
Újabb kelet-európai körútra indul csütörtökön Liz Truss brit külügyminiszter az ukrajnai válság ügyében kezdett brit diplomáciai erőfeszítések folytatásaként. A londoni külügyminisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint Liz Truss Ukrajnába, majd Lengyelországba látogat, és Dmitro Kuleba ukrán, illetve Zbigniew Rau lengyel külügyminiszterrel tárgyal. A brit külügyi tárca szóvivője szerint a körút célja az ukrán szuverenitás egységes támogatásának demonstrálása, egyúttal a Kreml figyelmeztetése arra, hogy ha Oroszország az agresszió útját választja, annak súlyos gazdasági következményei lennének.
A minisztérium szerint utazása során Liz Truss arra fogja felszólítani Oroszországot, hogy tartsa magát az általa is aláírt nemzetközi egyezményekhez, köztük a helsinki záróokmányhoz, a minszki megállapodásokhoz, valamint az Ukrajna biztonságát és területi épségét szavatoló, Oroszország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok által aláírt budapesti memorandumhoz. A brit külügyminiszter Kijevben beszédet is mond, amelyben a londoni külügyi tárca előzetes ismertetése szerint kifejti: olyan világot kell teremteni, amelyben az emberek maguk dönthetnek jövőjükről, agressziótól és kényszerítéstől mentesen, amelyben a biztonság ténylegesen oszthatatlan, és amelyben a nemzetek tiszteletben tartják más nemzetek szuverenitását, betartva kötelezettségvállalásaikat. Liz Truss kijevi beszédében is felszólítja Moszkvát arra, hogy kövesse a diplomácia útját, mert ha az agressziót választja, azért súlyos gazdasági árat kellene fizetnie, ráadásul páriává is válna a világban. A brit külügyminiszter biztosítja ugyanakkor az orosz kormányt arról, hogy a Nyugat készen áll a tárgyalásokra.
A brit kormány az utóbbi hetekben igen erőteljes diplomáciai tevékenységet fejt ki a térségben az ukrajnai válság ügyében. Boris Johnson miniszterelnök december óta kétszer is tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, február elején Ukrajnába látogatott, Ben Wallace védelmi miniszter pedig szintén e hónap első felében Budapesten, valamint Szlovéniában és Horvátországban tárgyalt. Wallace és Liz Truss a múlt héten, egy nap különbséggel Moszkvába is ellátogatott. Ben Wallace múlt pénteken Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel tárgyalt, és a megbeszélés után közölte: Sojgu és Valerij Geraszimov orosz vezérkari főnök egyaránt arról biztosította őt, hogy Moszkva nem szándékozik megtámadni Ukrajnát. Liz Trusst Szergej Lavrov orosz külügyminiszter fogadta Moszkvában, de ez a megbeszélés meglehetősen feszült hangulatban ért véget: Lavrov a találkozó utáni sajtóértekezleten “a némák és a süketek párbeszédéhez” hasonlította a brit külügyminiszterrel tartott tárgyalását.
Forrás: MTI; Fotó: politic.karpat.in.ua
Orientál
2022-02-17 at 19:52
Brit parazita gyarmatosítók utóda.
sanya
2022-02-17 at 14:39
Mi van, Varsóból meg Kijevből üzen az oroszoknak, miért nem személyesen mondja meg Lavrovnak Moszkvában?
(egy angol kocsmában iszik három angol, az egyik körülnéz, és mondja: Ott iszik egy rohadt ír, belekötök és verjük meg!
Odamegy az írhez, és mondja: Tudtad, hogy Szent Patrik buzi volt? – Igen? Érdekes- mondja egykedvűen az ír
Az angol rosszkedvűen visszaballag, megy a második angol: Tudtad, hogy Szent Patrik meleg volt? -Tényleg? mondja az ír
Megy a harmadik angol, és szóla: Tudtad, hogy Szent Patrik angol volt?-Igen, a barátaid már mondták
khm
2022-02-17 at 12:28
Pedig már így is túlzásba vitte a szarkavarást!
na4
2022-02-17 at 12:18
Wow, tipikus angol fizimiska. Ha a hölgy szép politikusnőt szeretne látni, akkor ajánlom figyelmébe leendő államelnökünket, Novák Katalin-t, vagy akár Juhász Hajnalkát. Ezekre még gyúrnia kell.
DörrögZuldán
2022-02-17 at 11:43
Majdhogynem született brit arcvonásokkal rendelkezik a hölgy.
tarcsa
2022-02-17 at 11:43
Szerintem Vadai Ágnes elvtársnővel kéne tárgyalnia. Egyikük véleménye sem érdekel senkit, viszont orbitálisan csúf és undorító mindkettő. Konzultánsnak hívhatják Szabó Tímea CIA összekötőt.
chatillon r
2022-02-17 at 11:27
reméljük nem keveri majd össze ukrajnát és lengyelországot
egresi istván jános ernő
2022-02-17 at 11:22
Maradjon otthon, nincs szükség rá!
