Csintalan Sándor bocsánatot kért az elítélt bűnözőtől, és elismerte: „Magamtól voltam hülye”

Kedd este Tátrai Miklós, a nemzeti vagyonkezelő börtönbüntetésre ítélt egykori vezetője volt Csintalan Sándor vendége a Hír TV Egyenesen című műsorában. Az interjú valóban médiatörténeti jelentőségűre sikeredett, miként azt Szikszai Péter a Magyar Időkben megállapította. Magyarországon talán még nem fordult elő olyan, hogy egy újságíró (vagy inkább: médiaszemélyiség) bocsánatot kérjen egy korrupciós bűncselekmény miatt elítélt bűnözőtől. Csintalan megtette. Alább idézzük Sándor legnyálasabb mondatait, amelyekkel bizonyosan beírta magát a médiatörténelembe.

Már a beszélgetés előtt sejthető volt, hogy nem szokványos, újságírószakmailag értékelhető interjú készülődik itten a Sukoró-panama egyik főszereplőjével: a bevezető képsorok narrátora ugyanis a Kúria júniusi, Tátrai Miklóst és Császy Zsoltot börtönbüntetésre ítélő harmadfokú döntését „kétségkívül furcsa” ítéletnek nevezte. Azt még értjük, hogy a két sittre küldött ember vitatja a döntést, de attól az ítélet még nem lesz „furcsa”. Rég láttunk olyan korrupt közszereplőt (Zuschlag János volt talán az egy szem kivétel), aki beismerte bűnösségét, és fejére hamut szórva elnézést kért. (Érdekes, mégis Zuschlag kapta a legkeményebb büntetést…) Tátrai viszont nem ismert be semmit: ő ártatlan, ő áldozat, még ha a Kúria jogerősen el is ítélte. Ez lenne a kisebbik probléma. A nagyobbik, amikor egy elítélt bűnözőt egy újságíró (?), riporter (?), médiaszemélyiség élő egyenes adásban „szerecsenmosdat”, sajnáltat, ajnároz. Ettől médiatörténelmi a beszélgetés. (Amelyet egyébként itt teljes egészében megtekinthetnek.)

A fölvezető képsorok után Csintalan Sándor – aki pár hete a Gulyás Márton-féle videós haknival koptatta tovább amúgy is erősen megtépázott renoméját – közölte: „az ő kollégái bogarászták ki, és rakták össze” azt a „drámai hírt”, miszerint az állam ma is annyiért vásárol földet útépítéshez, mint amennyiért a Sukoró-ügy idején Tátraiék beszámították Joav Blum izraeli befektető pilisi gyümölcsöseinek az értékét a telekcserébe.

Nehéz ezt a kérdést megrendülés nélkül föltenni: ennek a hírnek az alapján mit érez?

– kérdezte a tényleg megrendült Csintalan. Tátrai válaszából viszont kiderült, hogy ez nem új információ, ő kezdettől ezzel védekezett. (Már csak az a kérdés, hogy akkor mit kellett ezen a már évek óta ismert információn „bogarászniuk” Sándor úr kollégáinak? Illetve a Hír TV tényfeltárói miért nem látogattak el hébe-hóba a Sukoró-perre, ahol megtapasztalhatták volna, hogy Tátraiék védekezésének ez a fő csapásiránya? Nem ciki szenzációként, „megrendítő hírként” tálalni olyasmit, ami évek óta közismert? Gyanítom, igen.) A médiaszemélyiség ezek után így folytatta (kénytelenek vagyunk hosszabban idézni, nehogy bármi fontos kimaradjon):

És akkor most tartozom egy vallomással egyébként. Ebben a televízióban, amikor ez az ügy volt, immanens tudatlanságomra és tájékozatlanságomra alapozva, meglehetősen hangosan értetlenkedtem a telekcsere ügyében, mindig azt mondtam az én kedves közönségemnek, hogy hát miért nem az történt, hogy odafáradtak a kollégák a pénztárhoz, és miért nem fizették ki egyszerűen cash-ben. Közben olvastam Császy Zsolt könyvét, meg hát rám is ragadt valami a koszon kívül, ezt csak azért hozom szóba, ha ez egyáltalán korrigálható itt, hogy a nyilvánosság előtt kérjek elnézést és bocsánatot azért, amit én annak idején műveltem. (…) Szóval én nem a főnököm utasítására és a tulajdonosom utasítására voltam hülye, autodidakta voltam, magamtól voltam hülye.

