nagy-britannia
Brit igazságügyi miniszter: fontolóra veszik a szexuális bűncselekmények elkövetőinek vegyi kasztrációját
Fontolóra veszik a szexuális bűncselekmények elkövetőinek gyógyszeres kasztrációját Nagy-Britanniában a bűnismétlés megelőzése céljából - jelentette be Shabana Mahmood brit igazságügyi miniszter. A tárcavezető a londoni parlamentben mondott beszédében arról számolt be, hogy kísérleti projektet indítanak az ország 20 börtönében. Hozzátette: vizsgálják azt is, hogy lehetséges-e kötelezővé tenni az eljárást.Az angol hülyék az alapvető logika helyett a jóemberkedést választották, és most csodálkoznak, hogy ebből baj lehet
A nyugaton egyre terjedő és gyarmatok hiányában teljesen indokolatlan dekolonizációs hisztéria már nem csak Izraelnek árt, hanem az egész Atlanti-civilizáció biztonságára is veszélyes. Az Indiai-óceán legfontosabb brit-amerikai támaszpontja mehet a levesbe a brit kormány idiotizmusa miatt, ami után nehéz lesz Kelet-Afrikában és Délnyugat-Ázsiában bármilyen érdeket is érvényesíteni. Az oroszok cserébe röhöghetnek, hogy ezek az angol hülyék, hülye angolok Diego Garcia kapcsán is sikeresen tökön lőtték magukat.Brit rendőrség, NEM Monty Python - Hardcore Hobbista
A szokásos, visszatérő (és roppant szórakoztató) rovatok („Orvos vagy mérnök”, Németezés) mellett a „Világpanoráma” ezúttal Nagy-Britanniára és az ottani rendőrségre fókuszál. És nem hiszünk a szemünknek. De nem, ez nem paródia, ez véresen komoly.Felbukkan Magyar Péter is, méghozzá Rómában, ahol valami argentin arcot temetnek, de ez nem is lényeges, hiszen ott van Ő, THE MAN!A végére azért most is visszanyerjük a hitünket az emberiségben – és meglepő módon egy muszlim segít nekünk ebben.Letarolták a brit establishmentet Nigel Farage-ék
Hatalmas pofont kapott a brit politikai establishment: a Nigel Farage vezette Reform UK példátlan sikereket ért el az időközi választásokon és a helyi voksolásokon.A brit Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a transznemű nők jogilag nem nők
Ahogy azt több brit újság is megírta a minap, a brit Legfelsőbb Bíróság szerdán kimondta, hogy a transznemű nők már nem tartoznak a nő jogi kategóriájába az Egyesült Királyságban. Így a nő és a nem csak a biológiai nemre vonatkozhat, társadalmi, jogilag elismert nemre nem utalhat.A britek megvalósítanák a Különvéleményt – Egyesek szerint azonban rasszista a terv
Manapság már nehéz disztópikus jövőképet alkotni, mert szinte minden megvalósul a jelenben. Alig több mint húsz évvel ezelőtt például még csak a Különvélemény című film témáját adta az ötlet, hogy a bűntények elkövetése előtt letartóztassák az elkövetőt, Nagy-Britanniában viszont most már tervben van egy, a filmben láthatóhoz hasonló módszer előkészítése. A baj csupán azzal van, hogy az algoritmus a vásznon szereplő jósokkal ellentétben meglévő sémákkal dolgozik...Segítség, moleszterálnak – Újabb South Park rész vált valóra, ezúttal Angliában
Amikor pár héttel ezelőtt kifejtettük, hogy a South Park szürreális epizódjai lassan megvalósulnak, még nem tudtuk, Nagy-Britanniában azon dolgozik a rendőrség, hogy igazoljon bennünket. Így történhetett, hogy letartóztattak egy anyukát, mert elvette a gyerekei tabletjét.Belehúznának a fegyverkezésbe a britek, ehhez pedig egy "országok felett álló" bankot terveznek és átlépnének az Európai Bizottságon is
Az Egyesült Királyság szerint egy új, országok felett álló bankkal az Európai Unió és a tőle kívül álló európai országok kedvezőbben fejleszthetnék a védelmi képességeiket.Listát állított össze a brit kormány azokról az amerikai importtermékekről, amelyekre megtorló vámokat vethet ki
Terjedelmes listát állított össze a brit kormány azokról az amerikai importtermékekről, amelyekre megtorló jellegű vámokat vethet ki, válaszul a brit exporttermékeket sújtó amerikai vámintézkedésekre.Ajánljuk még

















