A Balaton nemcsak fürdésből, lángosból buliból állhat, hanem vannak olyan csodái, amelyeket mindenképpen érdemes meglátogatni. Ilyen Balatonedericsen...
Karácsony Gergely sosem arról volt híres, hogy milyen kemény legény, most azonban az alternatív valóságban azt pedzegeti...
Egyes nyugati cégekhez úgy keresnek vezérigazgatót, hogy az álláshirdetésben ki van kötve: az illetőnek büntetett előéletűnek kell...
A botrány elkerülése érdekében csak a választások után minősítenének át lakóingatlan fejlesztéséhez megfelelő övezeti besorolásba egy nagyértékű...
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hegedűs Hanna, a Fidesz–KDNP VI. kerületi képviselőjelöltje volt. A műsorban...
A hazai küzdősportpromóterek világa volt már nívósabb, mint a mostani esztendőkben. Éppen ezért tartottuk fontos dolognak bemutatni...
A kommunista akkor is hazudik, ha kérdést tesz fel, ezt eddig is tudtuk. Az is világos volt,...
A honvédség Comic Con-os toborzója beindította Belpest fantáziáját is. Elmerengtünk azon, hogy az évi 400 ezer kínai...
Komoly probléma, hogy elmeháborodottak és rendkívül primitív emberek gyűlölködnek a közösségi médiumokban, de még nagyobb baj lenne,...
Sűrű hetük volt az adóhatóság képviselőinek, ugyanis előbb Gyurcsány Ferenc újpesti jelöltjének, Trippon Norbert házánál, majd Karácsony...
Varsóban betiltották a vallási szimbólumokat. Varsó az első lengyel város, amely ilyen tilalmat vezetett be, ami megakadályozza,...
A Tisza párt nem fog össze semelyik jelenlegi ellenzéki és kormánypárttal, mi a magyar emberekkel fogunk össze...
Néhol térdig érő, de zömmel inkább a föld alá temetett falcsonkok maradtak ránk a római korból –...
Ez egy gettókerület volt, amikor 2009–10-ben átvette a jobboldali vezetés, és öt év alatt, miután a baloldal...
Az utóbbi napokban igencsak felpezsdült Gyurcsányné körül a médiafigyelem, Dobrev Klárának ugyanis újabban a köztársasági elnökkel kapcsolatos...
A lakosság széleskörű tiltakozása ellenére hamarosan elkezdődhet a kivitelezése egy közel 700 lakásos gigalakóparknak Pestszentlőrinc–Szemeretelepen, családi házas...
Osváth Zsolt többek között a bulvárban való dagonyázással vált híressé, majd beleszeretett a Gyurcsány család által koordinált...
Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, házkutatást tartottak az adóhatóság képviselői Trippon Norbert sok százmilliós házában, amelyet...
Az Európát uraló háborús készülődés a nőket sem hagyná ki. Manfred Webernek, az Európai Néppárt elnökének őrült...
Nádas Péter túl fehér, és sima zsidóként túl kisebbségietlen a legberlinibb német irodalmi díjhoz, így hiába orbánozta...
Megszoktuk már, hogy a baloldal minősíti a jobboldali újságírókat, azt viszont nem értjük, hogy akkor miért érzékenyek,...
Szintet lépett a háborús készülődés, nyíltan tervezik a NATO-bevonulását Ukrajnába, azt követően pedig bármi megtörténhet – mondta...
Minden focirajongó izgatottan várja az Európa- bajnokságot, és ezzel így vannak az infuenszerek is. Ez viszont csak...
Amikor “titokzatos” erők teljesen más célra használnak fel olyan, eddig akár jól működő szervezeteket, mint a NATO,...
Meghalt Ebrahím Raíszi iráni elnök és az ország külügyminisztere, Hoszein Amirabdollahián. A két politikust, valamint Kelet-Azerbajdzsán iráni...
Hiába megy a kiábrándító mosakodás, a baloldali agymosás és propaganda elérte, hogy aki nem támogatja Ukrajnát, fizikai...
Magyarország hosszú és gazdag történelme okán számos jelentős eseményről emlékezik meg a magyar nép. Az államalapítás, az...
Továbbra is szabad Sz. Zsanett, az a szernyei anya, aki még a hétfői napon az élettársával közösen...
Az internetes világ előtt is jól ismertük azt az archetípust, aki soha nem merte felemelni a hangját,...
Felkavaró képsorok láttak napvilágot mostanság. A felvételeken fiatal, szép nők viselkednek úgy, mint egy csapat feldühödött bazári...
Az Eurovíziós Dalfesztivál ma már a legkevésbé sem a zenéről szól. A pucér pélót lóbáló és ördögnek...
Döbbentem hallgattam Czégényi Raymond szavait, hogy a román fiatalok korában van egyfajta Ceaușescu-nosztalgia. Egy nagy hazafiként tekintenek...
Peruban mentális betegségnek nyilvánították a transzneműséget. Szóval most már nem csak a gyönyörű természeti adottságai miatt, de...
A Grund legutóbbi adásában Hoppál Hunor vendége Hodossy-Takács Sámuel református teológushallgató volt. A műsorban szó esett a...
Ahogyan minden választás előtt, a Karanténvlog most is igyekszik egy-egy jelölt viselt dolgait pellengérre állítani, elvégre a...
A Robert Fico ellen elkövetett sajnálatos merénylettel kapcsolatban felmerült elméletek mellett azért szóba került az a bizonyos...
A legújabb Küzdőtérben egy olyan emberrel ismerkedhetünk meg, aki húsz éve működtet nagyon egy sikeres K-1, MMA...
Lapunk minden évben részt vesz a csíksomlyói búcsún – írtuk tavaly, ennek ellenére sok év után most...
Eljutottunk odáig, hogy az állandó hergelés tettlegességig fajult. Bár Szlovákiában sajnálatos módon nem egyedülálló, hogy közszereplők fizikai...
Romániát is megrázta a Robert Fico elleni merénylet, a helyi sajtó is a demokrácia elleni súlyos támadást...
Nemrég Gyurcsány Ferenc egy kecskeméti fórumon a Telexnek arról beszélt, hogy Magyar Péter színrelépésével a kormánypárt, illetve...
Hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette miatt folytat nyomozást a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészség, melyről az eljárás eredményessége érdekében...
Valójában egy fél ciklus is elég volt ahhoz, hogy mesés gazdagságra tegyenek szert az újpesti DK-sok. Miután...
A 71 éves Juraj Cintula által leadott lövések láthatóan sokkolták a kormányvédelmi kommandó tagjait. A személyvédelemmel megbízott...
San Franciscóban ismét izgalmas muciológiai kísérletbe kezdtek, ami a tűcsereprogrammal szemben végre a kispadunk figyelmét is felkeltette....
Facebook
Twitter
YouTube
RSS