„Uram, hogy lehet ön ennyire ártatlan?” – mintha csak ezt kérdeznék Csintalan Sándor nagyra nyílt, bociszemei

Tátrai nyugtatgatni próbálta a továbbra is megrendült Sándort, hogy nem is az ő hibája, hiszen annak idején az egész sajtót megfertőzte az ügyészség hazudozása. A volt MNV-vezér arról is beszámolt, hogy megkapták a börtönbehívót. Ennek kapcsán megjegyezte:

Lélekben fölkészültünk, tudjuk, hogy igazunk van, tudjuk, hogy nem csináltunk semmi törvénybe ütközőt, az ország javát szolgáltuk. Ez ad egy erős hitet. Végig fogjuk csinálni, minimum tíz hónapot ténylegesen le kell ülni, ha nem változik semmi.

Erre a nyálasságtól és az elfogultságtól már teljesen sikamlóssá vált Csintalan így zárta ezt a párját ritkító beszélgetést:

Kívánok sok erőt a családnak is. Viszont azt várom, ha én még leszek valamilyen formában, megtaláljuk majd a lehetőséget, de szerintem az Olga is várja majd önöket nagy szeretettel. (Mármint Tátrait és Császyt – A szerk.)

Egy ilyen beszélgetés után mit is kívánhatna a néző, mint még egy ilyet! Sajnos, erre legalább tíz hónapot várnunk kell…

Tátrai egy korábbi tárgyaláson somolyog; Fotó: MTI

Akkor nézzük a tényeket!

E sorok írója még 2012 novemberében készített interjút Bártfai Beatrixszal, aki a sukorói ingatlanpanama kapcsán több polgári perben látta el a magyar állam jogi képviseletét az amerikai-izraeli befektetőkkel szemben. Kivétel nélkül mindegyiket megnyerte az állam. Az interjúban a jogász logikusan, közérthetően foglalta össze, hogyan, milyen formában követték el a törvénytelenségeket a Sukoró-ügy résztvevői. Bártfai akkori jogi álláspontjából (amelyet a bíróságok is szinte teljes egészében magukévá tettek) világosan kiderül, miért marhaság az, amiről Csintalan és Tátrai beszéltek, és amivel a tévénézőket hülyítették. Pár részlet az akkori Bártfai-interjúból:

A Sukoró-ügy 2008-ig nyúlik vissza, amikor a magyar állam és Joav Blum befektető megkötött egy csereszerződést. Ez arról szólt, hogy a felek közútberuházás érdekében elcserélik egymással az ingatlanjaikat: Blum átad három, összesen 183 hektárnyi Pest megyei gyümölcsöst, továbbá megközelítőleg 300 millió forint készpénzt, az állam pedig ennek fejében megválik a Velencei-tó partján fekvő, nagy értékű sukorói ingatlanegyüttestől. A megállapodás megkötése után azonban annyira súlyos jogi aggályok kerültek nyilvánosságra, amelyek már a Bajnai-kormányzatnak is szemet szúrtak. Végül 2009-ben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kénytelen volt megtámadni a csereszerződést annak érvénytelenségére hivatkozással. (…)

[A bíróságok] kimondták, hogy a csereszerződéssel megsértették a nemzeti földalapról szóló törvényt, ugyanis a magyar államnak semmi szüksége nem volt Joav Blum földjeinek teljes – 183 hektárnyi – területére az útépítéshez. Ahhoz elegendő lett volna körülbelül tíz hektár is, amit csereszerződés nélkül, kisajátítással sokkal gazdaságosabban és lényegesen kevesebb pénzért szerezhetett volna meg az államot képviselni hivatott MNV Zrt. Ráadásul Blum és a magyar állam képviselői is tisztában voltak azzal, hogy az útépítéshez csupán a terület töredéke kell. Ennél is fontosabb, hogy a tényállás szerint mindkét fél tudhatta: az albertirsai és pilisi ingatlanok piaci értéke sokkal alacsonyabb a csereszerződésben föltüntetettnél.

