Harminc éve, 1990 január 5-én értesült a szélesebb közvélemény arról, hogy az ellenzéki politikusokat továbbra is megfigyelik, és megy a gátlástalan iratmegsemmisítés. Az akciót mégis csak 21-én állította le a kormány (!), amelynek vezetői megkapták a titkos jelentéseket. Ma sem tudjuk pontosan, hogy milyen iratokat tüntettek el, de a nyolcvanas évek végéről nagyon kevés dokumentum maradt. Ezért hiába tudjuk valakiről, hogy a hálózat embere volt, vélhetően (ha Moszkvában is így akarják) sohasem tudjuk majd bebizonyítani. Más dossziékat megtartottak, így mindig elő lehetett kapni, amikor meg kellett zsarolni valakit, vagy Medgyessy Péter lebuktatása után bosszú kellett állni egy fideszes vezetőn. Pokorni Zoltán apjának múltját egy gátlástalan moszkovita, egy sötét múltú “újságíró”, Meruk József leplezte le. Mert így volt teljes és igazán aljas ez a játszma. Volt, hogy kiderült egy befolyásos, akkor még fiatal riporterről az állambiztonsági múlt, mint a fenti képen látható Forró Tamásról, de ez sajnos a kivételek közé tartozik.
Éppen harminc éve, 1990 januárjában robbant ki az a lehallgatási botrány, amit a magyar közvélemény viccesen Dunagate-nek nevezett el.
Az állambiztonság őrnagya, Végvári József két utólag azért elég gyanús figura – Lovas Zoltán és Roszik Gábor –, valamint a legendássá vált Fekete Doboz segítségével nyilvánosságra hozta, hogy a III/III. még mindig lehallgatja az ellenzéki pártokat, megfigyelik a politikusokat, és folytatják ugyanazokat a sötét játszmákat, amelyeket korábban. A jelentéseket a magát reformkommunistának nevező vezető gárda is megkapta: egy-egy példányt az ideiglenes köztársasági elnök Szűrös Mátyás, Németh Miklós, a minisztertanács elnöke (elnökhelyettese a később lebukott szt-tiszt, majd miniszterelnök Medgyessy Péter), Pozsgay Imre államminiszter és Horváth István belügyminiszter.
Az ellenzéki pártok érthetően saját megfigyelésüket kürtölték világgá, pedig történtek fontosabb dolgok is (az MSZP átmeneti bukása már régen nyilvánvaló volt), a Hálózat éppen eltörölte a múltat. Gőzerővel ment az iratmegsemmisítés.
S bár a botrány már január ötödikén kirobbant, a kormány csak 21-én állította le a darálást, égetést. Addigra eltüntették, amit el kellett, páncélszekrényekbe, fiókok mélyére rejtették, amire később szükségük volt. Képzelhetjük, hogy hányan kérték korábbi tartótisztjüket dossziéjuk eltüntetésére, nem beszélve azokról, akik maguk mentek be, és tolták a papírokat az iratmegsemmisítőbe vagy a kohóba, ami éjjel-nappal működött. Nem véletlen, hogy alig vannak releváns dokumentumaink a nyolcvanas évek közepétől, végétől, s hogy a hálózat ilyen zavartalanul átmentette magát.
Több mint négy éve az iratmegsemmisítésről írtam az egyik első cikkemet, egészen pontosan arról, hogy milyen furcsa volt maga az egész leleplezés.
Az írás Hankiss Ágnes Továbbélő hálózatok című munkafüzete alapján készült, amelyet olvasva joggal merült fel a kérdés: nem megtervezett játszma volt az egész? Roszikot és Lovas Zoltánt megfigyelte, lehallgatta a Hálózat, mégsem tett semmit. És amikor Végvári bevitte a Fekete dobozt a Cég „szívébe”, akkor kollégája hazament, mert éhes volt, és az anyósa rántott húst sütött. A legfontosabb pillanatban, az átalakulás, a modellváltás kellős közepén?
Kérdések vannak, csak a válasz kevés. Az iratmegsemmisítés legnagyobb rákfenéje, hogy még azt sem tudjuk pontosan, mit tüntettek el. Az biztos, hogy a megfelelő dossziék megmaradtak.
