Kádárt félreállítottuk, ideje megtömni a zsebeket – Medgyessy, Grósz és az aranycsempész Kovács Mihály titkos története
1988 tavaszán az aranycsempész, agrobankos Kovács Mihály londoni farmján pihent meg Grósz Károly, amikor egy népes küldöttséggel Londonba utazott. Grószt a pénzügyes, külügyes kör jelentős része elkísérte, így a későbbi milliárdos Kapolyi László és Bartha Ferenc, valamint az impexes vezetők java. Ez az éhes társaság már pontosan tudta, hogy a kommunizmusnak vége, a mameluk Kádárt félreállították, ez már az üzletelés és a tökéletesen sikerült hatalom-átmentés időszaka volt. Bár Grósz úgy tett, mintha akkor találkozott volna először Kováccsal, az angol-magyar milliomos már évek óta alkalmazta Grósz fiát, a kevéssé tehetségesnek nevezett Grósz Ivánt, aki később állítólag meggazdagodott ebből a kapcsolatból. Maga Grósz Károly is segített Kovácsnak akkor, amikor utóbbi villát akart vásárolni Budán a nyolcvanas évek közepén, a Pénzügyminisztérium ingatlanmutyija idején, amelyben az OTP és Medgyessy Péter is benne volt. Utóbbi is közeli kapcsolatba került Kováccsal, ahogyan az ismert értelmiségiek közül Popper Péter, Jancsó Miklós vagy éppen a színész Bálint András. Erre a csoportra mindig számíthatott az aranycsempész, amikor perbe fogták, a liberális-balos társaság elment tüntetni a tárgyalásaira, cikkeket írtak, nyomást gyakoroltak a bíróságra. Tény, hogy aki bekerült ebbe a körbe, az mind sokra vitte. Londoni útja során Grósszal az a Pintér Dezső készíthetett interjút, aki egyszerű bűnügyi riporterként kezdte, majd a rendszerváltás után a TV2 elnöke lett. Ő a vezető kommunista politikusok mikrofonállványából lett milliárdos. Hálózati, pénzügyes kitérő, avagy a média lenyúlásának története (15. rész).
Különleges utazásra indult Grósz Károly miniszterelnök és élcsapata 1988 tavaszán. A cél Nagy-Britannia, egészen pontosan London volt, ahol Grósz mások mellett a Vasladyvel, azaz Margaret Thatcherrel is találkozott.
A legfontosabb téma a gazdasági kapcsolatok megerősítése és a kelet-európai átalakulás volt. Leegyszerűsítve: a pénz, azaz, hogy hogyan jöjjön ki minél jobban mindkét fél a már elindult rendszerváltásból. Ekkor már régen ki volt jelölve, illetve évek óta összeállt az a pénzügyes, külügyes, külkeres, már csak a nevében kommunista csoport, amely a változások élére állt. A mameluk Kádár Jánost már félreállították, az őt váltó Grósz jóval alkalmasabbnak tűnt a maszkot váltó porondmester szerepére.
Grószt egészen népes csoport kísérte el Londonba, köztük volt Kapolyi László kormánybiztos, a cikksorozatomból már jól ismert Bartha Ferenc kereskedelmi minisztériumi államtitkár, Kovács László külügyminiszter-helyettes, Rátkai Ferenc művelődési miniszterhelyettes és Beck Tamás, a Magyar Gazdasági Kamara elnöke is. Zömük tekintélyes karriert futott be a rendszerváltás után: Kapolyiból és Barthából milliárdos lett, a külkeresként induló Kovács pedig az MSZP meghatározó politikusává vált.
De nem csak ők kísérték el Grószt. Ott volt a londoni küldöttségben az impexes-külkeres hálózat jelentős része: az Ikarus, a Chemolimpex, a Tungsram, a Monimpex, a Nikex, a Ganz-Lokomotív és a Chinoin vezérigazgatója és a Kőbányai Gyógyszerárugyár tudományos igazgatója is.
Beugrottak Kovács Mihály farmjára
Bár a látogatásról az egész sajtó beszámolt, részletesen csak a Magyar Hírlap írt arról a kitérőről, amely Grósz ötlete volt:
„A hivatalos program után a kormányfő az évtizedek óta Nagy-Britanniában élő Kovács Mihály London közelében lévő farmjára látogatott, majd a brit főváros Galwick repülőteréről hazaindult” – írta a lap.
Ahogyan előző cikkemből is kiderült, Kovács volt az a homályos múltú aranycsempész, aki valahogy újra és újra botrányos ügyekbe keveredett, és akit végül sohasem ültettek le, jelentős részben magyarországi politikus-, jogász-, és értelmiségi barátainak köszönhetően.
Az üzletembernél tett 1988-as külön-programra szerencsénkre a Grósszal készített interjúban is kitértek. A politikus beszélgetőpartnere a hálózati újságírók iskolapéldája, Pintér Dezső volt. Pár mondatot az ő pályafutása megér, hiszen sorozatom sok-sok fő- és mellékszereplőjéhez hasonlóan ő is milliárdos lett.
Pintér 1949-ben született Jákón, a Somogyi Néplap bűnügyi tudósítójaként kezdte, majd a Magyar Hírlap munkatársa, később belpolitikai rovatvezetője lett. A nyolcvanas években azzal vált ismertté, hogy ő kísérte el a vezető politikusokat a különböző hivatalos útjaikra, akikkel exkluzív interjút is készíthetett. Eleinte Lázár György, majd utódja, Grósz Károly házi riportere lett. Így utazott Rómába, Washingtonba, ahová kellett.
Rendőri riporterként kezdte, aztán elfogyott a levegő
Pintér a kezdetekről az Autó-Motornak is beszélt 1984-ben, büszkén mesélt erről, hogy Szíriában, Egyiptomban, Amerikában és Angliában is autót vezethetett. De a legérdekesebb, amit a somogyi időkről mondott: „A Somogyi Néplapnál, mint rendőri riporter kezdtem az újságírást. Munkám során oly sok döbbenetes közlekedési balesetet láttam, hogy attól kezdve nem vágytam motorkerékpárra ülni, egy új Ladánál kötöttem ki.
Amikor Kaposvárott elfogyott körülöttem a levegő, feljöttem Pestre. Ez 1975-ben történt. Beléptem a Magyar Hírlaphoz, majd röviddel rá a Rádiónál is kaptam munkát.”
Elfogyott körülötte a levegő? Egy ilyen pártembernél? Már első látásra is furcsa. Karrierje mindenesetre meredeken ível felfelé, bár a Rádióhoz is úgy került, hogy semmilyen képzettsége nem volt: „Pályafutásomat a Somogyi Néplapnál kezdtem, majd a Magyar Hírlap belpolitikai munkatársa, rovatvezetője, utóbb főmunkatársa voltam. A Magyar Rádióhoz 1976-ban kerültem.
Emlékszem, amikor műsorvezető lettem a Krónikánál, annyira izgultam, hogy a pontos időt sem tudtam leolvasni, úgy toltak elém egy papírlapot, amelyre az volt írva: negyed hét múlt négy perccel.
Azóta eltelt huszonegy év, sok minden történt a Rádióval, sok minden történt velem, de >csak a szépre emlékezem<” – mondta már egy másik interjúban a TV2 elnökeként.
Pártkatonából tévéelnök
Igen, hiszen bár egy normális rendszerváltás után ezzel a pártállami múlttal legfeljebb sportújságíróként folytathatta volna, nálunk a frissen megalakult kereskedelmi tévé elnöke lett. Bár a TV2 köztudottan a baloldal felé hajlott és következetesen a jobboldal ellen kampányolt a kilencvenes évek végétől, a tévé így is szinte folyamatosan veszteséges volt Pintér vezetése alatt.
Ezért aztán folyamatosan hitelekért folyamodott. Ebben jöttek jól Pintér kapcsolatai. Az agymosásban komoly szerepet vállaló tévé az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól 6 milliárdot, míg az OTP-től és a Kereskedelmi és Hitelbanktól összesen 14 milliárdot kapott.
Az elnök végül 2004-ben mondott le, a Heti Válaszakkori cikke szerint feltehetően az újraéledő brókerbotrány miatt, amelyhez – más sötét ügyekkel együtt – hozzá köthették. Ibizai nyaralója például éppen a stróman Kulcsár Attiláé mellett volt.
Grósz és az idegenbe szakadt Kovács barátsága
Pintér ma visszavonult milliárdosként éli az életét, de térjünk vissza 1988-ba, amikor még a párt kiemelt újságíró-katonájaként beszélgetett Grósszal:
„Ön a hivatalos programon kívül szombaton ellátogatott egy hosszú ideje Angliában élő, Magyarországról származó üzletember farmjára. Gondolom, van, akit meglep, hogy a miniszterelnök meglátogat egy évtizedek óla külföldön élő magyart. Következtethetek-e arra, hogy ez valamiféle jelzés is az emigrációnak?”
Grósz hosszú, nyilván megírt válasza: „Több évtizedes gyakorlat és szándék továbbfejlesztéséről van szó. Kovács Mihály 1948-ban távozott el Magyarországról. Az elmúlt évtizedekben gondosan ápolta a kapcsolatot szülőföldjével, és amikor megtudta, hogy Nagy-Britanniába látogatunk, irt egy meghívólevelet. Úgy éreztem, ennek a meghívásnak eleget kell tennünk. Mindenekelőtt abból a meggyőződésből, hogy a magyar kormánynak kötelessége ápolni azokat a kapcsolatokat, amelyek az idegenbe távozott hazánkfiai és az anyaország között meg kell, hogy legyenek.<Ápolni, elsősorban lejáratással, manipulálással és bomlasztással. De a következő mondat a lényeg:>
Ha ők korrekt módon nyitottságot tanúsítanak a magyar politika, a magyar gyakorlat jelenlegi törekvései iránt, akkor ezt nekünk viszonozni kell. Kovács úr a gazdaságban tevékenykedik, ez a terület pedig új minőséget jelent az emigrációs kapcsolatokban.
Míg korábban mindenekelőtt a népi, nemzeti kultúra ápolásán, nyelvünk értékeinek megóvásán volt a hangsúly, ma egyre inkább tovább fejlődik ez a viszony, és az együttműködés a gazdaságban is kifejti jótékony hatását.
Kovács úr egyébként nagyon kedves gesztust gyakorolt; amikor – gondolom, látogatásunk viszonzásául –, felajánlotta, hogy 250 ezer dolláros alapítványt hoz létre a legtehetségesebb magyar gazdasági, pénzügyi szakemberek angliai tanulmányútjának finanszírozására.
Úgy gondolja, ezt a 250 ezer dollárt olyan célra kéne befektetnünk, amely kamatozik, és amely lehetővé teszi, hogy egy évben egy vagy két tehetséges közgazdászunk, pénzügyi szakemberünk tanulmányozza a londoni tőzsde gyakorlatát, a londoni pénzvilág struktúráját, a nagy-britanniai gazdaságszervező tevékenységet. Engem kért fel, hogy vállaljam el ennek az alapítványnak a védnökségét, amit én szívesen megtettem.”
Alapítvány a gondosan kiválogatott szakembereknek
Az alapítványt valóban megalapították, és erről a sajtó is beszámolt, bár a kétszázötvenezerből a cikk szerint kétszázezer lett: „Mint hírül adtuk. Grósz Károly angliai látogatása során. Kovács Mihály magyar származású brit üzletember egy 200 ezer dollár értékű alapítványt ajánlott fel, magyar fiatal szakemberek külföldi tanulmányújára. Az összeg évi kamataiból (jó befektetés mellett ez 16-17 ezer dollárt jelent) egy-egy esztendőben ketten ismerkedhetnek a gyakorlatban a tőzsde működésével, gazdasági, jogi formációkkal, illetve az újszerű gazdasági feladatok külföldi gyakorlatával. Az alapítványt a Magyar Gazdasági Kamara gondozza, s eddig elkészítették az alapító okiratot, illetve megszületett a javaslat az alapítványt kezelő kuratórium felállítására. A kuratórium elnökségét Grósz Károly vállalta – tudtuk meg végezetül dr. Zányi Jenőtől”.
Bár a Kovács Mihály Gazdasági Alapítvány a jelek szerint még ma is működik, sajnos arról nem találtam egyetlen utalást sem, hogy kik voltak a szerencsés kiválasztottak. Ha voltak egyáltalán. Így vagy úgy, azt biztosan tudták, hogy kiknek lehettek hálásak.
Grósz, Kovács és az ingatlanmutyi
Azt előző cikkemben már bemutattam, hogyan is „ápolta gondosan” a kapcsolatot Kovács Mihály a szülőföldjével. Leginkább úgy, hogy üzletelt a diktatúrával (Grószt idézve „korrekt nyitottsággal”), és remek viszonyt alakított ki politikai és üzleti körökkel. Legfőképpen magával Grósz Károllyal – amit utóbbi ebben az interjúban is elhallgatott. Most már pontosan tudjuk, hogy Grósz fia, Grósz Iván a látogatás idején már régóta Kovács cégének dolgozott, maga Grósz pedig abban segíthetett, hogy az angol-magyar üzletember megvásárolhasson egy magyarországi ingatlant. Ez a „Lóránt utcai-ingatlanügy” kapcsán derült ki.
A nyolcvanas évek végén már írhatott a sajtó néhány kényes visszaélésről, ilyen volt az is, ami a pénzügyminiszteri ingatlanokkal történt a nyolcvanas évek közepétől. Maga a helyszín is érdekes. Ma már köztudott, hogy a kommunista diktátorok – ahogyan a mindenkori magyarországi elit – vonzódott a Svábhegyhez és a Rózsadombhoz. Amikor Rákosi Mátyás a Lóránt utcába költözött, azonnal körbevette magát a kommunista vezetőkkel és az államvédelmisekkel. Ugyanebben az utcában a Pénzügyminisztériumnak (PM) is volt egy komolyabb ingatlanja, amelyről 1988-ban szerzett tudomást a szélesebb közvélemény.
Röviden összefoglalva: 1982-ben Hetényi István pénzügyminiszter engedélyezte a PM Lóránt utcai, amúgy állami tulajdonban lévő mintegy 10 ezer négyzetméteres telekének a beépítését. Úgymond a minisztérium dolgozóinak „lakásgondjaik enyhítésére”. A beruházás érdekében társadalmi bizottság alakult, amelyet az akkori miniszter-helyettes, a szigorúan titkos tiszt Medgyessy Péter vezetett. Az egész beruházást az OTP finanszírozta (akkor még nem Csányi Sándor, hanem elődje, Tisza László volt az elnök) kedvezményes hitelekkel, és természetesen a gondosan kiválasztott, kiválogatott elvtársak jártak jól.
Az eset nagyot szólt, végül találtak pár felelőst is, Szauder István főosztályvezető-helyettest és Boros Jánost, az Általános Vállalkozási Bank vezérigazgatóját elbocsátották az állásából, Rocskai Jánost, a PM korábbi párttitkárát – aki akkor már az APEH első elnökhelyettese volt – pedig felmentették a beosztásából.
Utóbbi ebbe nem nyugodott bele, és ahhoz a Kapuhoz fordult, amelynek állambiztonsági, hálózati hátterét külön cikkekben mutattam be. A döntés érthető: ez a lap volt az egyik szelep, ahol ezek a lázadó írások megjelenhettek. A sértődött Rocskait saját érzése szerint ejtette akkor ez a pénzügyes kör, és senkitől sem kapott segítséget.
Rocskai a Kapuban megjelent kétrészes cikkben feltárta a Lóránt utcai építkezés kulisszatitkait – ő is kapott egy lakást, de hamar eladta –: „Színészek, képzőművészek, politikusok nevei forogtak, mint jövendő villatulajdonosok.
Az építésvezető (amíg még ott voltak) többször óva inti a lakókat, nagyon magas érdekeket érint az ügy, nem érdemes hadakozni, lázadozni. Leggyakrabban a Grósz fiúra utaltak a célzások. Feleségem ezeket elhárította, mondván, más forrásból úgy tudja, hogy a Grósz fiú az Ali utcában kapott tanácsi telket, azon építkezik, tehát a híresztelés nem lehet igaz.
Azonban, mint később kiderült, érvényes a népi bölcsesség: nem zörög a haraszt” – zárta le az első cikkét.
Grósz szerint nem ő, hanem az OTP elnöke segített Kovácsnak
Az írás folytatása szerint a szerző végül magát Grószt is felkereste. „Beszélgetésünk kb. másfél órát tartott. >Nyílt, konstruktív légkörű
A beszélgetés során szóba hoztam azt is, hogy a Lóránt utcai villával kapcsolatban mások mellett az ő családjáról is szólnak a híresztelések, egész pontosan arról, hogy a fia üzlettársának kell a villa, és ezért kapott ez az ügy minden illetékes helyen >zöld utat<. Erre reagálva elmondta, hogy sok rágalmat szórnak mostanában mindenkire, így őrá is. Az azonban igaz, hogy Kovács Mihály urat, aki ’56-ban hagyta el az országot, több mint húsz éve ismeri , jó üzletembernek tartja, és mosolyogva hozzátette, hogy túlzás, miszerint az ő fia a Kovács úr üzlettársa lenne, csupán az alkalmazottja. Neki Kovács úr mesélte el, hogy Tisza úr (az OTP vezérigazgatója) beszélte rá, vegye meg ezt a villát; nem számít, hogy romos, majd felújíttatja neki.
Ő – mármint Grósz Károly – most sem érti, miképp tudta Tisza elintézni egy külföldi állampolgár számára a vásárlási engedélyt, mert tudomása szerint ilyen ügyekkel a Pénzintézeti Központ foglalkozik (kérdezzem meg erről akkori főnökömet, Bíró Mihályt), és csak pénzügyminiszter adhat ki engedélyt; aki persze egyben az OTP és a PK hivatali felettese is. (A vásárlási engedélyt – kicsit később – Villányi Miklós írta alá.) Én elmondtam, engem ez már nem érdekel. Feladtam a harcot akkor, amikor elköltöztem.”
Rocskai a Quastor és az Energol könyvvizsgálója is volt
Nincs is jobb annál, mint amikor a pénzügyes hálózat egyik embere egy időre megsértődik a szervezetre, és – ha csak részben – kitálal.
Ez még akkor is érdekes, ha Rocskait messze nem tekinthetjük teljesen hiteles forrásnak. A pénzügyi szakember pár éve, a Quaestor-botrány kirobbanása után került ismét reflektorfénybe, miután ő volt annak a cégnek, a beszédes nevű Pénzmentő Kft.-nek a tulajdonosa, amely a vállalat könyvvizsgálatát végezte. De nem csak azt: a Magyar Nemzet 2016-os cikkéből kiderült, hogy Rocskai 1994 és 1997 között a Portik Tamás-féle Energol Rt. könyvvizsgálója is volt.
A lapnak persze megmagyarázott mindent, bár az olajosokkal tényleg kapcsolatba került egy „ismerősén keresztül”, „de csupán egyszer auditálta a társaságot.” Sajnos a Quastor-birodalomnál sem látta át, hogy mi történik. Rocskai a Nemzetnek elmondta, hogy bár „több mint 18 éven keresztül vizsgálta a brókercég könyveit, ám nem vette észre a csalást. Mint kifejtette, nem felelős a csalássorozatért, ahhoz semmi köze.”
Ha ő mondja. 1990-es cikke mindenesetre alátámasztja azt, amit már megírtam: hogy Kovács és a két Grósz következetesen és végig hazudott közös múltjukról.
Kovács mindig tagadta, hogy Grószt már nagyon korán megismerte, kitalálták ezt az 1988-as legendát, mintha akkor, Londonban kerültek volna közel egymáshoz. Pedig már jóval korábban ismerték egymást, a Lóránt utcai üzletelések is a nyolcvanas évek közepén folytak.
„Mi is történt? – folytatta Rocskai a cikkét. – Grósz Károly barátja ingatlant szeretett volna venni. Lehet, hogy Grósz Károly tett, az is lehet, hogy nem tett semmit ennek érdekében, az apparátus azonban >ráérzett<, mindenki elvégezte feladatát: ajánlottak, értelmeztek, tartózkodtak, felülvizsgáltattak, módosítottak, visszavontak, vizsgáltak (és nem vizsgáltak), tájékoztattak (és félrevezettek), támadtak és lejárattak, fegyelmeztek és leváltottak. Mindenki megkapta amit >érdemelt<: a (ki)szolgálók jutalmat, a lázadók büntetést. így van ez a demokráciának hívott diktatúrákban.”
A Kovács-Grósz vegyes vállalat és Bartha szerepe
Kovács és Grószék kapcsolatát kevesen, de azért mások is ismerték. Szintén a Kapuban jelent meg az Siposhegyi Péter-írás (Jog vagy elszámolás?), amelyben a következőket írta:
„Megvizsgálható lenne a Kovács-Grósz vegyes vállalat, melyből Grósz elvtárs nem kifejezetten nagy képességű fia lett gazdag ember, s innen már csak egy lépés az a bizonyos Lóránt utcai ügy.”
És persze akkor sem vizsgálta senki az egészet. Mint ahogyan később sem, amikor – ahogyan azt már megírtam – a kis Grószt is behívták tanúskodni Kovácsék perében. Bár Grósz Iván elismerte, hogy évekig Kovácsnak dolgozott, ennek semmi köze nem volt az apja pozíciójához.
„A tanú hozzátette, a vádlott tudta róla, hogy ő Grósz Károly fia, de apjával kapcsolatban sohasem kért tőle szívességet”
– tudósított a Magyar Nemzet. Majd a kis Grósz kisétált a bíróságról.
Ugyanezt a módszert, az elhallgatást választotta az aranycsempészési ügyben szintén tanúként meghallgatott Bartha Ferenc is. Utóbbit már az Agrobank-botrány kirobbanása idején is be akarta idéztetni Kovács ügyvédje, hogy tekintélyével legalizálja az ügyleteket, hiszen „1994-ben a privatizációt felügyelő kormánybiztosként Bartha tudott a >sajátos biztosítéki rendszerről<, de azzal kapcsolatban semmi kifogása nem volt.” Akkor – ha minden igaz –, Bartha még nem ment be a bíróságra, de nem sokkal később már nem kerülhette el.
Meghallgatásán kiderült, hogy a rendszerváltás előtt, a Magyar Nemzeti Bank vezetőjeként „személyesen döntött Kovács-ügyletek kérdéseiben”.
Kapcsolatukról a következőket mondta:
„Bartha Ferenc szólt arról, hogy Kovács Mihályt Londonban ismerte meg, ahol Grósz Károly miniszterelnökkel volt kint akkoriban egy delegáció tagjaként. Mint elmondta: valószínűleg támogatásáról biztosította Kovács cégét, az IBB Kft.-t, de arra nem tett ígéretet, hogy az MNB aranyat ad el neki. A jegybank volt elnöke egyébként nem tudott arról, hogy a kérdéses időszakban lett volna olyan cég, amelyik külföldön, bérmunkában dolgoztatta volna fel az MNB-től vásárolt nemesfémet.”
A szokásos mellébeszélés látjuk.
Bartha után utódja, Surányi György vezetésével folytak tovább a közös ügyletek, utóbbi beismerte, hogy „megismerkedett Kováccsal, de >ez a kapcsolat magánjellegű volt<”. Ugyanez a Surányi volt az, aki az Agrobank igazgatóját, a Kovács elnök úrral együtt letartóztatott Kunos Pétert nemcsak „szakmai, hanem a nyilvánosság előtti viselkedésre vonatkozó taktikai tanácsokkal” is ellátta. Vagyis, hogy hogyan verje át a közvéleményt.
A nyilvános hála sem maradt el: „Kunos 1994. november 18-án köszönetét mondott Surányi Györgynek, amiért sok mindent megtett azért, hogy ne hibázzon a bíróság”.
Most látjuk tisztán, milyen fontos is volt ez az 1988-as látogatás. Kovács jól számolt: adott és kapott is.
A brit-magyar milliomos egyébként nem csak Grószékat látta vendégül a farmján, hanem más ismert értelmiségieket, például Verebes Istvánt, utóbbi fiának ő lett a keresztapja. De voltak más hívei is: többek között Jancsó Miklós, Bálint András, Makk Károly, Bacsó Péter és Popper Péter, akik az Agrobank-botrány idején mindent megtettek azért, hogy előbb kiszabadítsák, majd felmentessék a vádak alól. Sajtóhadjáratot folytattak, aláírásokat gyűjtöttek, megzavarták a tárgyalásokat.
Ezzel folytatom. Addig is nézzék meg a következő képet, a háttérben Jancsó éppen megérkezik Kovács tárgyalására. Az öröm jogos, Kovácsot felmentették...
Fotók: MTI