Majd arra kérdésemre, hogy a felek honnan tudhatták ezt, érkezett Bártfai Beatrix válasza, amely porrá zúzza a mostani Csintalan-féle „megrendülős” interjú legnagyobb hazugságát:

Blum onnan, hogy nem sokkal a csereszerződés előtt több száz millióval alacsonyabb összegért vásárolta meg a területeket, mint amennyiért tovább adta azokat az államnak. Például a pilisi ingatlant 2008 júliusában csak 120 millióért vette meg, majd két héttel később már 300 millióért engedte át az államnak. A vagyonkezelőnek ugyancsak tudnia kellett, mennyit érnek ezek a Pest megyei földek, mivel saját nyilvántartása volt, amelyben a környező ingatlanok értéke is szerepelt. Az adatbázis szerint a gyümölcsösök nem értek többet, mint amennyiért Blum azokat megvette. Az MNV Zrt. azt is figyelmen kívül hagyta, hogy az államnak elővásárlási joga volt a pilisi ingatlanra, amikor azt – a csereszerződés előtt két héttel – Blum megszerezte. Ha akkor a vagyonkezelő élt volna ezzel a jogával, 120 millióért hozzájuthatott volna az ingatlanhoz, bár ebben az esetben is indokolatlan és törvénybe ütköző lett volna az útépítéshez szükségtelen területrész megszerzése.

Arra a kérdésre pedig, hogy mi lehetett a felek célja a polgári bíróság szerint is törvénysértő szerződés megkötésével, az ügyvéd ezt válaszolta:

Az egyik ok az lehetett, hogy Joav Blum üzleti céljainak kiválóan megfelelt ez a konstrukció: két hét alatt majdnem háromszoros haszon. A másikat a bírósági tényállás is rögzíti, azaz: a felek el akarták kerülni az állami termőföldek pályáztatását, versenyeztetését, amely a törvény szerint kötelező lett volna. A bíróság megállapította, hogy a feleknek az volt a céljuk, hogy a sukorói ingatlanegyüttest kizárólag Blum szerezhesse meg, annak érdekében, hogy a mögötte álló izraeli–amerikai befektetőcsoport megépíthesse azon a kaszinóvárost.

Jókedvű találkozó a bíróságon; Fotó: MTI

Agymosás-kísérlet

Nemcsak Tátraiék büntetőperében, hanem már több jogerős bírósági ítéletben bebizonyosodott, hogy súlyos törvénytelenségek történtek a Sukoró-ügyben, amelyek milliárdos kárt okoztak volna az államnak. Csak azért nem okoztak, mert még a Bajnai-kormánynak és annak pénzügyminiszterének, Oszkó Péternek is gyanús volt az egész, és vizsgálatot indított. Így a teleksvindli meghiúsult. (Később Oszkó rúgta ki Tátrait az MNV éléről. Tátrai tavaly jogerősen is elvesztette az emiatt indított munkaügyi perét.) A kaszinóügyben még egy washingtoni választott bíróság is a magyar államnak adott igazat. A büntetőperben eljárt valamennyi bíróság elfogadta az ügyészség által fölkért értékbecslőt, a Tátraiék által megbízott értékbecslő pedig a büntetőper egyik vádlottja volt, végül bizonyítottság – tehát nem bűncselekmény – hiányában fölmentették. Az viszont bebizonyosodott, hogy Tátraiék értékbecslője szakmailag dilettáns, teljesen fals számokat hozott ki.

Mindezt úgy beállítani, hogy Tátrai Miklós egy koncepciós per áldozata, sajnáltatni őt, hüledezni, megrendülni, gazsulálni élő adásban – több, mint csintalanság: döbbenetes manipuláció, agymosási kísérlet, szégyen. És médiatörténelem.