Bár néha talán hiba is történt: a vezető képünkön látható Forró Tamás és Havas Henrik közül Forró például pórul járt. A későbbi rádiós titkos megbízottként dolgozott Szolnok megyében az állambiztonságnak, és az ő ottani dossziéját nem tüntették el. Sőt, amikor a Szolnok megyei Rendőrkapitányság leselejtezte az iratokat, akkor azokat elküldték a Történeti Hivatalnak. Ha jól értesültünk, ez volt az egyetlen megye, ahol így cselekedtek.
Társáról, Havasról nem bizonyítható a hálózati múlt, ettől függetlenül ugyanúgy a nagyobb játszma fontos figurája volt, ahogyan ezt ebben a cikkben is megírtam.
Zsarolni, ütni, visszavágni
Tény, hogy sok dossziét tudatosan megtartottak, így ha kellett, mindig le lehetett buktatni később egy beszervezett MDF-s képviselőt, vagy tönkre lehetett tenni a Fidesz-elnökét, Pokorni Zoltánt. Egyszerű bosszúból.
Amikor Medgyessy Péter pár héttel a miniszterelnöki beiktatása után lebukott a múltjával (hogy D-209 fedőnéven a diktatúra szigorúan titkos tisztje volt), akkor az MSZP és a hálózat keményen válaszolt. Szinte azonnal nyilvánosságra hozták Pokorni Zoltán apjának ügynöki múltját.
A dosszié már kész volt, nem kellett rá várni, ott pihent a másolata az illetőnél. Az ügyet egy bizonyos Meruk József hozta nyilvánosságra a tévében, akinél sötétebb múltú újságírót keveset láthatunk. Ez az ügy egyfajta jelzés is lehetett: csak lassan a testtel, a gépet még mindig mi irányítjuk.
Pokornit megroppantotta az ügy. Lemondott – ma sem értem, hogy miért. Erkölcsileg, lelkileg nyilvánvalóan értékelhető gesztus, de politikailag, és az üzenetét nézve rettenetesen káros dolog volt.
Hiszen a két ügy nem volt egymással összhangban: a miniszterelnökről kiderült, hogy az egyik legfelsőbb poszton helyezkedett el a titkos hálózatban. Szigorúan titkos tiszt volt, amit szánalmasan tagadott, majd bagatellizált. Míg mi volt Pokorni bűne? Hogy zsarolással beszervezték az apját? Épp annyira tehet erről, mint, hogy nyilas volt a nagyapja. Ezzel szembe kell nézni, ezt fel kell dolgozni, de ezért lemondani? Éppen ezt akarták.
És, hogy még aljasabb legyen a történet, éppen egy Meruk-szerű figura, egy átlátszóan moszkovita alak szellőztette meg. Akinek történetét majd megírjuk.
A lényeg, hogy ekkor már régen működött a remek ötlet: összemosni az egyszerű ügynököt az szt-tisztekkel, titkos munkatársakkal. Hiszen ez volt az eredeti terv is: a társadalom figyelmét egymásra, az ügynökökre, a besúgókra irányítani, hogy a sakktábla tisztjei szépen a háttérben maradjanak. Nem beszélve a parancsot kiadó, a jelentéseket olvasó elvtársakról.
Alább a régi cikkem a Dunagate-ről, illetve annak homályos hátteréről. Nyilván nem hibátlan, és már máshogy írnám meg, de változtatás nélkül közlöm.
Dunagate-botrány: állambiztonsági játszma volt?
Éppen huszonöt évvel ezelőtt tört ki a híres Dunagate-botrány, amellyel kapcsolatban ma sem látunk tisztán. Az iratokat, kihallgatásokat, furcsaságokat vizsgálva erős a gyanúnk: megrendezett színjátékról lehetett szó. Lehet, hogy a szereplők csupán bábuk voltak az állambiztonság sakkjátszmájában.
