Csaknem 400 radikális iszlamistát köröznek Németországban letartóztatási paranccsal egy szerdán ismertetett kormányzati kimutatás szerint. Az eltűnt személyek nyilvántartásában 10796 ember adatai szerepeltek a vizsgált időszakban, köztük 3609 felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú menedékkérő. További 343738 személyt a tartózkodási hely megállapítása céljából kerestek hivatalosan.
A szövetségi parlament (Bundestag) legnagyobb ellenzéki pártja, a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) frakciójának írásbeli kérdésére megküldött belügyminisztériumi adatok szerint az idei első negyedév végén 3151 személy ellen volt elfogatóparancs érvényben szélsőséges iszlamista vallási-ideológiai indíttatású bűncselekmény gyanúja miatt. Azonban az esetek legnagyobb részében, 2783 ügyben a Bűnügyi Rendőrség Nemzetközi Szervezete (Interpol) adta ki a körözést valamely más ország hatóságainak kérésére, és ezekben az ügyekben nincsenek feltétlenül arra utaló adatok, hogy a keresett személy Németországban tartózkodik, a német hatóságok pedig 368 radikális iszlamistát keresnek.
Az eltűnt személyek nyilvántartásában 10796 ember adatai szerepeltek a vizsgált időszakban, köztük 3609 felnőtt kísérő nélkül érkezett fiatalkorú menedékkérő. További 343738 személyt a tartózkodási hely megállapítása céljából kerestek hivatalosan. Ebbe a kategóriába kerülnek mindazok az elutasított menedékkérők, akiket az ország elhagyására köteleztek és kitoloncolásra jelöltek.
Jürgen Braun AfD-s Bundestag-képviselő szerint az adatok a német “biztonsági szervek totális túlterheltségét” jelzik.
Erre a problémára a leginkább hatásos megoldás az AfD követelésének megvalósítása, a német határok ellenőrzése
– mondta a politikus hírportálok beszámolói szerint.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS