Portálunk már beszámolt róla, hogy Bangó Borbély Ildikó botrányos ügyéhez hasonlóan Hajnal Miklós is diploma nélkül nevezte magát közgazdásznak. Bangónét kizárták már az MSZP-ből, a Momentum viszont azóta is lapít Hajnal ügyében, akiről már az is kiderült, hogy még magyar középiskolában tett érettségije sem volt akkor, amikor már közgazdászként hivatkozott magára – derül ki a Mandiner cikkéből.
A portál birtokába jutott információk szerint amikor Hajnal Miklós közgazdásznak vallotta magát, még magyar középiskolában tett érettségivel sem rendelkezett. A baloldal hegyvidéki jelöltje évekig járt a Radnóti gimnáziumba, azonban az intézményben nem tett magyar nyelven középiskolai érettségit, semmilyen tárgyból. Ezt követően egy magániskola diákja lett, ahonnan egy nemzetközi érettségi bizonyítvánnyal rendelkezik, 2014-ből. A dokumentumot az iskola állította ki.
A The British International School Budapest honlapján elérhető információk szerint, ha valaki szeretné az intézményben taníttatni gyermekét, a gyermek életkorától függően 100 ezer forintos jelentkezési díjat, 350 ezer forint regisztrációs díjat, valamint 300 ezer forintnyi letétet kell fizetnie (utóbbi összeget az intézmény optimális esetben visszatéríti, amikor a gyermek befejezi tanulmányait az intézményben). Az intézményben a tandíjak 2021/22-es tanévre vonatkozóan 3 682 000 forint, valamint 7 001 000 forint között mozognak, a gyermek életkorától függően (kedvezmények nélkül). Az intézmény weboldalán található információk szerint a tandíj összege egy összegben, vagy három részletben fizethető be.
2021-ben Hajnal történelem érettségit is tett, de diplomával még mindig nem rendelkezik. A politikus jelenleg az ELTE jogi karának hallgatója. Hajnal Miklós felügyelőbizottsági elnök a BKK-nál, pedig saját bevallása szerint csak érettségije van. Az ellenzék hegyvidéki jelöltje mindössze egy nemzetközi érettségivel tölti be a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját, havi bruttó félmillió (502 200) forintért.
A baloldalon egyébként nem Bangóné Borbély Ildikó botránya és Hajnal Miklós ügye az első eset, hogy egy politikus valótlanul végzettséget, diplomát vagy nyelvvizsgát tulajdonít magának. Karácsony Gergelyről 2021 tavaszán derült ki, hogy nyelvvizsga hiányában nem szerezhetett volna jogszerűen doktori fokozatot és a Corvinuson sem oktathatott volna. Karácsony egyébként Bangónéhoz hasonlóan több életrajzában is szerepeltette a doktori címét, továbbá valótlanul volt feltüntetve a Párbeszéd Magyarországért (PM) honlapján, hogy Karácsonynak PhD-ja van.
Forrás: Mandiner; Fotó: YouTube
Facebook
Twitter
YouTube
RSS