Mező Gábor – PestiSrácok.hu
Két igazán fontos dolog derült ki a Dunagate-botrány kirobbanásakor, 1990 januárjában: egy, még mindig megfigyelik az ellenzéki pártokat, politikusokat, kettő, eltüntetik az állambiztonsági iratok kényes részét (erről korábban A nagy darálásban írtunk). Egyik bűnön sem lepődhetünk meg. Az, hogy az MSZ(M)P és az általa irányított állambiztonság 1989. október 23-a után is folytatta az „ellenséges erők” megfigyelését, szinte „természetes”, mint ahogy az is, hogy a túlélésre, modellváltásra, privatizációra készülve igyekeztek kitörölni, átírni a múltat.
Minden egyes név – egyetlen kazettán
Kevesen beszélnek arról, hogy az iratmegsemmisítésnél is fontosabb lehet az, mit hoztak, csempésztek ki magukkal az állambiztonság emberei a rendszerváltás idején, hogy a titkok őket tegyék hatalmassá. Ezekkel bárkit felhasználhattak, megzsarolhattak, manipulálhattak – s zsarolhatnak most is. Hány későbbi milliárdos, jelentős politikus, közismert figura lehetett, lehet a zsebükben? A választ nem tudjuk, de olvassunk csak bele Végvári Józsefnek, a Dunagate-ügy kulcsszereplőjének vallomásába (amelyet a Hamvas Intézet segítségével hozhatunk nyilvánosságra). A volt III/III-as őrnagyot – ő segített a Fekete Doboz munkatársainak lefilmezni a kompromittáló anyagokat – a korábbi cikkünkben, Tragikomédia a Parlamentben, már bemutatott, finoman szólva sem meggyőzően működő parlamenti bizottság hallgatta ki 1990-ben. „Nevet is tudnék mondani – de nem lényeges –, akinek egy Panasonic kazettára fel volt véve az ügynökök neve, fedőneve és az, hogy milyen módon lehet vele a későbbiek során felvenni a kapcsolatot. Mondta, hogy azt magához vette” – “anekdotázott” Végvári (csak érdekességképp jegyezzük meg: a bizottság még véletlenül sem kérdezett rá arra, hogy kinél van ez a kazetta…).
Végvári vallomása /Ill.: PS
Dunagate: botrány vagy állambiztonsági színjáték?
Talán nem árt röviden feleleveníteni miről is szólt a Dunagate-botrány (hosszabban a Beszélő sorozatában – itt, itt és itt –, de akár itt is olvashatunk róla): 1990. január 5-én az SZDSZ és a Fidesz közös sajtótájékoztatóján bejelentette: feljelentést tesznek amiatt, hogy a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnöksége ellenzéki politikusokról és mozgalmakról gyűjtött adatokat törvényellenesen, titkosszolgálati eszközökkel, emellett nagyarányú iratmegsemmisítést folytattak. A Fekete Doboz munkatársait Végvári segítette forgatni (a film egy része itt megtekinthető). Most lássuk az ügy hátterét.
Kép a Fekete Doboz filmjéből (Dunagate) / Ill.:PS
Végvári sokáig kereste a segítő kezet
Tény, hogy Végvárinak mindenképp hálával tartozhatunk – még akkor is, ha esetleg, talán tudtán kívül ő is egy játszma figurája volt –, az ex-őrnagyot saját bevallása szerint bántotta, hogy az állambiztonság elszabotálta a rendszerváltást. Idézzük vallomását: „1989 decemberében több olyan ellenzéki összejövetelen részt vettem, és kerestem azt a személyt, aki segíteni tudott volna – mondta 1990. október 29-én a katonai bíróságon. – Részt vettem a romániai szolidaritási nagygyűlésen is, és máshol is kerestem. Március 15-én, Nagy Imre temetésén, és októberben is, de nem tudtam kihez fordulni. Az ügyészséghez sem fordulhattam, mert akkor a halálos ítéletemet írtam volna alá és ma nem lennék itt. Ha egy véresszájú kollégámhoz, vagy a főnökömhöz fordultam volna, az is a halálomat jelentette volna. Az ügyeletben is éjjel-nappal remegtem”.
Végvári vallomása /Ill.:PS
Nagy találkozás a Hősök terén
Végvári ezért elhatározta, hogy egyedül fog cselekedni. „Megszondáztam a kollégáimat, hogy ki tudna segíteni. Senki. Felállítottam 3 pontos tervemet, írásba fektettem, elástam, és annak alapján nekiálltam, hogy egyedül megcsináljam, minden külső segítség nélkül” – mondta erről a már említett parlamenti bizottságnak 1990-ben. Emlékezes, hogy 1989 Szentestéjén hatalmas ökumenikus istentiszteletet tartottak a Hősök terén, ahol több mint százezer ember gyűlt össze. Végvári itt találta meg Roszik Gábor evangélikus lelkészt, 1989 első szabadon választott képviselőjét (Roszik visszaemlékezése az istentiszteletről itt olvasható). Végvári felvázolta a politikusnak, hogy mi történik az állambiztonságnál, Roszik ezután szólt a Fekete Doboz munkatársának, Lovas Zoltánnak – az újságíró mostanában a Szabadság-téri tüntetés szervezőjeként került reflektorfénybe, és külföldre menekülne a „fasiszta Orbán-rezsim” elől –, aki kapott a lehetőségen, és megbeszélték Végvárival a részleteket.
Kép és szöveg: Lovas Zoltán / Ill.:PS
Vidéki rokonok jöttek – akár egy ócska krimiben
December 25-én délután két órakor Lovas és egy operatőr kamerával felszerelkezve, magukat az őrnagy vidéki rokonainak álcázva bejutottak az állambiztonsági szolgálat szigorúan őrzött objektumába. Itt sikeres felvételeket készítettek, bezúzott, megsemmisített iratmaradványokkal teli zsákokat, friss jelentéseket filmeztek le. Végvári figyelmeztette őket a veszélyre. „Tudtukra adtam azt is, hogy Hajdu József kollegám rejtélyes körülmények között halt meg, öngyilkos lett és Elbert János halála (erről bővebben korábbi cikkünkben – a szerk.) is rejtélyes volt… – vallotta az ex-őrnagy a bíróságon. – Az ügyeletes társam pedig Bogdány (Bagdány) Sándor volt. Fiatal srác és tudtam, hogy ilyen dolgokban ő amatőr, én meg profi vagyok… Dél körül pedig éhes lett. Én mondtam neki, hogy adok ételt, mire azt mondta, hogy nem fogadja el, úgy sincs semmi, lelép. Azt mondta, hogy elmegy haza kajálni, de nem is jön vissza… Ha Bogdány bent marad, akkor is megcsináltam volna a dolgot!.. Azt mondtam nekik, hogy vidéki parasztemberek vagytok és úgy öltözzetek. Felül a kolbász, bor fokhagyma, sütemény, meg az ajándék volt, alul pedig a kamera”.
Bagdány vallomása / Ill.:PS
Szolgálat helyett hazament ebédelni…
És itt jön az egyik furcsaság. Képzeljük el ezt a jelenetet, 1989-ben járunk a „legmelegebb” időszakban, az állambiztonság törvénytelenül darál, ha lebuknak, végük. Ekkor az ügyeletes társ, a fiatal Bagdány mégis úgy dönt, hogy nem fogadja el Végvári ebédjét, inkább hazamegy, otthon eszik. Egyszerűen otthagyja a szolgálatot. Hiteles? Nem igazán – sőt, inkább nagyon is gyanús. „Amikor december 25-én a lakásomra jött a szolgálati kocsi, Végvári r. őrgy. már bent ült, akinek elmondtam, hogy hogy jártam a szolgálattal – vallotta Bagdány a Katonai Főügyészségen 1990. február 13-án. – Ő annyit mondott, hogy ne törődjek vele, megnézi volt-e esemény és ha nincs semmi gond, délután hazaküld. Én úgy éreztem, hogy Végvári őrgy.-nak ehhez joga van tekintettel arra, hogy lényegében ő volt az ügyelet vezetője. Ő vette át a szolgálatot és én egyébként sem tudtam, hogy a szolgálatnak mi a feladata, pontosabban nem voltam kiképezve az ügyeleti szolgálat ellátására. Tehát én egyedül nem tudtam volna az ügyeleti szolgálatot ellátni, mert nem tudtam, hogy mit kell tenni.” Hihető vallomás ez is, szegény képzetlen, tudatlan állambiztonsági alkalmazott, azt se tudta, mit kell tenni, de azért őt állították a hónapok óta elégedetlenkedő, civil kapcsolatokat kereső Végvári mellé.
Végvári vallomása / Ill.:PS
Mindent tudott, mégsem lépett az állambiztonság
De nem ez volt az egyetlen furcsaság. „Végvári József egyedül marad, mert a kollega hazamegy: az anyósa rántotthúst csinál ebédre, amit nem akar kihagyni. Képtelenség, hogy ezt megtehette, mondhatnánk, ha nem a szocializmus végnapjait élnénk – fogalmazott finoman Hankiss Ágnes Továbbélő hálózatok című művében (itt olvasható), majd így folytatta a furcsaságokat: – Roszik Gábor miért nem konzultált senkivel, hanem rögtön, már ott a téren miért pont Lovas Zoltánnak szólt? De ami a legszembeötlőbb és egyben legtalányosabb mozzanat: Lovas Zoltán telefonját, amikor felhívja Kőszeg Ferencet, hogy készül valami nagy és veszélyes leleplezés: lehallgatják. Miért nem mozdulnak rá? Karácsonykor nem foglalkoztak a lehallgatott beszélgetések értékelésével? Végjáték idején nem kizárható. De január első hetében sem olvasták el?”. A Hamvas Intézet munkafüzetéből idézzük fel a jelentést:
1989. december 25., 8 óra 20. „Lovas Zoltán /L/ hívja Kőszeg Ferencet /K/
L.„létfontosságú” dologban telefonál, mely elképzelése szerint ma délutánra összejön. Már régóta szeretne K.-val beszélni. Fentieket csupán azért nem részletezi L. mert tart a telefon-lehallgatástól. L.-nek rendkívül sürgősen szüksége lenne egy filmfelvevőre és egy olyan személyre, aki kezelni is tudja a készüléket. K. rendelkezik filmfelvevővel, annak kezelésére azonban kiskorú fiát mindketten alkalmatlannak tartják. Ezért K. azt javasolja L.-nek forduljon az SZDSZ Ráday utca irodájához segítségért”.
A jelentés /Ill.: PS
Jelentés, ugyanaz a nap, 17 óra 55. „Lovas Zoltán /L/ hívja Kőszeg Ferencet /K/
Előbbi beszélgetésükre utalva L. jelzi, hogy sikerrel járt, enyhén szólva azonban nem érzi magát biztonságban, majd az alábbiakkal folytatja.
L: Ez a dolog életveszélyes, több szempontból. Fogalmam sincs, hogy mi a fenét lehessen vele csinálni.
…
K: Gyere ide és meséld el, van nálam egyébként egy német újságíró.
L: Nem jó ez így! Nem, mert nem tudom, mennyire, nem vagy-e bemikrofonozva? Érted? A német újságíró meg pláne nem jó!… Teljesen tanácstalan vagyok, de halálosan félek. Te engem egy csőre töltött géppisztollyal és egy csőre töltött pisztollyal őriztek érted, ott, az egésznek a szívében van, illetve aki segített, gondolom, ő tudta, miért”.
A jelentés 2. / Ill.:PS
Furcsaságok, talányok mindenütt
Szóval az állambiztonság ezt lehallgatja, de semmit sem tesz. Semmit. De az ügy nem csak emiatt gyanús. A jelentésekből tudjuk, hogy Roszikot végig, mindenhol megfigyelték, lehetetlen, hogy éppen a Hősök terén tartott – állambiztonsági szempontból kiemelten veszélyes tömegdemonstráción – ne lettek volna ráállva. Erre a sokat megélt Végvári éppen őt választja ki. Miért? Lábjegyzetként jegyezzük meg azt is, hogy Lovas és Roszik útja végül újra összeért: az elmúlt években mindketten lelkesen ostorozták a Fideszt, Lovas tevékenységéről már szót ejtettünk, de az is érdekes, hogy az egykori MDF-es Roszik már 2001-ben azt mondta: „ma Magyarországon egypárti diktatúra van”. Vannak kevéssé elfogadott oldalak, hírportálok, amelyek szerint mindketten be voltak építve, máshol arról írnak, hogy Lovas apósa is magas rangú állambiztonsági alkalmazott volt. Tény, hogy erről nem találtunk bizonyítékokat, úgyhogy nevezzük annak, amik: szóbeszédnek.
