt? Meddig tűrjük el ennek a beteg, hozzá nem értő fehérjehalmaznak és cinikus ballibsi sleppjének városvezetés helyetti piszkoskodásai?
Ébresztő azon budapestieknek, aki ezekre a ballibernyák-burnyákokra szavaztak!
Polgar
2020-11-12 at 13:34
Tüttő egy buta, aljas libsi! A bandajat akarja bejuttatni!
Namond
2020-11-12 at 13:27
Centrumerő
Olvassa el ezt a kis másfél éves a 2020-2022 évekre vonatkozó politológiai elemzést és jóslatot, Ceglédi Zoltán tollával jegyezve.
https://hvg.hu/itthon/20190423_Cegledi_Winter_is_coming
Namond
2020-11-12 at 13:24
Tüttő Katának is kell 40 valahány tanácsadó, mert a végén még elbujdosik a Szalamandrák völgyébe, ingatlan panamázni.
Centrumerő
2020-11-12 at 13:22
Szerintem KG MINDEN IDŐK LEGSIKERESEBB FŐPOLGÁRMESTERE-100 MILLIÁRDOKAT TUD KIZSAROLNI-ÉS EKÖZBEN AZ ELLEN USZÍT, AKI A PÉNZT ADJA-ÁTADJA AZT , AMIHEZ SEMMI KÖZE-KORMÁNYZATI FORRÁSOKBÓL ÉPÍTI A NÉPSZERŰSÉGÉT-ÉS A JÓTEVŐI ELLEN USZÍT. NAGYON SIKERES.
Centrumerő
2020-11-12 at 13:15
HA VALAKI RENDSZERESEN OLVASSA AZ ELLENZÉKI ORGÁNUMOKHOZ ÍRT ELLENZÉKI KOMMENTEKET , AKKOR NEM A FIDESZES VEZETŐK JÁMBOR ÁLOMVILÁGÁBAN ÉL.TUDJA, HOGY MILYEN ERKÖLCSI-SZELLEMI ROMBOLÁST HAJTOTT VÉGRE AZ ELLENZÉKI ” ÉRTELMISÉG”-IMMÁR EZ AZ “ÉRTELMISÉG” –FÉL-AZ ÁLTALUK HERGELT CSŐCSELÉKTŐL-ÉS PRÓBÁL A KEDVÜKRE TENNI-MÁR NEM VEZETI A CSŐCSELÉKET, A CSŐCSELÉK VEZETI EZT AZ “ÉRTELMISÉGET”.-KARÁCSONY MA IS USZÍTOTT-MA IS FELELŐTLENŰL HERGEL-MOST A FEGYVERES KATONÁKRA HIVATKOZVA HAZUDIK ÉS HERGEL-EZ A GYÁVA GAZEMBER-MERT A SAJÁT KÖVETŐITŐL IS FÉL-TUDJA HOGY MINDEN NAP ERŐSEBBET-NAGYOBBAT KELL HAZUDNIA, HOGY A SAJÁT CSÜRHÉJE NE FORDULJON ELLENE. ÉS TEHETI.
Centrumerő
2020-11-12 at 13:09
2022-től Karácsony lesz a miniszterelnök. minden nap büntetlenűl rágalmazhat, uszíthat-a JOGÁSZ-GONDOLKODÁSÚ FIDESZ EGYÜGYŰEN TÚRI-EZT HISZI RAFINÁLT TAKTIKÁNAK-DE 2019-BEN-SŐT 2002-ben is azt hitte , hogy a méla jámborság bejön-ITT MINDENT LEHET-RÉMHÍRT TERJESZTENI, GYILKOS FENYEGETÉSEKET TENNI-A JOGÁSZ-POLGÁRI EGYÜGYŰSÉG NAGYON OKOSNAK HISZI HA TŰRI. 2002-ben -mutatitis mutandis ezt tették-az EREDMÉNYEK-erre hivatkozva tűrtek mindent jámboran. Most ezt elvitták az őrületig-immár korházak összeomlásáról szóló rémhírt sem szankcionálnak-és KOROZS SZABADLÁBON . IMMÁR A LAKOSSÁG LEGALÁBB FELE ELHÜLYÍTVE-GYŰLÖLETRE IDOMÍTVA. ÉS SEMMI ERÉLY.
A Nagy Testvér figyel téged
2020-11-12 at 13:00
Nem akarnak jattolni a kivitelezők? Nem csoda, Tarlós idején elszoktak tőle, és nem lett belekalkulálva a vállalási árba! 🤣🤣🤣🤣🤣
Centrumero
2020-11-12 at 12:31
Egyértelmű hogy mi lenyeg. Ez az undormany gerinctelen emberroncs KG a videk elol szív el forrásokat. DE EZ ” HAGYJAN”- A LÉNYEG hogy ekozben minden nap gyilkos uszítást is vegrehajt a kormany ellen. A JAMBOR POLGÁRI kormany ellen.
Centrumero
2020-11-12 at 12:28
Ha egyszer a Moody’s szerint VAN PENZE BUDAPESTNEK- AKKOR MIERT ENGED A KORMANY MINDIG A NYOMORULT KG ZSAROLASANAK? HIABA PENZELI BUDAPESTET- NEM FOGNAK A FIDESZRE SZAVAZNI. AKAR EGY DEMENST IS MEGVÁLASZTANÁNAK.
J.G.
2020-11-12 at 12:15
A FŐVÁROS PÉNZE PEDIG EGYRE FOGY!
Aki ezek kezébe ad egy fillért is az idióta!
Nahát
2020-11-12 at 11:30
A Lánchíd felújítása után most a metrófelújítás is megreked. A pénzosztogatás viszont nem reked meg, még szerencse, hogy Karácsonynak van 41 tanácsadója és 5 helyettese. Szomorú is lennék, ha kiderülne, hogy Budapest pénze csak úgy parlagon heverészik.
Királytigris
2020-11-12 at 11:27
A dilettáns Kamugeri az 5 “alpolgármesterével”, meg a 44 “tanácsadójával” azonnal megreked, amihez szakértelemre lenne szükségük.