Pesti Srácok

Brit igazságügyi miniszter: fontolóra veszik a szexuális bűncselekmények elkövetőinek vegyi kasztrációját

Brit igazságügyi miniszter: fontolóra veszik a szexuális bűncselekmények elkövetőinek vegyi kasztrációját

Fontolóra veszik a szexuális bűncselekmények elkövetőinek gyógyszeres kasztrációját Nagy-Britanniában a bűnismétlés megelőzése céljából - jelentette be Shabana Mahmood brit igazságügyi miniszter. A tárcavezető a londoni parlamentben mondott beszédében arról számolt be, hogy kísérleti projektet indítanak az ország 20 börtönében. Hozzátette: vizsgálják azt is, hogy lehetséges-e kötelezővé tenni az eljárást.

Mahmood szerint mindezt pszichológiai intézkedésekkel kell párosítani, amelyek a bűncselekmények elkövetésének indítékaira irányulnak, így például arra, hogy valaki hatalomgyakorlás vágyából követte-e el bűntettét.

A szexuális inger vegyi kasztrációnak is nevezett, gyógyszeres kezeléssel történő elfojtásáról néhány éve Pakisztánban törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi a bíróságoknak, hogy bizonyos szexuális bűncselekmények elkövetőinél elrendelhessék ezt az intézkedést. Jogvédők ugyanakkor bírálják a kényszerintézkedés e formáját.

Nagy-Britanniában a túltelített börtönök miatt a hatóságok alternatívákat keresnek a büntetésvégrehajtási rendszer tehermentesítésére. A kormány elítélt bűnelkövetők ezreinek idő előtti szabadlábra helyezését volt kénytelen elrendelni, hogy helyet szabadítson fel a börtönökben. A brit kormány egyik jelentésében felvetette egyéb intézkedések mellett a vegyi kasztráció lehetőségének megvizsgálását szexuális bűncselekmények elkövetőinél a bűnismétlés elkerülése végett. A PA brit hírügynökség értesülése szerint Angliában már zajlik egy ilyen tesztprojekt, amelyet most kiterjesztenének.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.