Roszik Gábor honlapja (volt) / Forrás: Www.bortontarsasag.hu
Végvárit és Pallagiékat is megrótták…
Tény, hogy az ügy nyomán lemondott az állambiztonságért felelős miniszterhelyettes, a csoportfőnök, végül maga a belügyminiszter is, a szolgálatokat átszervezték. Persze a modellváltás előre megtervezett forgatókönyve szerint… Végvárit felfüggesztették – a darálások szerinte január közepéig folytatódtak –, majd államtitok megsértése miatt fegyelmit indítottak ellene a Budapesti Katonai Bíróságon. Az őrnagy a bíróságnak összeírta azokat az autókat (rendszám szerint), amikben követték őt 1990-ben. Végül 47 évesen kényszernyugdíjazták. Mind ő, mind Pallagi Ferenc belügyminiszter-helyettes és Horváth József csoportfőnök kapott egy-egy megrovást – ezzel vették egy kalap alá őket.
Pozsgay és Szűrös is belenézett a jelentésbe?
Azt viszont senki nem vizsgálta, kikhez is mentek ezek a jelentések, kik kapták meg az ellenzéket feldolgozó iratokat. Pedig – hogy a Tortenelemportal.hu remek, a hivatalos híradásoknál hitelesebbnek tűnő összefoglalóját idézzük – a jelentések „14 példányban készültek. A csoportfőnök állítása szerint október 23-a után hivatalosan már nem kapta meg ezeket az MSZP felső vezetése, csak az ideiglenes köztársasági elnök, a miniszterelnök, az államminiszter és természetesen a belügyminiszter. Nevesítve tehát: Szűrös Mátyás mint ideiglenes köztársasági elnök, Németh Miklós, a minisztertanács elnöke (Medgyessy Péter volt ekkor a minisztertanács elnökhelyettese), Pozsgay Imre államminiszter és Horváth István belügyminiszter (január 23-i lemondása után Gál Zoltán belügyminisztériumi államtitkár mint helyettes vezető)”. Ugye nem meglepő, hogy senkit nem vettek elő?
Pozsgay, Szűrös / Ill.: PS
Cinkos megoldás: ötven évre titkosítva
Végvárit 2010-ben ugyan kitüntették (megkapta a Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét), de leírhatjuk, hogy csak részlegesen sikerült rehabilitálni. Négy évvel ezelőtt arra a felvetésre, mely szerint esetleg felsőbb utasításra cselekedett volna, beáldozva a III/III-as csoportfőnökséget, hogy átmenthessék a titkosszolgálat többi részét, azt mondta: „feltételezni sok mindent lehet, de ha a kutatók a legkisebb dokumentummal is bizonyítani tudják ezt, akkor elismerem. De ha ezt valóban egy magasabb szerv döntötte volna el, akkor ennek van valahol nyoma”. Vagy nincs, tehetnénk hozzá: csak apró jelek maradtak… Tény, hogy ötven évre titkosították azokat az iratokat, amelyeket Végvári átadott a már sokat emlegetett bizottságnak. Szerencsére iratokat a Hamvas Intézetnek is adott – ezekből szemezgettünk. Sorozatunk következő részében bemutatjuk azt az interjút, amit a PestiSrácok.hu stábja Végvári Józseffel készített idén, valamint megvizsgáljuk, hogyan tüntette el a Tamás Gáspár Miklós, Debreczeni József-féle parlamenti bizottság a szinte mindenkinek kényes állambiztonsági jelentéseket.
Az érdeklődőknek a legfontosabb iratok. Végvári József részletes vallomása:
Lovas Zoltán vallomása:
Bagdány Sándor kihallgatása:
Végvári József idézése, az autók, amelyek követték:
Hamvas Intézet
Facebook
Twitter
YouTube
RSS