Naprózsa
2022-02-17 at 10:53
Otthon már minden rendben van. A kócbaba hajú sem égett be a covid alatti tivornyázásokkal, országnépességű angol fővárosnak sem hülye paki polgármestere van, már nem is késelnek meg savaznak, fehér lányokat sem futtatnak muzulmán bandák, a brittudósokat se röhögi ki a világ, most már csak egy dolgot kell megoldani: az ukránok oroszfóbiáját.
Karácsony.sk
2022-02-17 at 10:50
Mennyen a 3,14csába ez a nem felkészüt buta ribanc, de ne kelt európai körútra! Az Oroszoknál úgy lejáratta magát, mint a talicskakerék!
Szlovákiából….
solothurn
2022-02-17 at 09:46
Müveletlen, ostoba tyúk! Ez a szerencsétlen akarja újra összetákolni a szétroskadt britt birodalmat?
Inkább húzzon el a Qurva anyjába, lehet hogy az éppen Voronyezsben lakozik!
(ott ahol ö ukrajnát sejtett, habár a korai középkor óta Oroszország egyik szellemi központja…)
Nahát
2022-02-17 at 09:40
Jön keverni a sz@rt, mert már éppen kezdenének elnyugodni a kedélyek.
Királytigris
2022-02-17 at 09:40
Ezek, bár kiléptek az EU-ból, erre engedélyt kaptak Szaros Gyurkáéktól, azért Szarosék igényeinek megfelelően sorosi csicska külpolitikát folytatnak.
Nem elég, hogy 500 éven keresztül kirabolták a fél világot, rabszolgává tették és az ingyenmunkával kizsigerelték a négerek millióit, még most sem férnek a bőrükben.
Matu
2022-02-17 at 09:34
Ajaj…Csak legyen mellette valaki, akinél térkép is van, és megmondja neki, éppen melyik országban van, mert a néni nem túl felkészült földrajzból…amolyan hiperpasszív tudása van neki is…de ezt ellensúlyozza a nagy arca…
1 Enaki
2022-02-17 at 09:17
Lajos 2022.02.17. 9.12. Tökéletes negközelìtes. Egyetèrtek.
Lajos
2022-02-17 at 09:12
A kérdés teoretikus, de azért felteszem. Leszámítva a maszek ill. “titkos” világbirodalmi érdekeket, amúgy az usának, britteknek uniónak mi f.sz köze can az egész ukrán-Orosz jóformán belpolitikai ügyéhez?
Olyan mintha a yenkik és Mexikóiak újra összeugranának mint régen, és Oroszország elkezdene gizdáskodni. A legjobban az amerikaiak ugatnának akkor. És még igazuk is lenne.
kukmanyo
2022-02-17 at 09:12
Csak el ne tévedjen! Mi lesz, ha nem talál haza?
Lárifári
2022-02-17 at 09:00
Ha már ekkora uta megtesz, kérdezze már meg, hogy tegnap egész délelőtt, meg azt megelőző napokban mit keresett Ukrajnában a Török Haditengerészet Bayraktar harci drónja( ICAO kód:001071, tegnap a TB2T221 hívójelet használta) a Belarusz és Orosz határ közvetlen közelében!?
Vagy az USA Blackhawk helikoptere (AE50B5) a lengyelországi Rzeszovból felszállva elindult a lengyel-belarusz-ukrán hármas határ felé, a határ előtt közvetlen kikapcsolta a transzponderét. Mit keresett ott? Át is repült Belaruszba? Ledobott oda valakiket?
Nick Rivers
2022-02-17 at 08:40
Nem ez a pitsa volt az, akit Lavrov meszivatott azzal, hogy egy oroszországi várost említett,ahol még szeretnének maradni, nem akarnak onnan kivonulni. Persze a nő erre is habzó szájjal tiltakozott, aztán súgtak neki, hogy az adott város oroszországon belül van, nem a Krím, Ukrajna területe. Ez jó jellemzi a habzószájú libérális világképet. Csak fogalmatlanul fröcsögnek ismeret és felkészültség nélkül.
Péter Pál
2022-02-17 at 08:05
Ez a luvnya az akit Putyin rendesen megszopatott.
Szuri Kata
2022-02-17 at 08:01
Zsákmányvadászat ??
Kellene valami az elkótyavetélt világbirodalom helyett ??
A franciák – Trianon miatt – nem rúghatnak labdába ezen a vidéken, konkurrencia nincs !
Feri
2022-02-17 at 07:46
A topológia nem az erőssége. Tudja egyáltalán, hová megy???
???
Logikus
2022-02-17 at 07:46
Ez egy tehetségtelen perszóna…
Lárifári
2022-02-17 at 07:00
Csak aztán ne Rosztov mellett keresse Varsót!